Húsz euróba kerülhet az új személyi kártya

Húsz euróba kerülhet az új személyi kártya
Húsz eurónál kevesebbe kerül majd az új személyi kártya, árát azonban az állampolgár fizeti majd meg. Az új dokumentum jövőre kerülhet forgalomba, a tervek szerint akkora lesz, mint egy jogosítvány vagy egy bankkártya – derült ki a belügyminisztérium ma közvitáján tartott bemutatóból.

Az illetékesek szerint nem lesz kötelező a 2018-ban érvényben lévő személyi igazolványt azonnal kicserélni az új modellre.

A tervek szerint a biometrikus adatokat is tartalmazó új személyi igazolvány az egészségügyi kártya szerepét is átveszi majd. A kártyának mindkét oldalán lesz írás, a születési dátumon kívül pedig egy holografikus aláírást is tartalmaz majd.

„Az elektronikus személyi kártya egy csipet tartalmaz majd, amely a belügyminisztérium által kibocsátott igazolás révén lehetővé teszi az informatikai rendszerekhez és az ott található elektronikus szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A kártyán biztonságosan tárolhatók lesznek a tulajdonos biometrikus adatai, vagyis az arcképe, és opcionálisan két ujjlenyomata. Az elektronikus aláírás használata is lehetővé válik” – mondták el a prezentációban.

A kártyák előállításának költségei egyelőre nem ismertek.

„Jelenleg úgy látjuk, hogy a mostani infrastruktúra megváltoztatásának költségei nem haladják majd meg az egymillió eurót. Ez a fővárosi infrastruktúrára vonatkozik. Országos szinten minden attól függ, hogy az operációs rendszerek és terminálok mennyire elavultak” – magyarázták.

„Az Európai Unióban egy ilyen kártya átlagára az állampolgár számára 15–20 euró. Mi szeretnénk ez alatt maradni. A személyi kártya árát, akárcsak most, a tulajdonosa téríti meg” – hangzott el.

A közvitán azt is elmondták, hogy az uniós tagállamok hatóságai már többször figyelmeztettek arra, hogy a jelenleg romániai személyi kártya elavult, és nem elég biztonságos, ezért van szükség a korszerűbb biztonsági elemek bevezetésére.