III. liga, 10. forduló: Gólzápor Désen

III. liga, 10. forduló: Gólzápor Désen
Kár, hogy a nézők nem tudtak jelen lenni a Désen lebonyolított Egyesülés–Kolozsvári Egészség gólzáporos döntetlennel – 3–3 (2–1) volt a végeredmény – végződött mérkőzésen, habár a Szamos menti töltésről néhány szurkoló azért figyelemmel követte a Kolozs megyei rangadót.

(erkedi, póka)

Nem kevesebb mint hat gól esett a hétvégi összecsapáson, ami ezen az őszön ritkán fordult elő a sétatéri stadionban, a III. liga visszavágóinak első, összességében a 10. fordulójának találkozóján. A désiek háromszor is vezettek, de mindhárom alkalommal Kiss Csaba és Dan Matei edzők tanítványai kiegyenlítettek. Az Egyesülés játékosain a fáradtság is meglátszott, ugyanis ők a hét közepén egy elmaradt mérkőzést játszottak (igaz, a sereghajtóval). Hamar megszerezték a vezetést a hazaiak, a 6. percben a marosújvári összecsapáson pihentetett Florin Blaj révén (1–0). Nem tartott sokáig az öröm, ugyanis a 8. percben a Kolozsvári CFR 1907 csapatát is megjárt tapasztalt (mindig jól fog az „öreg” a háznál) Cosmin Tilincă kiegyenlített (1–1). A 39. percben újból vezetéshez jutottak Dragoş Militaru mester legényei, a harmadik találat szerzője nem volt más, mint Ionuţ Rus, aki ezúttal fejjel volt eredményes (2–1).

Szünetig nem történt változás, de a térfélcsere után megint rákapcsoltak a Zöld Vírusok, akik az 55. percben az edzőjátékos Dan Matei révén újból eredményesek voltak (2–2). A désiek sem hagyták magukat, két percre rá a meccsről-meccsre egyre jobb tehetséges középhátvéd, Kereki Mihály által megint módosítottak az eredményjelző tábla állásán, 3–2 a hazaiak a javára. Az Egészség labdarúgói meg akarták mutatni, hogy pontért jöttek Désre (ahol az elmúlt években gyakran nyertek is) és a 65. percben a csapat gólkirálya, az U FC együttesében is megfordult Andrei Ceaca révén újból kiegyenlítettek (3–3). Utóbbi egy percre rá megütötte ellenfelét, ezért a kolozsvári Dragoş Nicolae Lunca játékvezető kiállította. A désiek hiába voltak 25 percen át emberelőnyben, több gól nem esett a találkozón.

Az igazságos döntetlen mindkét félnek kedvezett, Dés így megtartotta első helyét, míg az Egészség elhelyezkedett a táblázat közepén.

A két csapat összeállítása:

EGYESÜLÉS: D. Farcaş – Chira, Vomir, Kereki Mihály, Ionuţ Rus – Florin Blaj, Cocian, B. Pop, Cătinean – Andrei Pop, Giurgean; cserepad: Tudosa, Al. Papp, Al. Blaj, Peter, Mate, Frăsineanu, Tudoran és Lăcan.

EGÉSZSÉG: Lăzăreanu – Creţ, Dan Matei, Urcan, Şumlea – Ciupe, Cl. Petruş, Al. Petruş, Oltean – Tilincă, Ceaca; cserepad: Todoran, Oprea, Câmpean, Szöllöşi, Bucur, Hoca, Lujeredean, Neamţ és Iancu.

A Tordai Üveg Aranyos FC hétközben edzőváltáson esett át, Costică Olariu helyére Artur Podar került – utóbbival jutott fel a harmadosztályba a Kolozs megyei együttes két és fél évvel ezelőtt. A tordaiak a sereghajtó Marosújvári SK-t fogadták, és első alakalommal nyertek hazai pályán.

A mérkőzés 4–1-es hazai sikert hozott, a házigazdák végig uralták a meccset. Florin Dan „vegytiszta” mesterhármassal üdvözölte az új edzőt, a 4–0-s vezetést pedig a Kolozsvári U FC-t megjárt Valentin Lemnaru érte el. A hajrában a Fehér megyei csapat Tudor Cristea révén szépített. A tordaiak így bizakodva tekinthetnek a márciusi folytatás elé, 11 pontjukkal már nem tartózkodnak a veszélyzónában.

