Pusztába kiáltott szó maradhat Csergő doktor felmondása
A hazai egészségügyi rendszert senkinek sem kell bemutatni, akinek köze volt hozzá, és a legtöbbünknek sajnos volt. Korántsem ritka, hogy kötszert, fájdalomcsillapítót a betegnek kell bevinnie, mert nincs elég pénz erre, és az sem túl gyakori, hogy lelkiismeretes, kedves, elkötelezett személyzet fogadja a pácienst. Általában minél kisebb egy kórház meg a település, ahol működik, a hiányosságok annál hangsúlyosabbak. Aranyosgyéresen nemrég cserélték le a negyvenéves nőgyógyászati vizsgálóágyat, és komputertomográfot, korszerű sterilizáló berendezést vásároltak.
Elkötelezettnek kell lennie annak, aki hosszasan meg tud maradni ilyen helyen, ahol távolról sem „csak” a gyógyítás a munkája, hanem napi rendszerességgel logisztikai szélmalmokkal is küzdenie kell: ha elromlik a számítógép, ha kiakad az EKG és nincs kéznél karbantartó, vagy hetekig nélkülözik a megrongálódott műszert a betegellátás rovására, vagy házon belül megjavítják. Kollégái szerint Csergő doktor az utóbbi kategóriába tartozott, javította, amit kellett. Azt mondják, két évtizedes kórházbeli munkájának köszönhető, hogy a közel 50 évvel ezelőtt létrehozott kórház belgyógyászati osztályát sikerült mai szintjére felfejleszteni, és a pácienseknek méltányos ellátást biztosítani. Nehéz elhinni, hogy amikor maga is elkapta a vírust, és már nem látott más megoldást, mint felmondani, majd a tarthatatlan állapotokat nyilvánosságra hozni, akkor húsz év hirtelen semmivé vált. A polgármester a sajtóban és a közösségi hálón gyávasággal, megfutamodással, orvosi esküjének megszegésével vádolja, a kórházi vizsgálat pedig titoktartási kötelezettségszegés miatt elmarasztalja, és azonnal elfogadja, végrehajtja felmondását. Ami a készenléti állapotban tulajdonképpen törvénytelen, ugyanis a 2020. május 15-i 55. törvény 30. cikkelye értelmében, egészségügyi személyzet felmondása esetén a felmondási idő csak a készenléti állapot lejárta után kezdődik. Csergő doktor felmondása tulajdonképpen jelzésértékű gesztus, ami attól lett több, hogy a törvény dacára azonnal elfogadták, mintha csak kapóra jött volna.
Innen nézve nagyon úgy tűnik, hogy ebben az ügyben az orvos a titoktartási kötelezettségnél (ami egyébként vitatható, hiszen miért lennének titkosak a közérdekű statisztikai adatok?) előbbre helyezte a hippokratészi esküt, mert úgy ítélte meg – és szakvéleményével nincs egyedül –, hogy a kialakult helyzetben az osztályon sem a belgyógyászati betegeket, sem a koronavírusosokat nem lehetett megfelelően és fokozott fertőzésveszély nélkül ellátni.
Bejegyzései egyfajta szeleppé váltak, ugyanis kollégái közül többen hozzászóltak: egyetértettek és támogatták, vagy elmarasztalták, voltak, akik saját tarthatatlan helyzetüket ismertették. Mindebből az is aggasztóan kiderül, hogy – bár a legnagyobb leterheltség a belgyógyászatra nehezedett –, más kórházi osztályokon is vegyesen kezelték a covidos és nem covidos betegeket, mert másképpen lehetetlen volt.
Koronavírushoz alkalmazkodva: háborúba fegyvertelenül
Egy kisváros kórháza egy kicsit mintha mindig háborús övezet lenne, ahol a leleményességnek és lelkiismeretes elkötelezettségnek kell pótolnia a hiányosságokat annak érdekében, hogy a folyamatos működést valahogyan biztosítani lehessen. Fokozottan érvényesült ez a koronavírus márciusi kitörésekor. Akkor diagnosztizálták Aranyosgyéresen az első beteget, akit egyúttal el is utasított a kolozsvári járványkórház, mert „nem illik az esetmeghatározásba”. Novemberben a belgyógyászaton 360 személyt teszteltek, közülük 253 tesztje pozitív lett, októberben sem voltak sokkal kevesebben, 179 beteg tesztje lett pozitív. Kolozsvár helyhiányra hivatkozva már nem vette át őket, Aranyosgyéresen pedig semmit sem kaphattak meg a szokványos gyógyszerek közül: mivel nem kijelölt Covid-kórház, nincs Remdesivir, Tocilizumab, plazma, megfelelő intenzív osztály. Október-novemberben 12 koronás beteg meghalt a kórházban, kettőt kritikus állapotban utolsó pillanatban Kolozsvárra szállítottak, minimális túlélési esélyekkel. Ezekről írt közösségi oldalán Csergő doktor, az adatokat egyébként a kórházban alakult vizsgálóbizottság jelentése is megerősítette, hozzátették, hogy a két idős beteget csak a közegészségügyi igazgatóság közbenjárására, 3-5 napnyi próbálkozás után sikerült Kolozsvárra szállíttatni, ahol végül mindketten életüket vesztették.
