Szerkesztőségi „kulisszatitkok”
Történt ugyanis, hogy egy sikeres verseny díjaként családunkhoz került egy 50 lejes vásárlási utalvány a H&M ruhásboltba. Hónapokig porosodott a polcon, elkeveredett a kamaszszoba rejtelmes rengetegében, megjárta néhány könyv lapját, becsusszant a hátizsák leglaposabb zsebébe, de talán még az ágy alatt is kalandozott, mígnem egyszer csak felvirradt az ő napja.
Kissé aggodalmaskodva mentünk el a bevásárlóközpontba beváltani, arra gyanakodva, hogy ennyi idő elteltével talán már nem is érvényes, lejárt, idejét múlta, oda a félszáz lejnyi ajándék. Örök optimistákként azért csak kiválogattunk néhány apróságot, és odavonultunk a pénztárhoz – a család férfi tagjai tisztes távolságban várták az akár szégyenteljesre is fordulható pénztári kifizetést. De arra, ami történt, ők sem számítottak.
Vonalkódok beolvasva, csinos kartonkártya hangsúlyozottan pultra helyezve, vártam a fejleményt. A pénztáros kisasszony azt mondja, hogy ezzel nem lehet fizetni. Na ugye, hiába mondogattam annyiszor, hogy már ideje lenne beváltani, meg kellett várjuk, amíg lejár az utalvány...! Hangosan csak annyit kérdezek, hogy lejárt-e? Azt mondja a kisasszony, hogy nem tudja, itt ezzel nem fizethetek. Pedig 50 lej van rajta, mondom, és már hívom is az erősítést, kérdezem a kártya tulajdonosát, hogy mi a helyzet ezzel a fránya kedvezményjegygyel. Közben a szomszédos géptől a pénztáros fiatalember odaszól: ő megveszi 40 lejért. Akkor már végképp nem értettem, hogy mi bajuk van az én becsületes ajándékkártyámmal, amit hol elutasítanak, mint amivel nem fizethetek (merthogy nem érvé- nyes ugyebár – kavargott továbbra is a fejemben), hol a fiatal srác mégis pénzt adna érte, hát ki érti ezt?!
Amikor már a pénztárgépek körül mindenki minket nézett, és a sztori végkifejletét várta, akkor a pénztáros lány kibökte: ez a bolt itt a C&A...
