Holnap indul a Double rise turné Torockón

Holnap indul a Double rise turné Torockón
Az idén ötödik születésnapjára készülő Doube Rise Fesztivál 2020-ban, a magyar összetartozás kiemelt évében több szempontból is rendhagyó módon ünnepel. A korlátozások miatt három különböző helyszínen, az előírásokat messzemenőkig figyelembe véve, összművészeti programmal jelentkezik.

A nyár eleji négynapos fesztivált idén, a pandémiás helyzetre való tekintettel elhalasztották, ezzel egy időben azonban a szervezők ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy találkozhassanak közönségükkel. Éppen ezért rendhagyó módon meghirdették a Double Rise on Tour, azaz a Double Rise Kulturális Napok rendezvénysorozatot, amelyet 2020. szeptember 3-5. közöttre időzítettek.

A turné fellépői közt szerepel a Fölszállott a páva tehetségkutató versenygyőztes Tokos zenekar, valamint barátai, az Örökös Aranysarkantyús táncos, Berecz Istvánt, a Muzsikás együttes szólistája, Kacsó Hanga Borbála, de fellép a kárpát-medencei színházi élet egyik legmeghatározóbb tehetsége, ifj. Vidnyánszky Attila is. A turné Trianonra emlékező előadását a Koszika & The HotShots, illetve a No Sugar zenekarok koncertje követi.

Az idei turné missziója, hogy a kialakult járványhelyzetben a magyar kulturális, illetve a Trianonra emlékező, lemondott programokat valamelyest pótolja. A turné első állomása Torockó, ahol szeptember 3-án, 18 órakor várják a napfelkelőket. Ezt követően szeptember 4-én, 18 órakor Csíkszeredában, majd szeptember 5-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön állomásozik a turné.