Infrastrukturális beruházások, új magyar alpolgármester – ilyen volt 2017

Megvalósítások, újdonságok és halasztások a kolozsvári közigazgatásban

Infrastrukturális beruházások, új magyar alpolgármester – ilyen volt 2017
Az Erdély fővárosában élő magyar közösség szempontjából a tavalyi év legjelentősebb eseményét a háromnyelvű helységnévtáblák huszonhét év utáni kihelyezése jelentette: bár már az 1990-es években lehetőség nyílt az intézkedés foganatosítására, Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista polgármester regnálása alatt – majd után – a helyhatósági törvény módosítását és a helyi tanács erre vonatkozó határozatának elfogadását követően sem kerültek ki a két- vagy háromnyelvű feliratok. Másfelől 2017-ben robbanásszerű fejlődésnek örvendhetett a kolozsvári számítástechnikai és távközlési iparág, fejlődött az infrastruktúra (befejezték például az Árpád/Traian utcai hidat), kibővítették az új sportcsarnokot, papíron letették a metropolisz övezetbeli terelőút alapjait, külön buszsávokat létesítettek. Múlt évben fontos változás következett be a városháza vezetőségében: lemondott Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester.

 

Kolozsvár valóságos mágnes­város lett, állapították meg a szakemberek, s állításaikat tudományos módszerekkel végzett kutatásokra alapozták: a Világbank által végzett felmérés ugyanis kimutatta, hogy a megkérdezettek 15 százaléka – vagyis levetítve: az ország lakosságának 15%-a – Erdély fővárosába költözne. Az ok: az életminőség.
Ez „helyzet” elé állítja a kolozsvári önkormányzatot, amelynek, ajánlják a szakemberek, alaposan újra kell gondolnia a helyi fejlesztési tervét, a 2021–2027 közötti időszakban ugyanis jelentős belső migrációs változások várhatók az országban, amelyek városunkat is nagymértékben érintik. Kolozsvárt általában az életminőség, az orvosi szolgáltatások és az egyetemi oktatás minősége, a munkalehetőségek, a dinamikus kulturális élet, a vonzó üzleti szféra, a befektetési lehetőségek sokasága, a számítástechnikai iparág fejlettsége, a gyógyszerészeti ipar teszi vonzóvá.

Befejezték az Árpád-hidat

Tavaly június végén az Emil Boc vezette városháza befejezte a 2016 augusztusában elkezdett Árpád/Traian-híd teljes újjáépítését. Mint ismeretes, a Kis-Szamoson átívelő építmény egyik oldala korábban beomlott, veszélybe sodorva a járókelőket és a közúti forgalmat. Az átfogó munkálatok miatt a belváros forgalma hónapokra a feje tetejére állt, a közszállítási járműveknek, a járókelőknek és a személygépkocsiknak ki kellett kerülniük a Széchenyi tér közelében levő övezetet. A közúti forgalom számára négysávos közlekedést, továbbá járdát és biciklisávot biztosító befektetés összértéke 8 millió lejre rúgott, a pénz a helyi költségvetésből származott, a polgármesteri hivatal viszont azt reméli, a kiadott összeget európai pénzekből szerzik majd vissza. Az építők 60 éves jótállási időt vállaltak.

 

Az elkülönített közszállítási sáv jelentős időmegtakarítást eredményezett

Felépült a Negoiu utcai parkolóház

Egy másik 2017-es megvalósítás a Negoiu utcai parkolóház, amely az egyes kimutatások szerint közel 100 ezer lelket számláló Monostor lakónegyed parkolási gondjain kívánt valamelyest enyhíteni. Néhány évvel korábban a Mehedinţi/Mehádia és a Parâng/Páreng utcák között levő ugyanilyen rendeltetésű létesítmény javította az áldatlan állapotokat, a gépkocsivezetők viszont még most is sokszor a Kálvária-patak melletti helyeken és a zöldövezetekben hagyják járművüket.
A Negoiu utcában tavaly befejezett parkolóházat 2013-ban kezdték építeni, ám a polgármesteri hivatal által szerződtetett cég csődbe ment, a versenytárgyalást ismét meg kellett szervezni, így a 2015-ben átadásra tervezett objektumot csak 2017-ben adták át a szigorú kritériumok alapján kiválasztott kedvezményezetteknek. Az öt emeleten létrehozott összesen 372 parkolóhely jelentősen hozzájárul a tízemeletes tömbházak környékén kialakult parkolási gondok enyhítéséhez. Emil Boc december eleji bejelentése szerint a befektetést hivatalosan január folyamán adják át.

