Illúzió és aranyhangzás

Zenés emlékmorzsák 5.

Illúzió és aranyhangzás
Az ünnepi készülődések lázas napjaiban gyakran elfelejtettnek hitt szép emlékek törnek fel a lélek mélyéről. Számomra, nemcsak a családi meghitt együttlétek, hanem egy-egy színvonalasan megszólaltatott élő, vagy televízióban közvetített hangverseny, opera- és balettelőadás, esetenként egy-egy CD-felvételről hallgatott zenei ritkaság is varázsolhat megálljt kiáltó ünnepi pillanatokat a rohanó mindennapokban. A zenei ünnepnapokra mindig örömmel gondolok vissza, a régi emlékek és a közelmúlt zenei élményei időben ide-oda röppenve, lelki gyógyírként szépítik újra életemet.

Illúzió a szerelem

Egy november végi délutáni kávézás közben arról folyt a beszélgetés, vajon milyen szilveszteri csemegével lehetne igazi, jó hangulatra deríteni operaházunk közönségét. Azt már tudtuk, hogy a műsort Szabolcs fiam fogja dirigálni, de még nem született meg a „projekt”, hogy egy, a mai nyelvezetben gyakran használt kifejezéssel éljek. Talán a finom kávéillat hatására, egyszer csak kipattant a fiam fejéből a gondolat, hogy miért ne lehetne régről ismert, de régóta nem hallott operettslágerekből összeállítani egy műsort, például Illúzió a szerelem címmel? Felkaptuk a fejünket, mondván, ez nem rossz ötlet. És maradt a cím, amely a rég nem játszott Jakobi Viktor Sybill című operettjének egyik legszebb duettjében hangzik el.

Lázas készülődés előzte meg a szilveszteri gálaműsort, amelyben nagyrészt az operaház egykori repertoárjában szerepelt operettek sláger dallamai csendültek fel. A modernebb hangszerelés, a felpörgetett tempók, a Gabriela Rusu és Jakab Melinda rendkívül mutatós, szenzációs koreográfiái, amelyekben a balettesek mellett az énekesek is alaposan kivették a részüket, valamint az egész társulatból áradó vidámság és jókedv eredményeként egy igen hangulatos, pergőn pezsgő szilveszteri operettgálát láthatott a 2017-es évtől búcsúzó, szórakozni vágyó közönség.

A szűnni nem akaró vastapsból ítélve, a nagyérdemű élvezte, szerette mindazt, ami a csillogó fényekben úszó színpadon történt. Ennyi vidámság, nevetés és jókedv után kérdem, vajon tényleg Illúzió a szerelem?

Aranyterem – aranyhangzás

Kihagyhatatlan zenei esemény a hagyományos bécsi újévi Strauss-koncert, egy olyan csodálatos élmény, amelytől szebben indul az esztendő.

Az előző évekhez hasonlóan, a 2018-as Strauss-koncertnek is a Musikverein, a Bécsi Filharmonikus Zenekar székhelye adott otthont, amelynek a több mint 2000 férőhelyes Aranytermében, a világ minden tájáról öszszesereglett, rafinált eleganciájú közönség hallgatta, élvezte, szerette a Riccardo Muti által vezényelt világhírű zenekar újévi zenés köszöntőjét.

A bécsi zenevarázst, a Duna TV – Bősze Ádám szakmai ismertetőjével – élőben közvetítette, az aranyszínben és a hatalmas csillárok fényében ragyogó, pazar virágözönnel díszített hangversenyteremből. A nyitányokból, indulókból, gyorspolkákból, keringőkből, polka-mazurkákból, galoppokból összeállított műsor csiszolt tökéletességgel csendült fel, úgy, ahogyan csakis a bécsieknek sikerül.

Többek között elhangzott A cigánybáró című operett Bevonulási indulója, a Bécsi falképekkeringő, a Könnyű vér gyorspolka, a Mária-keringő, a Tell Vilmos-galopp, a Bűvös golyó gyorspolka, a Város és vidék polka-mazurka, a Mirtuszvirágok-keringő. Az élmények sokaságából nekem a legjobban két zenei csemege tetszett: a Mesék a bécsi erdőből – keringő, amelynek citeraszólója népies ízeket idéző, kissé nosztalgikus színfoltot képezett, és a Déli rózsák keringő dallamára, a rózsakertben koreografált balett, amely rózsaillatú, vidám tavaszt hirdetett. A hagyományokhoz hűen, a hangverseny javarészét id. és ifj. Johann, valamint Josef Strauss művei alkották, de a velük kortárs két zeneszerző, Alphons Czibulka Stefánia-gavottja és Franz von Suppé Boccaccio-nyitánya is szerepelt a műsorban.

A hivatalos programot ez alkalommal is ráadások követték. A Mennydörgés és villámlás gyorspolka után a Kék Duna, a keringők keringője volt az a pillanat, amikor az újévi koncertet ötödszörre vezénylő Riccardo Muti, és a zenekar Prosit Neues Jahr! köszöntője elhangzott. Ezután már csakis id. Johann Strauss Radetzky-indulója, a zenekar és közönség boldog mosolyt fakasztó „közös” produkciója következhetett.

A magukkal ragadó Strauss-dallamokat hallgatva, az ember azt hinné, hogy a világ legkönnyebben játszható zenéjének bűvkörébe került, de valójában a Strauss-műveket nehéz hitelesen, „bécsiesen” megszólaltatni. Riccardo Muti szerint a titok a ritmus és dallam közötti egyensúly megtalálásában rejlik. A Bécsi Filharmonikusok minden egyes koncertjükön megtalálják azt az egyensúlyt, amely az Aranyteremben, a kritikusok által emlegetett „aranyhangzáshoz” vezet.

(Borítókép: Az újévi Strauss-koncertnek a Musikverein Aranyterme adott otthont. Fotó forrása: Bécsi Filharmonikus Zenekar honlapja )