Improvizáció és emlékezés

Improvizáció és emlékezés
A Farkas utcai református templom szerdai koncertjére igyekezve több évre visszamenő hangverseny-emlékem között kutattam, ám nem „ugrott be” egyetlen, a magyarországi Szabó Balázs orgonaművészhez köthető esemény sem. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy a művész talán először lép fel városunkban, éppen ezért türelmetlenül vártam a produkcióját.

A közönség nem csalódott Szabó Balázs teljesítményét illetően. Az első mű, Maurice Duruflé Toccatájának előadásakor a fellépő kiváló hangszertechnikájáról győződhettünk meg. A következő műsorszám, Antalffy-Zsiross Dezső Felhők című egytételes alkotása melankóliájával, sejtelmességével tényleg azt az érzetet keltette, mintha az égbolt felhőinek útját követnénk. Johann Sebastian Bach c-moll Passacagliája ismert és népszerű mű mind az előadók, mind a közönség körében, Szabó Balázs pedig kiváló interpretációval örvendeztette meg közönségét.

Ami egyedivé tette az orgonaművész mostani, kolozsvári fellépését, az a következő mű volt, amely az In memoriam Zsizsmann Rezső címet viselte. A 90. zsoltárra írt improvizáció egyaránt magába foglalt egy introdukciót, passacagliát és kettősfúgát. Nem tudom, mi késztette Szabó Balázst arra, hogy a két világháború közötti Kolozsvár zenei életében meghatározó szerepet játszó orgonaművészre, karnagyra emlékezzen, de mind a szándék, mind a megvalósítás dicséretesnek bizonyult, főleg azért, mert Zsizsmann Rezsőnek idén nincs kerek évfordulója.

Zsizsmann több évtizedes pályájának emlékét több újságcikk, a Fancsali János által 2001-ben írt monográfia, illetve a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által évente kiosztott díj őrzi. Nagyon is elképzelhető, hogy a mai fiatal kolozsvári zenésznemzedék számára alig mond valamit a neve. Éppen ezért dicséretes Szabó Balázs azon törekvése, hogy koncertjén Zsizsmann Rezsőre emlékezzen, ráadásul egy improvizációval, amelynek mottójául a közismert 90. zsoltárt választotta – Te benned bíztunk eleitől fogva. Túl keveset tudok Szabó Balázs zeneszerzői tevékenységéről ahhoz, hogy ezt a művet beágyazzam az életművébe, illetve minősítsem, ezért csak megkockáztatom, hogy Zsizsmann Rezsőnek (is) elnyerte volna a tetszését.

A folytatásban újabb Antalffy-Zsiross-mű következett, mégpedig a Faunok című, amely játékossága, vidámsága és dinamizmusa révén alkotott kontrasztot a Felhőkkel. Utolsó műsorszámként a 273. dicséret dallamára írt improvizációt (korálfantáziát) hallgathattunk meg, összegzésképpen pedig elmondható: roppant tehetséges és pályája csúcsához érkezett fiatal művész lépett fel Kolozsváron.

Visszatérve a Zsizsmann Rezső orgonaművész emléke előtt tisztelgő műre, rátaláltam egy, a Szabadságban 2010-ben megjelent, Guttman Mihály karnagy által írt cikkre, amelynek apropóját egy akkori Zsizsmann-emlékhangverseny adta. A cikkben említenek egy Zsizsmann Rezsővel 1932-ben készített, az Ellenzékben megjelent interjút Thury Zsuzsa tollából, amelynek címe a következő volt: Zsizsmann Rezső, aki az Istennek muzsikál. Analógia folytán megkockáztatom: Szabó Balázs személyében is olyan előadót ismerhettünk meg, aki az Istennek muzsikál, ezt a magasztos érzést pedig közönségének is hiánytalanul át tudja adni.

(Borítóképen Szabó Balázs egyik korábbi fellépésén. Fotó forrása: Szabó Balázs Facebook-oldala)