Ilyen lesz az új iskola: válaszfalak a padok közt, minimál tornaóra

Ilyen lesz az új iskola: válaszfalak a padok közt, minimál tornaóra
Folyamatos maszkviselés beltéri szünetben is, legalább 1 méteres távolság a diákok közt a tantermekben, ahol ez nem megoldható, átlátszó elválasztófalak kialakítása, semmi labdajáték testnevelés órán – íme néhány intézkedés az egészségügyi minisztérium által közzétett listáról. Háromszor három forgatókönyv létezik korosztályok és a helyi járványügyi helyzet szerint. A minisztériumi dokumentum hangsúlyozza, hogy a javasolt intézkedések nem szüntetik meg a Covid 19 vírus terjedését, csak hozzájárulnak a terjedés csökkentéséhez. A krónikus betegek otthon maradhatnak, részükre távoktatást biztosítanak. A tervezettel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat augusztus 28-ig várják a propuneri@ms.ro email címre.

(Borítókép: Iskola Dél-Koreában. Alarabiya.)

Nincs kézfogás, ölelés, buli és vegyülés

Az első iskolanapon minden diáknak és a személyzet minden tagjának saját felelősségre kitöltött típusnyilatkozattal kell megjelennie, ezt első órán a tanárnak kell leadni. A kézmosás, fertőtlenítés és mindenkire érvényes folyamatos maszkviselés alapkövetelmény, csak az óvodásoknál nem kötelező a maszk és tornaórán mellőzhető. Minden osztály ugyanabban a tanteremben fog tartózkodni, minden diák ugyanabban a padban fog ülni, nincs laboróra, a különböző osztályokba tartozó diákok közötti érintkezést korlátozni kell. Kötelező az 1 méteres távolság biztosítása a diákok között (és a tanáriban is), ahol ez lehetetlen, átlátszó elválasztófalat szerelnek fel. A tantermekben szabályozni kell a közlekedést, akár padlóra rögzített nyilakkal.

Nem zárják ki a reggeli iskolakezdés eltérő időpontjának lehetőségét, hogy megelőzzék a tömegek kialakulását, és a szünetek se egyszerre legyenek. A szünetben egyébként a tanároknak kell vigyázniuk arra, hogy a diákok betartsák a szükséges távolságot: nincs kézfogás, ölelés sem. Szüneten nem szabad a kültéri padokat használni, ezt megfelelő jelzésekkel kell biztosítani, ha erre mégis sor kerül, rendszeresen alaposan fertőtleníteni kell. Nem zajlanak közös étkezések, és nem csereberélhetik egymás között személyes tárgyaikat a diákok (telefon, írószer stb.). Saját játékot tilos bevinni óvodába, elemibe – felsőbb osztályokban erről már nem rendelkezik a szabályzat, vélhetően okafogyottnak vélve. Nincs buli, szerep, előadás, játék, semmiféle közös tevékenység, ahol a diákoknak vegyülniük kell és a biztonságos távolság nem betartható.

Szervezett vécézés, labdátlan tesióra

Nincs foci sem szünetben, sem tornaórán, általában semmiféle egylabdás játék vagy gyakorlat, amely egyazon tárgy vagy nehezen fertőtleníthető tárgy használatát feltételezi, ellenkező esetben megfelelő fertőtlenítés szükséges. A tornateremben zajló sportórákon csak könnyű gyakorlatok végezhetők a távolság betartásával, ez esetben nem javasolt a maszkviselés. A diákokat figyelmeztetni kell, hogy tesiórán ne érintsék meg arcukat, szájukat, szemüket, orrukat. A tornatermet minden óra után fertőtleníteni és szellőztetni kell. A szakmai gyakorlati órák menete hasonló a testnevelés órákéhoz, itt a labda helyett a szerszámok és munkapadok értendők, ajánlják az egyéni munkát, minden óra végén pedig mindent fertőtleníteni kell: ajtókat, padlót, bútorzatot, szemléltetőeszközöket, szerszámokat.

Menedzselni kell a mosdóhasználatot, az osztálytól a mosdóig való eljutást, hogy ezalatt és a mosdóban se alakulhasson ki zsúfoltság. Minden iskola szintjén figyelni kell a diákok és tanárok jelenlétét is, légúti panaszok okozta sok hiányzás esetén értesíteni a helyi egészségügyi hatóságokat.