Oxigénre szoruló 15-20 covidos páciens, infúzióval, többen pelenkával, ketten-hárman súlyos állapotban, folyamatos pozitív légúti nyomású lélegeztetéssel (az alvás közben jelentkező légzéskihagyás kezelésében használatos, non-invazív CPAP-módszerrel), mindehhez pedig csupán 2 asszisztensnő és 2 betegápoló – számolt be közösségi oldalán dr. Csergő Lehel. Az eredmény: két orvos, hét asszisztensnő, egy szanitéc, két ápoló megfertőződött. Ez azért is gond, mert a megbetegedő szakemberek hetekre kiesnek a szolgálatból, a páciensek ellátása még nagyobb gondot okoz.
Több fejlesztés zajlott az idén a kórházban, de ennek nincs köze a járványhoz / forrás: Facebook„Be kell ismernem, hogy eleinte féltem a Covidtól. Nem magától a betegségtől, nem attól, hogy én is elkaphatom. Attól féltem, hogy nem sikerül majd megfelelően kezelnem a járvány okozta helyzetet” – olvashatjuk az orvos visszafogott vallomását. A mintegy 22 ezres lakosságú kisváros egyetlen kórházában a maga 40 ágyával a belgyógyászat a legnagyobb osztály, de a környék mintegy 50 ezer lakosát is ők látják el.
„Az ügyeletre érkező első Covid-gyanús betegnél teljesen felkészületlenek voltunk, kapkodtunk, de minden jó véget ért, senki sem fertőződött meg, a beteg tesztje negatív lett. Ám attól a naptól kezdve megtettünk mindent, hogy mindig egy lépéssel a betegség előtt járjunk. Először lezártuk a bejárati ajtót, hogy minden beteg előzetes vizsgálaton essen át mielőtt az osztályra jut. Kértük, hogy a kórházi osztályokon kívül jelöljenek ki egy helyiséget, ahol a Covid-gyanús pácienseket elkülöníthessük addig, amíg átveszi őket a mentő, hogy a járványkórházba szállítsa. Így született meg az első elkülönítő a gyéresi kórházban. Később itt is felállították a vizsgálósátrat, ekkor javasoltam az együttműködést a járóbeteg-kezelő orvosaival, hogy a kórházhoz érkező minden beteg áthaladjon a betegosztályozó sátoron, amivel kollégáink egyetértettek, biztosították a szükséges asszisztensnőket is. Már csak egy rendelő hiányzott, ahol a Covid-gyanúsakat megvizsgálhattuk, hogy ne kerüljenek kapcsolatba a más panasszal érkező betegekkel. Javasoltam a járóbeteg-kezelő bejáratánál található sebészeti vizsgáló elköltöztetését, azóta ott vizsgálja meg a koronavírus-gyanús betegeket délelőtt egymást váltva a két tüdőszakorvos, délután és éjszaka a belgyógyászat ügyeletes orvosa. Ezzel párhuzamosan különösen fontosnak tartottuk a kommunikációt, javaslatunkra Erdélyi doktor hozta létre a környék orvosait tömörítő WhatsApp-csoportot, ahova beléptek a kórház és a járóbeteg-kezelő orvosai, az aranyosgyéresi és a környékbeli falvak háziorvosai. Mivel személyes közösségi oldalamat többezren követik, itt közöltünk folyamatosan tájékoztató anyagokat a járványról.