Az Üveg Aranyos összeállítása: Onciu – Marcu, Cimpoeşu, Cocoară, Chiş – Băeţan, Savu, Paleoca, Salcău – Lemnaru, Florin Dan; cserék: Ciurcui, Manu, Indreica, Oltean.

Eredmények, III. liga, 9. csoport, 10. forduló: • Tordai Üveg Aranyos FC–Marosújvári SK 4–1 (gól: Florin Dan 3 – 15., 41. és 56., valamint Valentin Lemnaru – 83. perc, illetve Tudor Cristea – 89. perc) • Dési Egyesülés–Kolozsvári Egészség 3–3 (Florin Blaj – 6., Ionuţ Rus – 39. és Kereki Mihály – 57. perc, illetve Cosmin Tilincă – 8., Dan Matei – 55. és Andrei Ceaca – 65. perc; kiállítva: Ceaca – 66. perc)  • Kudzsiri VSK–Gyulafehérvári Egyesülés 1–0 (Marius Lupu – 84. perc) • Vajdahunyadi SK–Nyárádtői Egyesülés 0–0. Az Alsógáldi Ipar–Szászrégeni Lendület találkozót november 22-re halasztották. A táblázaton: 1. DÉSI EGYESÜLÉS 25 PONT/10 MÉRKŐZÉS, 2. Kudzsir 22/9, 3. Nyárádtő 17/10 (15–17), 4. Szászrégen 16/9 (20–12), 5. Gyulafehérvár 13/10 (16–19), 6. KV. EGÉSZSÉG 13/9 (12–15), 7. TORDA 11/10, 8. Vajdahunyad 10/10, 9. Alsógáld 4/8, 10. Marosújvár 3/9.

A 10. csoportban a Dési Szamos idegenben zárta az évet, a vártnál nehezebben, 3–2 arányban nyert a sereghajtó Nagyváradi Esthajnalcsillag/Luceafărul otthonában. A váradszentmártoni találkozót a hazaiak kezdték jobban, Denis Laza szabadrúgásból lőtt eurógólt (1–0). Az egyenlítést Florin Viorel Boerean hozta el Mészáros Alpár tanítványainak a 33. percben (1–1), majd a második félidőben Florin Brumă a vezetést is megszerezte a 69. percben (1–2). A hajrában a csereként beállt Daniel Popa révén 3–1-re hízott a désiek előnye a 89. percben, de a hosszabbításban Carlos Covaciu izgalmassá tette a találkozót, de az egyenlítés már nem jött össze a váradiaknak.

Így a katasztrofális kezdés után (egy győzelem mellett négy vereség) Vicenţiu Ştir üzletember csapatának bejött az edzőváltás, a kolozsvári Mészáros Alpár és segédjei, Ionuţ Bal és Fabian Băieşu felrázták a csapatot, amely utóbb sorozatban három győzelmet jegyzett.

A Dési Szamos kezdőcsapata: Negrea – Plăian, Sergiu Costin, Toma, Boerean – Maxin, Trif, Dobrea, Buga – Nuţu, Brumă; cserék: Miholca, Moldovan, Popa.

Eredmények, III. liga, 10. csoport, 10. forduló: • Nagyváradi Esthajnalcsillag/Luceafărul–Dési Szamos 2–3 (gól: Denis Laza – 29. és Carlos Covaciu – 91. perc, illetve Florin Viorel Boerean – 33., Daniel Brumă – 69. és Daniel Popa – 89. perc) • Nagybányai Minaur–Nagysomkúti Haladás 0–2 (Mihai Gherghel – 1. és Marco Petrean – 53. perc). A Váradszentmártoni SK–Szilágysomlyói Sport, Besztercei 1. FC Glória–Szatmárnémeti MSC és a Zilahi MSC–Nagyváradi AC találkozókat november 22-re halasztották. A sorrend: 1. Zilah 21 pont/9 mérkőzés, 2. Minaur 20/10, 3. DÉSI SZAMOS 15/10, 4. NAC 14/8, 5. Szilágysomlyó 12/8 (13–15), 6. Váradszentmárton 11/9 (13–14), 7. Nagysomkút 11/10 (15–21), 8. Beszterce 11/8 (12–15), 9. Szatmárnémeti 7/8, 10. Esthajnalcsillag 1/8.