Hosszú sor a polgármesteri hivataloknál a parkolóhelyekért
Vissza

Hosszú sor a polgármesteri hivataloknál a parkolóhelyekért

Több száz ember állt -7 Celsius fokos hidegben, sorban ma a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal központi és lakónegyedi székhelyei előtt, hogy parkolóhelyet bérelhessen. Bosszúságot váltott ki az, hogy a városi önkormányzat még nem talált a 21. századhoz igazított megoldást az iratok átvételére.

Az emberek már kora reggel tömött sorokban álltak a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal Lakossági tudakozó irodája előtt, hogy benyújthassák a parkolóhely igénylésére vonatkozó kérvényüket, bár az ügyfélfogadás csak reggel nyolc órakor kezdődött. 

– Fél hétkor jöttem ki, tavaly a fiam jött, és úgy sem jutottunk parkolóhelyhez. Idén rajtam volt a sor, mert nyugdíjas vagyok. Eszembe jutott, hogyan álltunk sorban a Ceausescu korszakban, tehát meg vagyok edzve. Mégsem tartom normálisnak, hogy ennyi ember órákon át sorba álljon ilyen hidegben. A polgármesteri hivatalnak találnia kell megoldást erre is. Mégiscsak a 21. században élünk, és állandón azt hangoztatják, hogy okosváros Kolozsvár – nyilatkozta egy Monostor negyedi lakos.

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal már lehetővé tette, hogy az intézmény honlapján online is benyújtsák a kéréseket, de a parkolóhelyet igénylők közül nem mindenkinek van számítógépe, illetve nem mindenki tudja azt használni.

  – Nekünk, idősebbeknek is szükségünk lenne egy alternatív megoldásra, hogy ne álljunk sorba, mert ez borzasztó. Vajon, ha valamelyik önkormányzati alkalmazottnak szüksége lenne parkolóhelyre, tetszene neki, hogy sorba kell állnia, úgy mint nekünk? – vetette fel a kérdést egy másik sorbanálló.

Iulia Persa, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője elmondta: hétfő volt az első nap, amikor be lehetett nyújtani a parkolóhelyek igénylésére vonatkozó kérvényt.  –  A polgármesteri hivatal parkolási szabályzata értelmében a parkolóhelyet az kapja meg, aki a leghamarabb igényelte. Ezért az emberek már nagyon korán elkezdték a sorban állást, hogy biztos legyenek abban, hogy idén sikerül parkolóhelyet szerezniük. Most azok állnak sorban, akik eddig nem rendelkeztek parkolóhellyel, és csak akkor kaphatnak helyet, ha a parkolóhelyek eddigi bérlői március 31-ig nem fizetik ki a parkolóhely bérleti díját.  Ez pedig azt jelenti, hogy a tegnap benyújtott kéréseket március 31-e után bírálják el, a megváltatlan parkolóhelyek függvényében. Emellett a közlekedés átszervezése következtében létrehozott új parkolóhelyek igénylésére is most kell benyújtani a kérést – magyarázta a szóvivő.

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal tisztviselői hétfőn délelőtt azt nyilatkozták: reggel, az ügyfélfogadás első harminc percében 831 parkolóhely-igénylési kérést dolgoztak fel. Ezek közül 300 kérést online nyújtottak be, a többit pedig a sorban álló lakosok.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Bukarestnek gyanús a sok gyalogos a ...
Fullasztó tömbházfertőtlenítés: nem ...
Többszörösére emelték a kijárási ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