Ideiglenes miniszter az oktatási tárca élén

Ideiglenes miniszter  az oktatási tárca élén
Sebastian Burduja kutatásért felelős miniszter (borítóképünkön) veszi át ideiglenesen az oktatási tárca vezetését – jelentette be péntek reggel Dan Cărbunaru kormányszóvivő az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint. Sorin Cimpeanu, a kormány plágiummal vádolt oktatási minisztere csütörtökön este jelentette be lemondását közösségi oldalán. Mint fogalmazott, „saját kezdeményezésére” válik meg kormányzati tisztségétől.

„Építő, nem pedig romboló” emberként jellemezte magát, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy hozzájárulhatott a – Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett – „Művelt Románia” oktatási projekt elindításához, az őt ért plágiumvádra és lemondása okaira azonban nem tért ki.

A távozó tisztségviselő részletes mérleget vont miniszteri munkásságáról, hozzátéve: „nem hiányzott szakmai önéletrajzából” ez a tisztség, elvállalásakor az oktatási rendszer javításának szándéka vezérelte, amit ezentúl szenátori, egyetemi tanári és rektori pozícióból fog szolgálni.

Cimpeanut a plágiumok leleplezésére szakosodott Emilia Sercan újságíró vádolta meg hétfőn azzal, hogy a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV-B) tanáraként 2006-ban és 2009-ben a saját nevén jelentetett meg egy olyan egyetemi jegyzetet, amelynek korábbi kiadásai más szerzők munkájaként jelentek meg.

A Pressone.ro portálon publikált, alaposan dokumentált, tényfeltáró írás szerint a Talajjavítás és a termőföldek öntözése című munkafüzetet 2000-ben még négy szerző jegyezte. A harminc fejezet mindegyikénél külön is feltüntették a szerző nevét, és az akkor még adjunktus Cimpeanu csak két fejezet szerzőjeként szerepelt. A 2006-ban kiadott szinte azonos változatban az egyetem már csak két szerző neve alatt adta ki a jegyzetet, amelyben az időközben egyetemi tanárrá előlépett Sorin Cimpeanu már 15 fejezetet jegyzett, köztük 13 olyat, amelyet a korábbi változatban más szerzők szellemi termékeként publikáltak.

Cimpeanu személyében már a második miniszter kényszerült távozni plágiumbotrány miatt a tavaly novemberben hivatalba lépett, Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök vezette nagykoalíciós kormányból. A kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztérium élére eredetileg kinevezett Florin Roman a kabinet beiktatása után alig három héttel mondott le kormánytisztségéről, miután a média azzal vádolta meg, hogy a mesterképzést lezáró szakdolgozatában plagizált, a képviselőház honlapján közzétett szakmai önéletrajzában pedig csúsztatások szerepelnek.

Emilia Sercan januárban Nicolae Ciuca miniszterelnök doktori dolgozatát is plágiumnak minősített egy tényfeltáró írásban. A plágiumgyanú ügyében sem az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU), sem a doktori címet kiadó Nemzetvédelmi Egyetem (UNAP) etikai testülete nem foglalt állást, az ellenzéki pártok által kezdeményezett ügyészségi eljárást pedig a bukaresti táblabíróság egy azóta nyugdíjba vonult bírája leállította.