Külön buszsáv a belvárosban

A közszállítás vonatkozásában 2017 rendkívül fontos mozzanata az elkülönített buszsávok bevezetése volt kelet-nyugat irányban. A városháza által felkért szakemberek sokat agyaltak a megfelelő megoldáson, a Műegyetem tanárai és egyes diákjai végül közösen rukkoltak elő a nyertes ötlettel: a külön tömegközlekedési sávok nem akadályozzák a többi jármű forgalmát, a felszámolt parkolóhelyek (például a F. J. Curie/Berde Mózes utcában) miatt sem kell aggódniuk az autósoknak: a helyhatóság a közelben újakat hozott létre. A Szentpéteri templomtól a Memorandumului/Unió utca végéig terjedő külön sáv miatt kisebb forgalommódosításokat kellett eszközölni, a taxisok és az autóbuszsofőrök között továbbra sem felhőtlen a kapcsolat, előbbiek – főleg a késő esti órákban – elfoglalják a sávot, utóbbiak pedig gyakran és hosszan dudálnak.
A tervek szerint az elkülönített buszsáv a Mócok útján is folytatódik majd, s a Monostoron is tervezik a bevezetését, felzárkózva ekképp a többi kelet-európai országban hosszú évek óta bevett gyakorlathoz.
Szintén külön sáv jött létre a közszállításnak a Cipariu/Heltai tér és a vasúti igazgatóság épülete között, az EMKE-palota sarkáig.

 

Az Árpád/Traian-hidat csak azután újították fel, miután egy része leomlott

Új arca van a Főtérnek, bővült az új sportcsarnok

Bár sokan visszasírják a Főtér régi arculatát, legalább ugyanennyien elismerik, hogy a felújítás pozitívumokkal is járt: 2017-ben például befejezték a nyugati rész korszerűsítését, teljes mértékben kiiktatva a közúti forgalmat. Ma a gépkocsik helyett sétálóövezet, nyáron pedig szabadtéri terasz fogadja a polgárokat.
A városháza pénzén kibővítették az új sportcsarnokot, amely emiatt két hónapig részben, négy hónapig pedig teljesen be volt zárva. Az ország legkorszerűbbnek mondott sportlétesítményének befogadóképessége 7200 helyről 9300-ra gyarapodott, és ennek köszönhetően sok olyan sportrendezvénynek adott otthont – például a férfi kosárlabda Európa-bajnokság egyik csoportjának mérkőzéseit bonyolították le itt – amelyeknek komoly nemzetközi visszhangja volt.
Beleszólunk a közpénz elköltésébe

Újdonságnak számít a részvételi költségvetés bevezetése, amelynek ötlete már 2015-ben is felmerült, amikor a kincses város Európa Ifjúsági Fővárosa volt. Ekkor az önkormányzat körülbelül félmillió lejt fordított a Com’on Kolozsvár! programra, amelynek keretében a polgármesteri hivatal ifjúsági projektekre adott pénzt. Ebből kiindulva dolgozták ki a kolozsváriakat kortól függetlenül bevonó részvételi költségvetést, amely végén novemberben a városháza tizenöt elképzelést válogatott ki, s vállalta, hogy a 2018-as költségvetésből finanszírozza azok megvalósítását. A projektet az interneten erre a célra létrehozott platformon bonyolították le: ott hirdették meg, oda kellett feltölteni az ötleteket, s ott zajlott a kolozsváriak ezreit megmozgató szavazás is.
Tavaly befejezték a buszjegyautomaták üzembe helyezését, korszerűsítettek több tucat buszmegállót, mi több, egyeseken (például a Központi Áruház/Central előttin) háromnyelvű (román, magyar és angol) szövegek jelentek meg.

Háromnyelvű helységnévtáblák, Horváth Anna lemondása

Magyar vonatkozásban a legjelentősebb és legfontosabb történés a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezése. A siker a Szőcs Sándor és lánya, Szőcs Izabella által vezetett civil szervezet, a Minority Rights Egyesület nevéhez fűződik, de oroszlánrészt vállalt benne a Musai-Muszáj civil akciócsoport is. Emil Boc polgármester tavasszal úgy döntött, az alapfokon született végleges bírósági ítéletet nem fellebbezi meg, a határozat pedig ezáltal jogerőssé vált. A helységnévtáblák kihelyezése rendkívül lassan haladt, még ma sincs kint az összes. Bár a bíróság 30 napot határozott meg az ítélet végrehajtására, senki sem kérte a városvezető jogi felelősségre vonását.
Márciusban lemondott Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester. A 2016 október végén nála és a hozzá közeli városházi munkatársaknál tartott házkutatás után korrupciós vádak alapján kihallgatták, majd eltiltották az alpolgármesteri tisztség gyakorlásától: bírósági felügyelet alá helyezték. Utóbbi jogi intézkedést márciusig sem oldották fel, így Horváth Anna lemondott. Nem sokkal később helyét Oláh Emese városi tanácsos vette át.
Halasztások is jellemzők voltak a 2017-es évre. Bár a városháza megígérte, hogy három új parkolóház felépítéséhez lát hozzá, ez nem történt meg. Ugyanakkor tavalyra új korcsolyapályát is ígértek, a terv megvalósítását viszont idénre halasztották. A Mátyás-szoborcsoport köré létesített jégpálya egyes magyar közösségi vezetők és számos kolozsvári magyar heves tiltakozását váltotta ki, de mindeddig emiatt nem esett bántódása Fadrusz János alkotásának.
Összességében talán úgy ­fogalmazhatnánk: Kolozsvár jó évet zárt, de jobb is lehetett ­volna…