Holnaptól Nyitott Kapuk a Kolozsvári Unitáriusoknál

Holnaptól Nyitott Kapuk a Kolozsvári Unitáriusoknál
A Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével, idén is megszervezik a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevű rendezvénysorozatot, amely az unitarizmushoz közel áll, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozza meg. Az idei, június 7–12. között zajló rendezvénysorozat az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, ami azt jelenti, hogy a tevékenységeinek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul. Természetesen, a korábban megjelölt témák mellett alkalom adódik a szórakozásra, ismerkedésre, valamint a felkínált kulturális programok élvezésére. A rendezvény részletes programterve olvasható a nyitott-kapuk.blogspot.ro oldalon is.

Szerda, június 7.

15 órakor kezdődik a Vadrózsák népdalvetélkedő. 18 órakor megnyitják az idei rendezvénysorozatot. A köszöntő beszédek után a KDFIE előadja Kis Herceg című előadását a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 20 órakor szeretetvendégség lesz a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.

Csütörtök, június 8.

12 és 18 között zajlanak a nyitott templom programjai. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozásokra várják a kisebbeket az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között, Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét Molnár Lehel egyházi levéltáros mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium, Dávid Ferenc Imatermében. Ugyanekkor városséta is indul a Korzó Egyesület vezetésével A király (ál)ruhái – Mátyás kultusz Kolozsváron tematikával. Gyülekező és indulás Mátyás király szülőháza előtt. 17.30 órakor nyilt napot szerveznek az unitárius bölcsődében. 19.30 órakor menyitják a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A találkozót zenés program egészíti ki. 20.30 órakor borkostolót szerveznek az 1568 Bistroban. A helyek korlátozott száma miatt, előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezni a tdacz@yahoo.com (Dácz Tibor) elektronikus postacímen, vagy a 0740974060 (Rácz Norbert Zsolt) telefonszámon lehet. A belépő személyenként 20 lejbe kerül.

Péntek, június 9.

12 és 18 óra között lesznek a nyitott templom programjai. 13 órakor Kolozsvár unitárius szemmel városnéző séta kezdődik Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára vezetésével. Találkozás az Óvárban, a Ferences templom előtt. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozások lesznek az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Popa Márta Egyszerű és érdekes fizikakísérletek című kötetét Karácsony János egyetemi adjunktus mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 18 órakor pedig Fehér János A bölöni unitárius templomvár című kötetét Kovács András művészettörténész, akadémikus mutatja be. 19 órakor Quo vadis ecclesia? című kerekasztal beszlégetés kezdődik a mai reformáció lehetőségeiről a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai Sámuel utca, 6. szám). A beszélgetésen különböző felekezetű lelkészek osztájk meg véleményüket a keresztény egyház jelenével és jövőjével kapcsolatosan.

Szombat, június 10.

14 órakor szervzik a Szabad Szeminárium a Szentírásról tevékenység záró találkozóját a belvárosi unitárius templom udvarán (rossz idő esetén a belvárosi tanácsteremben, Brassai Sámuel utca, 6. szám). 16 órakor Szabad Sajtó? címmel kerekasztal beszélgetés kezdődik, ahol kényes témákról beszélgetnek az erdélyi média néhány képviselőjével. 18 órakor a Concordia vonsonégyes koncertezik a belvárosi unitárius templomban, ezúttal Mozart darabokat adnak elő. 19 órakor Egy másfajta reformáció / O altfel de reformă című beszélgetés kezdődik Sabin Ghermannal a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében.

Vasárnap, június 11.

11 órakor istentisztelet kezdődik a belvárosi unitárius templomban, utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 11 órakor vasárnapi iskola keretében a kisebbek megnézhetik a Váróterem Projekt A szökevény szeplők című előadását. 18 órakor pikniket szerveznek az iskola udvarán, ahol a hangos színpadi éneklés helyett most egy nagy, közös gitározást szerveznek. 20 órakor Biciklitúra filmvetítés kezdődik.

Hétfő, június 12.

18 órakor Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncert kezdődik az unitárius templomban Erdőkön mezőkön járó... címmel, amely századok magyar zenéjét dolgozza fel európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. Közös régizene koncertjeik izgalmas utazást jelentenek mindkettőjük számára.