Az intézkedés több szempontból is érdekes, elsősorban például azért, mert kérdés, vajon hány hazai város fogja követni a fővárosi példát? Vajon Kolozsvár önkormányzata köztük lesz?
Persze, azt hamar hozzá kell tenni, hogy nem Bukarest találta fel a spanyolviaszt: Európa több nagyvárosában – Párizs is jó példa erre – van már életben hasonló szabályozás a szmog csökkentése érdekében. Az ok érthető: a szennyezett levegő egyre nagyobb gondot jelent a lakók egészségére, így valamit tenni kell az ügyben. A probléma csak az, hogy ha kicsit más szemszögből nézzük a dolgokat, akkor azt mondhatjuk: Bukarestben megint a könnyebbik utat választották, és ezzel annak tesznek keresztbe, akinek már amúgy is épp elég baja van. Az átlagfizetés alatt kereső többtízezer bukaresti – és hasonlóan a milliónál is több romániai – munkavállaló nem azért nem jár Euro 6-os motorú full-extrás kocsikkal, mert derogál neki, vagy mert annyira szereti a 15-20 éves, rozsdásodó Daciáját/külföldről évekkel ezelőtt behozott, immár ütött-kopott Fordját vagy Volkswagenjét.
De visszatérve arra, hogy miért is volt ez a könnyebbik út a bukaresti önkormányzat számára, nos, elsősorban azért, mert ez ment a leghamarabb. Egy tanácsülés elég volt, s máris meg van oldva a probléma. Hasonló módon oldotta meg Kolozsvár önkormányzata is a parkolóhelyek égető gondját: addig emelte a belvárosi parkolási díjakat, amíg kikergette az autókat a kicsivel távolibb – de hasonlóan szűk – utcákba. Így, miközben az illető utcák járdáin nem fér el egy babakocsit toló kismama, most már lehet parkolni a belvárosban. A következtetés: vannak parkolóhelyek, nincs tehát szükség újabb parkolóházra, ami egy csomó pénzzel, csomó bürokráciával, versenytárgyalással és egyéb fejfájással járt volna.
Másfelől, bevallom, nem ismerem annyira Bukarestet, hogy teljesen megalapozott véleményt tudjak mondani a forgalmáról (bár idén kétszer volt szerencsém autóval áthaladni rajta, ebből egyszer az egy-egy sávos körgyűrűjén araszolva), de gyanítom, hogy ott is van egy csomó olyan „apró-cseprő” intézkedés, ami még csökkentheti az autók károsanyag-kibocsátását – abból gondolom, mert az ilyenekből Kolozsváron is van bőven. Az autók károsanyag-kibocsátását ugyanis nem csak az határozza meg, hogy euro 3-as vagy euro 5-ös szabványú motor van benne, hanem például az is, hogy az a bizonyos motor mennyit jár. És ha ezt vesszük figyelembe, akkor egyszerű levonni a következtetést: ha egy fél órás utat egy óra alatt lehet csak megtenni, akkor kétszer annyi lesz a károsanyag-kibocsátás, mint ideális esetben lehetne…
Biztos van Bukarestben is olyan gyalogátkelőhely, amely a Bácsi útihoz hasonló több kilométeres sorokat tud generálni, miközben a problémát egyszerűen megoldaná egy villanyrendőr. Vagy, ugyancsak a Bácsi útnál maradva, a kétsávos forgalmat egysávosra lefojtó híd, aminek kibővítésére szerintem összegyűlne a pénz csupán azoknak a sofőröknek az adományaiból, akik naponta bosszankodnak miatta.
De ne csak Kolozsvárt nézzük. Ott van Tordán az Aranyos fölötti híd, amelyen évek óta csak váltakozó irányú forgalom haladhat át, különben félő, hogy összeomlik. Olykor 5-6 stopot, 10 percnél is többet kell várni, hogy át lehessen jutni rajta. Múlt vasárnap Erdőfelek központjából egy ideig – amíg az úttest lehetővé teszi – kettesével álltak az autók, majd a körforgalomtól tovább egyesével egészen Kolozsvár határáig. Mert Kolozsvárnak nincs direkt kapcsolata még azzal a kis autópálya-csonkkal sem, ami 30 év alatt nagy nehezen megépült… És hol van a kolozsvári körgyűrű, a szászfenesi terelőút és még sorolhatnám a mindennapjaink bosszankodásait okozó közeli infrastrukturális hiányokat, olyan hiányok, amelyek miatt az autósok a városon, belvároson mennek át, sokkal lassabban, s szennyezve a levegőt…
A hiányosságokat könnyű úgy megoldani, hogy Ikszulescu golyóstollal aláírja, hogy ezentúl ne közlekedjenek autók, de egy kicsit többet várunk az ilyen Pikszuleszkuktól. Akkor tényleg elhinnénk, hogy a régi autók közlekedésének a korlátozása értünk van, egészségünkért, és nem csak azért, hogy huszárvágással levágják a gordiuszi csomót, egy időre a szőnyeg alá seperve a problémákat.
Ja, azt még nem mondtam, hogy a bukaresti tanácsi határozatban elfogadtak nem vonatkoznak egy csomó állami intézmény autóira, köztük a tömegközlekedésre sem. Lefordítva: az államnak nincs pénze arra, hogy környezetkímélő autókra cserélje gépkocsiparkját, de a magánembernek igenis legyen, vagy ha nincs, fizessen…
Mindenesetre remélem, hogy a befizetett oxigén-díjakból a bukaresti körgyűrűt fogják elsőként rendbe tenni és menetirányonként kétsávosra bővíteni. Vagy inkább gyűjtsem a pénzt a díjra, ha netán az elkövetkező időszakban többször kell a fővároson áthaladnom?
