Hitünket cselekedetekkel tegyük élővé

Reformációs megemlékezések Alvincen, Vajasdon és Gyulafehérváron

Hitünket cselekedetekkel tegyük élővé
A Nagyenyedi Református Egyházmegye a reformáció ötszáz éves évfordulóját egy jól szervezett, összetett, kétnapos, több helyszínen zajló ünnepséggel tisztelte meg. A reformáció bölcsőhelyei, Gyulafehérvár és Alvinc, történelmi szerepük révén is, kiemelt jelentőségűek a szórvány számára. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész és az egyházmegye esperese volt az ünnepség megálmodója, egyben a rendezvények főszervezője. Nagyszámú vendég érkezett helyből, továbbá Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Nagyenyedről és még sok más gyülekezetből. Fél évezred történelmi pillanatai elevenedtek meg a hétvégén szakmai előadások, kiállítások, kulturális programok révén.

Reformációról szóló előadások, négy témakörben

Az alvinci Martinuzzi-kas­télyban (Martinuzzi Fráter György 1482–1551) majd a helyi református templomban tartották az előadásokat, amelyek négy témakörbe tömörültek. I. Az erdélyi reformáció és európai kapcsolatai a 16–18. században; II. Az erdélyi reformáció etnikai háttere: szászok, magyarok és románok. Kölcsönhatások, ellentétek; III. Az erdélyi reformáció 18. századi önmeghatározása: pietizmus, pe­regrináció és felvilágosodás; IV. Sokszínűség és tolerancia. A reformáció 3. ága (anabaptisták, unitáriusok, szombatosok). Az első napon előadást tartott Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest), Feiszt György (Szombathely), Gudor Kund Botond (Gyulafehérvár), Fopkje van de Beek (Hollandia), Gróf László (Oxford), Kolumbán Vilmos József (Kolozsvár), Ana Dumitran (Gyulafehérvár), Szabó Emília (Gyulafehérvár), Verók Attila (Eger), Bálint Emese (Firenze), Dr. Ridovics Anna (Budapest).

Az előadásokat kérdések és hozzászólások követték

A rendkívül érdekfeszítő előadásokat kérdések és hozzászólások követték. Ezek közül kiemelném a következőket: Protestáns szimbólumok a magyar heraldikában (Feiszt György), A Gyulafehérvári Káptalan felbomlásától a Gyulafehérvári Református Egyházmegye kialakulásáig: a szász–magyar Alvinc szerepe a református
adminisztráció kiépítésében (Gudor Kund Botond), Felekezetiség és tudósság: Buczy Emil levelezése Kazinczyval (Szabó Emília), Erdély mint hallei protestáns missziós terület a 18. században (Verók Attila), Hutterita, habán életmód és kézművesség kutatásának legfrissebb eredményei (Ridovics Anna).

Józsa Miklós

Alvinc „bölcsőhely” jellegét történelme igazolja

Az alvinci felújított templomban pénteken délután folytatódott a program klasszikus zeneművekből összeállított hangversennyel, amit Oláh Mátyás református lelkipásztor és Oláh Emese, a Kolozsvári Zenekonzervatórium doktorandusza mutatott be. Ezt követően Gudor Botond megnyitotta Az alvinci magyar múlt emlékei kiállítást. Ioan Josan Josif helyi polgármester üdvözlő és a reformáció hatásait értékelő rövid beszédet tartott. A jelen levő görögkatolikus és ortodox papok megköszönték a meghívást, és üdvözletük mellett hangsúlyozták, hogy mindannyian egy „nyájhoz” tartozunk.

A Martinuzzi-kastély

A kiállítás anyagában érdekes adatokat találunk a bíborosi rangot elért Martinuzzi Fráter György tevékenységéről, aki volt barát, katona, országos és erdélyi politikus. Az erdélyi fejedelemség előhívójának tartják. Más adatok az alvinczi kabán telepről és a telepesekről (újkeresztények) szólnak, akiknek magas fokú mesterségbeli tudásuk volt. Az alvinci református templom története Alvinc „bölcsőhely” jellegét bizonyítja.

