Így építik újra a múltat – Heti Fortepan rovat

Így építik újra a múltat – Heti Fortepan rovat
A Fortepan rovata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ honlapjára költözött, azóta pedig minden pénteken közzétesznek egy fotóválogatást és annak történetét a Heti Fortepan blogon, amely a hetifortepan.capacenter.hu weboldalon érhető el. Ezúttal megtudhatjuk, milyen haszna lehet a Fortepan felületén megtalálható fényképgyűjteménynek, ha például régi korszakokat megidéző film rendezésére adjuk a fejünket.

„Ha egy kosztümös filmhez le kell csekkolni, hogy egy pesti utcasarok hogyan festett a hatvanas években, hogy pontosan hány szögletesek is voltak az újságosbódék a harmincas években, hogy milyen tapéta dívott a hetvenes évek presszóiban, vagy akár az a kérdés merül fel, hogy mivel érdemes kitakarni egy Demszky-karót, a látványtervezők elsőként archív fotók között kutatnak, amihez gyakran használják a Fortepant is” – olvasható a cikk bevezetőjében.

Az összeállításban négy olyan magyar filmről olvashatnak az érdeklődők, amelynek előkészületei során a látványtervezők segítségére voltak a Fortepanon fellelhető fényképek: Fazakas Péter készülő alkotása, A játszma, Gárdos Éva Budapest Noir című filmje, Bodzsár Márk Drakulics elvtársa és Nagy Dénes Természetes fény című alkotása esetén is jelentős szerepe van/volt az adott korszak hiteles megelevenítésében az archív felvételeknek.

Az érdeklődők a Heti Fortepan weboldalán ide kattintva tekinthetik meg a teljes összeállítást, amelynek képeit Virágvölgyi István válogatta, szövegét pedig Bujdosó Bori írta.

Borítókép: Balra telefonfülke az Erzsébet (Lenin) körúton az 1960-as években. Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal | Jobbra Staub Viktória színésznő és Fazakas Péter rendező A játszma című film forgatásán. Fotó: Szvacsek Attila