Hollywoodban készült, Kína cenzúrázta

Hollywoodban készült, Kína cenzúrázta
A történetek alakítják az emberek gondolkodását, márpedig a Hollywood által elmondott történetek milliárdokhoz jutnak el, ezért nem mindegy, hogyan mondják el azokat. A művészet szabadságát hirdető, a minden természetű cenzúra ellen fellépő amerikai PEN Klub azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a világ egyik legcenzúrázóbb rezsimjének számító Kína a hollywoodi filmipart.

A tanulmány arra a következtetésre jut: az egyre terebélyesedő kínai filmpiacra való tekintettel az amerikai filmgyártók egyre inkább igyekeznek olyan döntéseket hozni például a cselekményt, szereplőket, különböző jeleneteket illetően, hogy a produkciók ne sértsék a hivatalos kínai álláspontot.

„A több mint száz éves hagyományokkal rendelkező hollywoodi filmeseknek erkölcsi kötelessége kiállni a szólásszabadság védelmében, ellenállni bármiféle beavatkozásnak a különböző kormányok részéről abba, hogy a történeteket hogyan szabad, illetve hogyan nem szabad elmondani”, összegez az idézett tanulmány. 

És hogy mi szalonképes Kínában és mi nem? Tavaly volt a bemutatója a Jóbarátok: Újra együtt címet viselő különkiadásnak. A produkció hatalmas sikert aratott, ezért a kínai streamingszolgáltatók úgy döntöttek: közösen megvásárolják a közvetítési jogokat. A Bilibili, a Tencent, a Youku, a Sohu és az iQiyi február 11-én kezdte sugározni a filmet, ám jelentősen változtattak a tartalmon. A kínai rajongók nem győztek panaszkodni, hogy sok jelenetet töröltek, többek közt azokat is, amelyekben egy leszbikus karakterről van szó, vagy amelyikben azonos neműek közti csók csattan el. Nem világos, hogy a cenzúra állami utasításra történt-e, vagy a szolgáltatók maguk döntöttek így, egyik platform sem reagált eddig nyilvánosan a vádakra. (Érdekes módon a korábbi epizódokat, amelyeket 2012 és 2018 között sugárzott a Sohu, nem „bírálták felül”.) Egyes beszámolókból az derül ki: Kínában 2016-ban léptek hatályba azok az irányelvek, amelyek szerint tilos a homoszexualitást, vagy bármi olyasmit ábrázolni, ami a társadalom „sötét oldalát” mutatja be.

De nem ez az egyetlen nyugati produkció, amit Kínában cenzúráztak, és nagy port kavart. A közelmúltban a Harcosok klubja című film befejezését változtatták meg, ám akkora felháborodást váltott ki, hogy a Tencent a kivágott 12 percből csaknem 11-et visszaállított.

Keanu Reevesnek is meggyült a baja a kínaiakkal, de ez a népszerűségének valószínűleg nem fog ártani. A kínaiakat nem az új Mátrix minősége háborította fel ennyire, hanem az, hogy a főszerepet játszó Reeves részt fog venni márciusban egy Tibet függetlenségét támogató jótékonysági koncerten. A régió évtizedek óta küzd azért, hogy elszakadjon Kínától, amit a kommunista nagyhatalom cseppet sem néz jó szemmel. Az amúgy kínai felmenőkkel is rendelkező Reeves viszont - sok más hollywoodi sztárhoz hasonlóan - annak ellenére is a tibeti függetlenség ügye mellé áll, hogy az ázsiai ország másfél milliárd fős népességének köszönhetően a mozis piac szempontjából kiemelten fontos – tájékoztat a hu.ign.hu portálon megjelent beszámoló.

A magukat "kis rózsaszíneknek" nevező csoport (amely nevét egy rózsaszín hátterű nacionalista honlapról kapta) a kínai közösségi oldalon, a Weibón háborgott Reeves Tibet melletti kiállása miatt: "A Mátrix feltámadásokat le is lehet venni a műsorról már most. Tűnj el a kínai piacról!" - írta egy felhasználó. "Hogy lehet az, hogy Keanu Reeves nem érti a dolgokat és részt vesz ezen a koncerten? Ezek a hírességek nem félnek attól, hogy elveszítik a kínai piacot?" – idézi a portál a kommenteket.

Ugyancsak ott olvasható, hogy tavaly John Cena is kénytelen volt magyarázkodni azt követően, hogy egy másik vitatott területtel, Tajvannal kapcsolatban mondott a kínaiakat felháborító dolgokat. „Reeves-től azért ilyen kínos bocsánatkérésre valószínűleg nem számíthatunk”, teszi hozzá a szerző.

Peking szerepének növekedésével a világpolitikában a cenzúra kínai mintái túlterjedtek az országhatárokon, a kormányzó Kínai Kommunista Párt (KKP) ellenőrzése érezteti magát a tudósok, kiadók, írók, újságírók és mindazok körében, akik Kínával vagy Kínát érdeklő témákkal foglalkoznak állampolgárságuktól és tartózkodási helyüktől függetlenül.