Továbbra is volt egy problémánk: a Covid-gyanús betegeknek el kellett jutniuk a kolozsvári járványkórházba tesztelésre, ám ott gyakran azzal utasítottak el, hogy a páciens nem illik az esetmeghatározásba, azaz nem volt bizonyítékunk arra, hogy az illető fertőzött személlyel került kapcsolatba. Így jutottunk a következtetésre, hogy nekünk kell tesztelnünk betegeinket. A laborvezető Kolozsváron tájékozódott a mintavételi eljárásról, a szükséges fogyóanyagokról és április 10-én elkezdtük a teszteléseket, az első pozitív eredmények 15-én jelentkeztek. A belgyógyászaton pedig kialakítottunk egy puffer-övezetet, ezekben a saját fürdőszobával rendelkező kis kórtermekben várták a betegek a teszteredményt. Minden nap teszteltünk, a pozitív eseteket Kolozsvárra vitték, a negatívak a „zöld” övezetben maradtak a megfelelő kezeléssel. Az esetszám csökkenni kezdett, a nyáron hat hétig egyetlen pozitív tesztünk sem volt, úgy tűnt, mintha a járvány lecsengett volna. Más panaszokkal nemigen jelentkeztek az emberek, féltek kórházba jönni, összességében ez nyugodtabb időszak volt, de ekkor sem ültünk tétlenül” – részletezte közösségi oldalán a belgyógyászati osztályvezető.
Önkéntes munkával épült ki az oxigénhálózat
– „A járványügyi szakemberek közösségi hálón zajló beszélgetéseit követve megértettük, hogy a többé-kevésbé hatékony gyógyszeres kezelésen túl a súlyos és közepesen súlyos esetekben a legfontosabb az oxigén biztosítása – kórházunkban viszont elavult volt az oxigénrendszer, több kórteremben hiányzott, legalábbis 2000 óta ezen a téren semmiféle fejlesztés nem történt. Úgy ítéltük meg, hogy ezen változtatni kell. Találtunk egy nagylelkű embert, aki felajánlotta, hogy ingyen elvégzi a munkálatokat, ha a kórház megvásárolja a szükséges anyagot. Így született meg lépésről lépésre a hálózat az ügyeleten, az első, majd a második emeleti kórtermekben, s nyár végére már minden kórteremben, minden betegnek biztosítani tudtuk az oxigént. A régi tömlős rendszert korszerűbbre cseréltük, gyorscsatlakozóval, cserélhető áramlásmérőkkel, így egyetlen áramforrásról egyszerre két beteget is elláthattunk vagy súlyos esetekben növelhettük az oxigénmennyiséget. Kértük a CPAP-maszkok vásárlását, ugyanis a szakmai cikkekből és más kórházakban dolgozó kollégáinkkal folytatott beszélgetéseinkből egyértelművé vált, hogy lélegeztetőgépek hiányában a legtöbb, amit a súlyos légzési panaszokkal jelentkező betegekért tehetünk, a nagy áramlású (percenként 40 liter) oxigén biztosítása.
Így érkezett el október, amikor az esetszámok elszabadultak. Annyi volt a beteg, hogy már nem lehetett őket elkülönítve beutalni a teszteredményig, így csak a komolyabb tünetekkel rendelkezők kerültek be, a többieket házi elkülönítésbe küldtük. A háziorvosokkal kialakított rendszerben előre megkaptuk a betegek adatait és előkészítettük az iratokat, így a reggeli mintavétel gyorsan és szervezetten zajlott. Kolozsvár is betelt, már nem tudták átvenni súlyos betegeinket, kórházunkban pedig még mindig nem létezett hivatalos döntés Covid-ügyben, ekkor írásban kértem a vezetőséget, vegyen részt a helyzet megoldásában, és tájékoztassa a helyi és megyei hatóságokat. Beadványomra választ nem kaptam. Nem tudom, hogy a kórházmenedzser kapcsolatba lépett-e a közegészségügyi igazgatósággal vagy a prefektúrával, ám egy reggel megérkezett az ügyeleti jelentésre a polgármester, hogy egy Covid-osztály megnyitásának lehetőségéről tárgyaljunk. Azt feleltem, nem állítom, hogy ez lehetetlen, de mérlegelnünk kell, hiszen ha a belgyógyászati osztályt Covid-kórházzá alakítjuk, nem lesz ki foglalkozzon a más panaszokkal érkező többi beteggel, ráadásul itt látjuk el a környékről a sürgősségi eseteket is. A polgármester azt kérdezte, hajlandó lennék-e erről vele együtt a prefektúrán és a közegészségügyi igazgatóságon tárgyalni – beleegyeztem, de ezekre a találkozásokra sosem került sor, cserébe megszületett a vád, miszerint én tiltakoztam a Covid-osztály megnyitása ellen” – összegzett az orvos, aki végül december 2-án felmondott.