Emlékjelhagyás Vajasdon

Az ünnepi rendezvénysorozat másnapján két, reformációs emlékeket őrző központba igyekeztek a résztvevők, Vajasdra majd Gyulafehérvárra. Va­jasdon megkoszorúzták az új táblával ellátott kopjafát, és emlékjelhagyásra került sor. Kató Béla püspök hirdetett igét, megemlékezett a tavalyi Bethlen Gábor ünnepségről, a falu idetelepítésének évfordulójáról.  Kijelentése szerint a vajasdi gyülekezetben, de minden más református közösségben fontos a jobb utáni vágyakozás, a bizalom, az előretekintés, valamint a hit a feltámadásban. Az ünnepség másik jeles vendége Csulák Péter kolozsvári magyar konzul volt, aki hozzászólásában kreatív eseményként értékelte az ünnepet, és kiemelte a bibliafordítás jelentőségét, amely az idők folyamán erősítette az identitástudatot. A vajasdi templomi ünnepségen fellépett a Bethlen Gábor Kollégiumban Fórika Éva ny. zenetanárnő által létesített leánykórus, eredeti erdélyi népi ruhákba öltözve.

Az „ige egyházának” bátor kiállása

Gyulafehérváron a református templom megtelt az ünneplőkkel. Gudor Botond esperes hirdette az igét, aki többek között kifejtette: akkoriban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyházunk kiálljon az „ige” mellett. Ezért is vált az „ige egyházává.” Csulák Péter konzul szerint ma is a reformáció értékeire alapozva gyűltünk össze. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója – aki az ünnepségen, iskoláján kívül, az RMDSZ Fehér megyei szervezetét és a Dr. Szász Pál Egyesületet is képviselte – kijelentette, hogy a „kollégium felvállalta azt, hogy református intézménynek vallja magát.”

Kató Béla református püspök és Horváth István katolikus főesperes

A templomban megjelentek a helyi román világi és egyházi vezetők is. Gabriel Pleşa, Gyulafehérvár alpogármestere azokról a hatásokról beszélt, amelyek a reformáció után megváltoztatták Erdély akkori társadalmát. Növelte a program ünnepélyességét a Bethlen-kollégium neves Collegium Gabrielense együttesének fellépése.

Értékeket teremtő a református vallás

A parókia udvarán lezajlott koszorúzás után az ünneplő sereg felvonult a Várba, a Székesegyházba.  A történelmi emlékeket hordozó katolikus templomban Horváth István esperes az ökumenia jegyében üdvözölte a megjelenteket. Kató Béla püspök méltatta a reformáció jelentőségét.

Templomokról készült fotókiállítás a múzeum előtt Gyulafehérváron

A megemlékezés ezután a közeli Unirea Egyesülés Múzeumban folytatódott, ahol Gabriel Rustoiu igazgató mutatta be a kétszáz éve még virágzó pietizmus történetéről szóló kiállítást. August Hermann Francke (1663–1727) a pietista mozgalom iskolaalapító egyénisége, akinek munkássága hatott a magyar elemi iskola megjelenésére is. Vanek Attila, az Egri Egyetem tanára az együttműködésről beszélt, amelynek keretében az Európát bejárt kiállítást Gyulafehérvárra is sikerült elhozni. Kató Béla felszólalásában megjegyezte, hogy Erdély aranykorát a református fejedelmeknek köszönhetjük, és legalább három generáció szükségeltetik, hogy igazi értékek keletkezzenek. Az ötszáz éves reformáció tehát egy kipróbált, értékeket teremtő vallás. A múzeum előtti szabadtéri kiállításon régi református templomainkat láthattuk a kinagyított fotókon: id. Lőrincz Zoltán, ifj Lőrincz Konrád ref. lelkész, valamint Kis Géza munkáit.

Kiállítás az alvinci templomban

A Gyulafehérvári Művelődési Házban a közönség kedvére lazíthatott és szórakozhatott. A műsort a „székely-szórvány tengely” jegyében működő, Kovászna megyei testvérgyülekezet támogatása tette lehetővé. Sepsiszentgyörgy segítségével önálló műsort mutattak be az Evilági zenekar közreműködésével. Szép sikert arattak modern, dallamos muzsikájukkal. Ezután felléptek a megyei néptáncegyüttesek (Vajasdi Margaréta Népi Együttes, Miriszló Gyöngye, a Csombordi Pipacsom néptáncegyüttes, a Magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar, Boros Erzsébet népdalénekes), végül a műsor a Sepsiszentgyörgyi Népi Együttes felvidéki táncaival zárult nagy sikerrel.

A nagy szórvány-ünnepség egyik legnagyobb eredménye, hogy az emberek találkoztak egymással, megerősödtek hitükben, történelmi tudásukban. Fontos tanulsága pedig: megmaradni református magyarnak és a „hitet cselekedetekkel élővé tenni.”   

Bakó Botond