Indul a PNL elnöki tisztségéért Florin Cîțu

Indul a PNL elnöki tisztségéért  Florin Cîțu
Megpályázza a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségét Florin Cîțu miniszterelnök. A politikus ezt vasárnap a párt országos tanácsának ülése előtt jelentette be, amivel hivatalosan is szembekerült Ludovic Orban jelenlegi pártelnökkel, aki már korábban közölte, hogy a PNL élén akar maradni, és 2024-ben megpályázná az államfői tisztséget is.

A tavaly decemberi parlamenti választások nyomán alakult jobbközép koalíciós kormányt vezető Cîțu a 2024-ben esedékes összes választás megnyerését ígérte párttársainak, és legalább nyolcéves kormányzást helyezett kilátásba, ha megválasztják. Romániában 2024-ben törvényhozási, helyhatósági és európai parlamenti voksolást rendeznek, s megválasztják az ország következő elnökét, miután lejár Klaus Iohannis államfő második ötéves megbízatása. Cîțu szerint „szabadelvű eszmékkel lehet megmenteni Romániát”, de a PNL-ben újításra van szükség. Hozzátette: számára a liberális gazdaságot felépítő vállalkozók a hősök. „Együtt liberálissá tesszük Romániát” – zárta bejelentését a kormányfő.A PNL-ben több mint harminc éve politizáló Orban 2017 nyara óta áll a párt élén, 2019 őszétől pedig több mint egy éven át a PNL által alakított kisebbségi kormányt vezette, miközben a parlamentben még vele szemben álló, szociáldemokrata többség volt. Orban azt követően mondott le tavaly decemberben – akkori reményei szerint csak ideiglenesen – a miniszterelnöki tisztségről, hogy a párt jelöltjeként újabb ötéves mandátumra államfővé választott Klaus Iohannis nyílt támogatása ellenére a PNL alulmaradt a parlamenti választásokon a PSD-vel szemben.

A PNL decemberben az USR-PLUS-szal és az RMDSZ-el együtt alakított jobbközép kormánykoalíciót. Miután az USR-PLUS nem fogadta el, hogy Orban legyen a koalíciós kormány miniszterelnöke, a PNL elnöke kénytelen volt megelégedni a házelnöki tisztséggel. Így a PNL az addigi Orban-kormányban pénzügyminiszteri tisztséget betöltő, első parlamenti mandátumát 2016-ban megszerző Cîțu számára kért és kapott kormányalakítási megbízást. 

A házelnöknél sokkal „láthatóbb”, a koronavírus-járvány elleni védekezés során folyamatosan előtérben lévő, jelentős erőforrások felett döntő Cîțu érzékelhetően megerősödött a miniszterelnöki tisztségben. Kormányának több minisztere, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Rareș Bogdan EP-képviselő, a PNL első alelnöke is felsorakozott mellette, amikor bejelentette indulását a pártelnöki tisztségért. A bukaresti média szerint a PNL területi szervezeteinek csaknem fele Orbant támogatja, de a kormányfői tisztséggel járó médiafölény és hatalmi pozíció Cîțunak kedvez. A PNL országos tanácsa várhatóan szeptemberre hívja össze a párt tisztújító kongresszusát.