I. liga, 21. forduló: egy sovány siker jeles következményei

I. liga, 21. forduló: egy sovány siker jeles következményei
A labdarúgó I. liga 21. fordulójában idei utolsó hazai meccsén a Kolozsvári CFR 1907 csapata a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban a Temesvári ACS Poli együttesét fogadta, és egy góllal legyőzte.

A siker szentesítette, hogy Dan Petrescu vezetőedző végre megverte „mumusát”, Ionuţ Popát, s hogy a vasutasok nyerni tudtak a bánsági gárda ellen – ezt idén még nem tudták megtenni, sem az előző bajnokságban, sem a kupában és az első idénybeli meccsen sem (utóbbi 4–3-mal végződött a temesváriak javára). Az 1–0-s győzelem egyúttal azt jelenti, hogy a CFR 1907 csapata öt fordulóval az alapszakasz zárása előtt a bajnoki címért való rájátszásba jutott, sőt, a tavaszi folytatást az élről fogja várni.

Végeredmény: • Kolozsvári CFR 1907–Temesvári ACS Poli 1–0 (gól: Paulo Vinícius – 45. + 1. perc).

A Kőváry-telepen a hideg, esős, havasesős idővel mindössze 1500 néző dacolt, örvendetes viszont, hogy összefogott a három szurkolótábor, és szép koreográfiával ünnepelték a klub 110 éves évfordulóját. A találkozót Cosmin Contra szövetségi kapitány is megtekintette. 

A gól az első félidő hosszabbításpercében született, a válogatott Ciprian Deac szögletbeívelését a remekül helyezkedő és a védőknél másfél fejjel magasabbra emelkedő Paulo Vinícius fejelte az ötös vonaláról a hálóba. Ez volt a brazil védő második gólja a vasutasoknál.

A találkozót gyorsan dűlőre akarta vinni a CFR 1907, ezért nekiesett ellenfelének, Camora, Djokovics, Omrani és Păun viszont sorra hagyták ki a jobbnál jobb helyzeteket az első félórában. Csak idő kérdése volt, mikor találnak be, a gólig Păun és Djokovics hagyott ki ordító helyzetet.

Fordulás után az előny tudatában a vasutasok inkább csak a védekezésre szorítkoztak. Az egyedüli veszélyt Billel Omrani jelentette Straton kapujára, a francia gólt is lőtt a 63. percben, de az Argeş megyei Ştefăneşti-ből származó Iulian Călin játékvezető les címén jogosan érvénytelenítette a találatot.

Dan Petrescu mester a következő csapatnak szavazott bizalmat: Arlauskis – Manea, Vinícius, Andrei Mureşan, Camora (81. perc Peteleu) – Hoban, Cúlio – Deac, Djokovics (87. perc Rus), Păun (79. perc Mailat) – Omrani.

Az évet szombaton 20 órakor az új krajovai Ion Oblemenco Stadionban zárja a CFR 1907 együttese az oltyán gárda ellen.

További eredmények: • Bukaresti Juventus–Gyurgyevói/Giurgiui Astra 0–1 (gól: Alexandru Ioniţă II. – 51. perc, 11 m; kiállítva: Liviu Băjenaru – 50. perc, Juventus; Ioniţă II. a 39. percben kihagyott a 11-est; a mérkőzést Ploieşti-en játszották) • Konstancai Viitorul–Chiajnai Concordia 3–0 (George Ţucudean 2 – 31. és 45. + 1., továbbá Eric De Oliveira Pereira – 76. perc, 11 m; a mérkőzést Ovidiuban játszották • Medgyesi Gázmetán–Krajovai Universitatea SK 0–0 (a 92. percben a krajovai Alexandru Truţă 11-est hibázott) és a  Botoşani-i FC–FCSB 0–3 (Harlem Eddy Gnohere – 45. + 1., Dennis Man – 58. és Florin Tănase – 93. perc).

Hétfőn játsszák a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Jászvásári/Iaşi-i Politechnika MSC (17 órakor, élőben közvetíti a Look Plus, a DigiSport1 és a Telekom Sport1 tévéadó) és a Bukaresti Dinamó–Voluntari-i FC (20 órakor, Look tv, DigiSport1  és a Telekom Sport1) összecsapás.

Az állás: 1. KV. CFR 49 pont/21 mérkőzés, 2. FCSB 44/21, 3. Krajova 40/20, 4. Botoşani 35/21, 5. Viitorul 34/21 (29–17), 6. Astra 34/21 (29–20).

Fedőkép: Billel Omrani (labdával) a temesvári védők között is feltalálta magát (MEDIAFAX-fotó)