Szeptember 10-ig kiderül, ki megy iskolába

A háromféle színes forgatókönyv közül az utóbbi 14 napon 1000 főre jegyzett átlagos új esetszám alapján választanak a településeken. Az iskolakezdés tekintetében szeptember 10-ig közlik minden intézmény esetében a kiválasztott forgatókönyvet a szeptember 7-i járványadatok alapján. Ahol az esetszám 1 alá esik, az iskolák járványügyi felszereltségük és felkészültségük függvényében az 1-es vagy a 2-es forgatókönyv közül választhatnak. A legfontosabb eltérés a kettő között az, hogy míg az 1-es forgatókönyvvel minden diák iskolába megy, addig a 2-es forgatókönyvvel csak az 0–4. és 8., valamint 12. osztályosok járnak iskolába, a többiek (5–7., 9–11. osztályosok) kéthetes turnusokban váltják egymást a suliban. Ha az esetszám 1–3 között alakul, a 2-es forgatókönyv lép életbe, ha az esetszám 3-nál nagyobb, a megyei egészségügyi igazgatóság különféle szempontok alapján mérlegelve határozatot hozhat az iskolák ideiglenes bezárásáról. 14 napra ideiglenesen bezárható az az iskola, ahol legalább egy igazolt megbetegedés történt. Az éppen aktuális működési forgatókönyv kiválasztásáról hetente vagy szükség szerint döntenek.

Minden forgatókönyv szerint tilos harmadik személyek jelenléte az iskolában – ez a szülőkre is vonatkozik, akiknek csak speciális esetben engedélyezett a belépés és csak az iskola beleegyezésével.

Első órán a tanár értékeli a diákok állapotát

A diákok egészségügyi állapotának értékelése otthon történik és az első órán, ahol a tanár alaposan megfigyeli a diákokat és kikérdezi őket egészségügyi állapotukról. Nem megy iskolába az, akinek 37,3 foknál magasabb láza van és/vagy Covid 19-re vagy más fertőző betegségekre jellemző tünetei (köhögés, nehéz légzés, hasmenés, hányás), akit Covid 19-cel diagnosztizáltak vagy akiről megállapították, hogy igazolt Covid-beteggel közvetlenül érintkezett. Ha valamely családtagja köhög, de nem diagnosztizálták az új koronavírussal, akkor a diáknak iskolába kell mennie, ugyanúgy akkor is, ha pollenallergiája van. Aki bármilyen betegség miatt hiányzik, visszatéréskor orvosi igazolást kell felmutatnia az első tanórán.

Az óra közben vagy bentlakási tartózkodása alatt belázasodó vagy Covid-tüneteket mutató diákot felügyelet alatt elkülönítik a szülők érkezéséig, addig a beteget nem szabad orvoshoz, kórházba, gyógyszertárba vinni, csak súlyos tünetek esetén kell a mentőszolgálathoz fordulni.

Az iskolák megnyitásához az egész társadalom széleskörű felelősségére van szükség és minden érintett felelősségének tudatosítására, ugyanakkor a teljes közösség együttműködésére a gyerekek és a személyzet megfigyelésében a fertőzési kockázat csökkentése érdekében – fejtik ki a rendeletekben.

Távoktatás a krónikus betegeknek

A krónikus beteg, valamint fokozott kockázati korcsoportba tartozó személyzet munkaorvosi engedéllyel térhet vissza az iskolába. A fokozott kockázattal járó krónikus betegséggel élő diákok a kezelőorvos engedélyével és ajánlásaival és a szülők írásos beleegyezésével járhatnak iskolába. Részükre az iskola esetenként megoldásokat talál a távoktatásra vagy fokozott óvintézkedések biztosítására. A krónikus betegségük miatt (súlyos krónikus légúti betegségek, súlyos túlsúly, 1-es típusú cukorbetegség, gyulladásos, autoimmun betegségek, ritka betegségek, veleszületett anyagcsere-betegségek, fogyatékosságok, immunszuppresszív terápia) az iskolába való visszatérést félelemmel kezelő diákok és szüleik kezelőorvosaik és pszichológusaik tanácsadásában részesülnek a biztonságérzetük biztosításához szükséges kiegészítő intézkedések azonosításához. Visszatérnek az iskolába azok a diákok is, akik egy fedél alatt élnek fokozott kockázati csoportba tartozó személyekkel, de bizonyos esetekben az adott személy betegségének konkrét és egyéni értékelése, a gyermek által hazahordható Covid-fertőzés kockázatának felbecsülése alapján a kezelőorvos javasolhatja a család beleegyezésével, hogy a diák meghatározott ideig ne jelenjen meg az iskolában. Számukra az iskola távoktatást biztosít.