Most, amikor e cikket írom, kitartóan ömlik az eső. Még csak szerda dél van, de tudom, hogy délután, amikor megyek haza, a Postakert utca teljes hosszábban fel lesz töltődve autókkal, buszokkal. Így van ez mostanában már akkor is, amikor nincs eső… A magyarázat egyszerű: előbb megtelik a Kossuth Lajos utca, de a Magyar utcából a Főtér felé haladó autók, bár nincs hova menniük, csakazértis behajtanak a Prefektúra épülete felé az útkereszteződésbe. Miattuk pedig, amikor zöldre vált a villanyrendőr a Postakert utcában veszteglők számára, azok nem tudnak elindulni. Legfeljebb csak a harmadik sávban lévők taposhatnak a gázra, miközben az első sávon állók közül egy-egy zöld alatt sokszor csak néhány autó tud átfurakodni. Ráadásul pont ez az a sáv, amelyben a Györgyfalvi, Békás és Hajnal negyed felé igyekvő tömegközlekedési eszközök várakoznak, nemegyszer alaposan megtelve. Közlekedési rendőr sehol, végülis balkáni szemmel nézve mindez még belefér a rend tág fogalmába, tehát nem kell rendet teremteni…
Persze, a helyzetet akár javunkra is tudjuk fordítani. Főleg így esőben, amikor még nagyobb a dugó. Egy példa: mivel tudom, hogy a Főtér közeléből már nem érem el a Széchenyi térről mondjuk 17.10-kor induló buszomat, mehetek a román opera melletti megállóba, s ott még várnom is kell rá... Vagyis, ha egy kicsit okoskodok: nem veszítek 12 percet (ennyi időközönként járnak ugyanis a buszok), hanem nyerek 12-t. A kettő között a különbség pedig ugyebár 24 perc, szinte fél óra. Valóságos időutazás ez: azzal a busszal érek haza, amelyiken normális körülmények között rajta sem lehetnék...
A „csodát” némileg beárnyékolja, hogy mióta a Györgyfalvi úton körforgalmat alakítottak ki a Ferencz József püspök/B. Delavrancea utcánál, délutánonként a Györgyfalvi úton is csak araszol a forgalom felfele: régebb egy perc alatt megtette a busz a távot, most 5-6 perc is kell hozzá (igaz, ez mindegyikre érvényes, tehát a 24 percem nem nullázódik le). Cserében a körforgalomnak örvendhetnek azok, akik régebb beszorultak a Ferencz József püspök vagy a Kemény Zsigmond/Take Ionescu utcába. Valamit valamiért... Azt a kort már rég kinőtte Kolozsvár, amikor úgy lehet folyékonyabbá tenni a forgalmat a város egy bizonyos pontján, hogy attól nem keletkezik dugó egy másikon. Kicsit olyan ez, mint az a mondás, miszerint a káros szenvedélyek (vagy a rossz szokások) aránya mindig állandó: elhagysz egyet, felveszel mást…
Az én szenvedélyem legújabban az időutazás. Napi fél óra. Úgy érek haza fél 6-ra, hogy valójában már 6 óra kellene, hogy legyen. Einstein foroghat a sírjában, de hiába, nem mindenkinek adatik meg, hogy kipróbálja a kolozsvári (tömeg)közlekedést egy átlagos – netán esős – napon.
És önök, kedvesem olvasóim, mentek már fél órát vissza az időben?
Én tegnap fogok.
