(1953-2020)
Megrendült egész közösségünk a hír hallatán: Péter hirtelen elhunyt.
Czilli Péter kollegánk egész életén át az igazság megismerésének a fontosságát sugallta tanítványainak is, mert tisztában volt azzal, hogy azt a tudást, amit a diák a világ, a valóság megismerésével, felfedezésével megszerez megfigyelés és kísérlet által, azt tőle soha senki el nem veszi, az neki szabadságot, biztonságot ad. Ugyanakkor diákjainak azt is átadta, hogy az igazság és igazságosság az emberi kapcsolatok alapköve. Egy emberöltőnyi időn át nevelte és tanította a nagy múltú Báthory István Elméleti Líceum diákjait fizikára, csillagászatra, de ugyanakkor rendkívüli enciklopédikus tudását is továbbadta, teljes odaadással tudott mesélni mind a honfoglalás koráról, mind a magyar kódexekről, vagy a Bibliáról. Talán nem véletlen, hogy a történelem és politika szempontjából eseménydús 1953. esztendőben született, és az ezredforduló utáni legbizonytalanabb időszakban adta vissza lelkét a teremtőjének szülővárosában, Nagyváradon 2020. március 14-én, pár órával azelőtt, hogy az igazság, szabadság és testvériség eszméiért vívott szabadságharcot ünnepelhettük.
Tanulmányait szülővárosa nagy múltú iskolájában, az Ady Endre Elméleti Líceumban végezte, ott, ahol sikeresen táplálták belé a fizika iránti szeretetet, melyet később a Babeș-Bolyai Tudományegyetem fizika szakán tovább mélyíthetett. Az egyetem elvégzése után rövid ideig Zilahon tanított fizikát, majd 1981-ben sikeres versenyvizsgát követően Kolozsváron, a 3-as számú Matematika-Fizika Líceumban (a Báthory-líceum elődiskolájában), ahol 37 évig oktatta és nevelte felnövekvő generációk hosszú sorát. A rendszerváltás előtti nehéz idők nem törték össze, inkább megerősítették, ebben segítette otthonról belé táplált szilárd katolikus hite és meleg családi otthona.
Péter nem csak tanár, osztályfőnök és katedrafőnök volt, az iskola életében is aktívan részt vett. Szívvel-lélekkel szervezett sítáborokat, a létai ásatási táborokhoz is csatlakozott, mindezeket mai modern szóhasználattal csapatépítő táboroknak neveznénk. Abban az időben névtelenek voltak, de diákoknak és nevelőknek egyaránt feledhetetlenek maradtak. Szerette a természetet, szerette a gyerekeket, ezért a több évtized alatt megszámlálhatatlan kirándulást szervezett, ahol a közösség- formáláson kívül sok mindent megtanított tanítványainak a tűzrakástól kezdve, a növények, állatok nevéig, a helytörténeti adatoktól a földrajzi, geológiai érdekességekig, a vasút történetétől a vízgyűjtő tavak okozta ökoszisztéma változásáig sok mindenről szó került egy-egy ilyen kirándulás alkalmával. Óráin a diákok a tananyag mellett a fizika szeretetét is megtapasztalhatták, ez magyarázza azt, hogy több diákja ért el kiváló eredményt a diákversenyeken, olimpiákon, s ezekből néhányuk nem hagyta abba a fizika tanulását az iskolapadból kilépve, hanem továbbképezvén magukat, a fizika az életük részévé vált, hiszen ebben a szakmában dolgoznak szerte a világban.
Tanári munkája mellett azt is tudta, hogy mennyire fontos a minőségi megmérettetés, ezért amikor felkérték, tételt fordított, gondosan ügyelve arra, hogy a fordítás helyes és ugyanakkor érthető legyen minden magyar gyerek számára, de számtalan verseny szervezésében, lebonyolításában is részt vett, sok hétvégéjét áldozván erre. Nélküle nem jöhetett volna létre a Vermes-Öveges Fizikaverseny, melynek oszlopos tagja volt mint feladatszerkesztő, javító tanár, versenyszervező, de minden valószínűség szerint nélküle nem indul útjára az iskolájában szervezett, kitalált és egyre szebben gyarapodó kísérleti csapatverseny, a MIFIZ verseny sem.
2018-ban egész tanári munkájának elismeréseképpen Pedagógusi Szolgálati Emlékérmet kapott.
Mint kolléga mindig segítőkezet nyújtott és volt egy jó szava bármelyikünkhöz, és mindenkivel talált közös hangot, volt, akivel irodalomról, mással történelemről, filozófiáról, tudományról vagy akár hitről, vallásról tudott beszélni hosszasan, de sokan voltak, akiknek hasznos kertészeti útmutatókat adott.
Több évtizedes áldozatos munkája után 2018 szeptemberétől nyugdíjba vonult, visszatért szülővárosába, Nagyváradra, hogy két külföldön élő öccse helyett is becsülettel helyt állva, minden idejét idős édesanyjának ápolására és a számára megnyugvást, pihenést jelentő gyümölcsösének tudja szentelni, miközben lehetősége nyí1t arra is, hogy több időt tölthessen családjával, három fiával, négy unokájával, akiket az élet messze sodort a kolozsvári fészektől. Fájóan rövid nyugdíjas élete alatt ismét a család került előtérbe, többször utazhatott szeretett unokáihoz is, miközben hűséges hitvesével együtt a szülői ház melegére vigyáztak gondosan.
Isten nyugtasson, drága Péter!
A Báthory-líceum munkaközössége