Egy ápoló látja el a covidos és nem covidos betegeket
Az aranyosgyéresi Covid-betegek helyzetéről szóló nyilvános bejegyzései után a kórházban bizottság alakult állításainak ellenőrzésére. Megállapították, hogy Csergő doktor megszegte a szakmai titoktartás követelményét és javasolták szóbeli megrovását. A bizottság szerint a személyzet nem volt túlterhelve.
– A belgyógyászatot négy övezetre osztottuk: ügyelet, puffer-övezet a teszteletlen pácienseknek, zöld övezet a nem koronás betegeknek és vörös övezet a covidosoknak. A pufferövezetben minden kórteremben egyetlen személyt helyezhettünk el, a zöld övezetben pedig a megfelelő távolságtartás érdekében 4 helyett csak két személyt. Így a 40 ágyas osztályon 27 beteg már túlzsúfolt létszámot jelentett. A négy övezet mindegyikére külön személyzetre lett volna szükség, nem normális, hogy miután öt koronás beteg pelenkáját lecserélte, az ápoló átsétáljon a zöld övezetbe a cukorbetegekhez. A vörös övezetben több betegünk súlyos légzési zavarokkal küszködött, ezek intenzív osztályra való esetek voltak, nem belgyógyászatiak. A CPAP-maszkot intenzíven teszik fel, nem szokványos osztályokon. Nem lehet egy életfunkciókat követő gépekre kapcsolt, oxigénmaszkos beteget rábízni egyetlen asszisztensnőre, akinek 6-7 kórtermet kell felügyelnie. Ilyen esetben tehát nem alkalmazható a szokványos személyzeti beosztás – egy asszisztens 8-12 betegre –, hanem az intenzívesre lett volna szükség – egy asszisztensre 2-4 beteg – magyarázta Csergő Lehel, hogy hol „sántít” a kórházi bizottsági jelentés.
Új műtőasztalt kapott nemrég az aranyosgyéresi kórház / forrás: Facebook„Hitem szerint válsághelyzetben a vezető helye a frontvonalban van. Nem tudom elképzelni, hogy olyan intézményben dolgozzak, ahol ez nem történik meg.” – írja az orvos, aki úgy gondolja, a problémát vezetőségi szinten kellett volna kezelnie a kórházmenedzsernek, nem pedig az ügyeletes orvosokra bízni, hogy vég nélkül telefonálgassanak Kolozsvárra, megpróbálva elhelyezni a súlyosabb betegeket. „Ez az én történetem, szerepem a járvány aranyosgyéresi szintű kezelésében. Jó volt, elégséges volt? Ítéljék meg elsősorban azok, akikkel együtt dolgoztam” – zárta beszámolóinak sorát Csergő Lehel, akit megpróbáltunk még néhány kérdés erejéig szóra bírni, de nem kívánt nyilatkozni.
Az aranyosgyéresi helyzethez hasonló százával akad az országban. Lehet ugyan vitatkozni, hogy ki járt el helyesen, és ki tévedett. Alighanem azoknak is megvan a maguk igaza, akik a covidos védőöltözetre sebészköntöst öltve órákon át műtik a koronavírusos pácienseket és nem mondanak fel, és azoknak is, akik úgy látják, hogy a kaotikus állapotok miatt emberi életeket, közösségek egészségét is kockáztatják, és végső segélykiáltásként felmondanak. Kiállásukkal aztán egyedül maradnak, sok-sok biztató, sajnálkozó üzeneten túl ömlenek az alaptalan rágalmak is. Majd talán elcsendesedik minden, és nem változik semmi, csak a szavát felemelő orvos élete, remélhetőleg jó irányba. A gyéresiek vesztesége pedig végül más közösségek nyereségévé válik. Pedig a mostani orvosfelmondások azért is fontosak, mert nemcsak a koronavírusos problémákról szólnak, hanem a járvány előtt is létező súlyos rendszerszintű hiányosságokról, amelyek ebben a válságban kritikus helyzetekhez vezettek, és amelyekről eddig belső emberek nem vagy csak nagyon ritkán beszéltek. Talán, ha végre eljuthatnánk a probléma gyökeréhez, elindulhatunk egy reményteljesebb megoldás felé.
