Inger-Maria Mahlke családregénye kapja idén a Német Könyvdíjat

Inger-Maria Mahlke családregénye kapja idén a Német Könyvdíjat
A kortárs német irodalom fiatal nemzedékének legnagyobb alkotói között számon tartott Inger-Maria Mahlke Spanyolországgal foglalkozó családregénye, az Archipel (Szigetcsoport) kapja idén a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a Német Könyvdíjat – jelentették be Frankfurtban.

A regény egyik különlegessége, hogy az időben visszafelé haladva, 2015-től 1919-ig beszéli el történetét, amely a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén játszódik.

A középpontban három család áll, amelyek ugyan más-más társadalmi réteghez tartoznak, de egyaránt „töréseket és sebeket” okoz bennük a spanyol történelem alakulása – áll a zsűri indoklásában.

A Német Könyvdíj a német könyvszakma csúcsszerve, a Börsenverein des Deutschen Buchhandels elismerése az utóbbi év terméséből a legjobbnak ítélt német nyelvű regénynek. A 2005-ben alapított díjra német, osztrák és svájci kiadók pályázhatnak köteteikkel. Az idén 199 alkotást neveztek be. 

A tekintélyes kritikusokból álló zsűri az első lépésben egy húszas listát (Longlist) állít össze, majd a mezőnyt hat kötetre szűkíti (Shortlist). A díj 25 ezer euróval jár, a Shortlist további öt alkotását 2500-2500 euróval jutalmazzák.

Tavaly Robert Menasse osztrák író Die Hauptstadt (A főváros) című műve kapta a díjat.

A rangos elismerést az elmúlt években két alkalommal is magyar gyökerű szerző nyerte el: 2010-ben Abonyi-Nagy Melinda Svájcban élő vajdasági magyar származású írónő Galambok röppennek föl című könyvével, 2013-ban pedig a soproni születésű, Berlinben élő Terézia Mora író, forgatókönyvíró és műfordító A szörnyeteg című, részben Magyarországon játszódó regényével érdemelte ki a díjat.

(Borítókép: Inger-Maria Mahlke kapja idén a rangos díjat)