Hóstát múltja, jelene és jövője a bástyában

Hóstát múltja, jelene és jövője a bástyában
Lelkes hóstátiakkal, azok leszármazottjaival és szimpatizánsaival telt meg kedden este a Szabók bástyája A hóstáti közösség múltja, jelene és jövője, képekben című kiállítás megnyitása alkalmából, amely amolyan kisebb népünnepéllyé sikeredett.

A házigazdák nevében Ucu Bodiceanu, a Városi Kulturális Központ kurátora köszöntötte a közönséget, aki fiatalkori emlékeit idézte, amikor a Széchenyi-téri nagypiacot és a Hunyadi-téri kispiacot a minőségi hóstáti termékek uralták. Hasonlóképpen szólt a kiállítás társszervezője, Petru Dimoff fényképész is, aki szerint a hóstáti közösség olyan sajátos kolozsvári színfolt, amely a modern korban számbelileg ugyan megfogyatkozott és élettere leszűkült, de napjainkban is érdemes rá figyelni, mert hagyományainak táplálása közepette érdekes dolgokra képes.  

Életképek a hóstáti múltból 

A tárlatmegnyitón fellépő Bethlen Gábor Magyar és Honvéd Utcai Református Földész Dalkör múltját Varga János ismertette. A hóstáti kórus 132 éves múltra tekinthet vissza, azóta megszakítás nélkül működik istentiszteleteken, esküvőkön, más világi eseményeken. Évente 15-20 alkalommal lép fel népdalfeldolgozásokkal, hetente gyakorol, és sok versenyen díjazták már. A főszervező Bogyó József László elmondta: kórustagként ismerte meg a hóstátiakat, akiknek jótékony földművesmunkája hírnevet szerzett, a reggel hétkor már a piacon elérhető friss zöldség és gyümölcs társítható hozzájuk. Életük, munkájuk hagyományait kell továbbadni, és ezt szolgálja a harminc fekete-fehér, illetve színes fénykép, amelyet a mai hóstátiak saját archívumaikból vagy rokonaiktól, ismerőseiktől kutattak fel erre az alkalomra. Az ünnepségen a helyhatóság részéről díszszalaggal ruházták fel a hóstáti zászlót, az Adorjáni Júlia Katalin vezette dalkör pedig tucatnyi népdalfeldolgozást adott elő. Az első emeleti tárlaton felvételek láthatók régi szüreti bálokról, kerti munkáról, családi eseményekről, esküvőkről, keresztelőkről. A kiállítás év végéig naponta 9-17 óra között látogatható (kivéve a dec. 9-12. közötti időszakot). A megnyitón elhangzott üzenet szerint „tegyünk azért, hogy ez a közösség ne haljon ki, és vigyük haza a szívünkben”.

A szerző felvételei