Hídomlás – szombaton meghalt a tragédiában megsérült román állampolgár

Hídomlás – szombaton meghalt a tragédiában megsérült román állampolgár
Meghalt szombaton az olaszországi hídomlásban megsérült román állampolgár - közölte a külügyminisztérium. A férfi a keddi szerencsétlenség óta mély kómában feküdt egy genovai kórházban. Haláláról értesítették hozzátartozóit és Románia torinói főkonzulátusának képviselőit is, akik segítenek a családnak a holttest hazaszállításához szükséges dokumentumok kiállításában - áll a külügy közleményében.

A genovai Morandi autópályahíd egy szakasza kedden dőlt össze. Több mint harminc jármű zuhant a mélybe 45 méter magasról, a halálos áldozatok száma tegnap 43-ra emelkedett. 

Olaszországban nemzeti gyásznapot tartottak szombaton, és a hídomlás több áldozatától közös állami temetés keretében vettek végső búcsút.

Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak - mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a genovai vásártéren tartott gyászszertartáson, amelyen több ezer ember vett részt. A gyászmisét bemutató Bagnasco érsek 19 áldozat egymás mellett sorakozó, fehér rózsakoszorúkkal borított koporsója előtt beszélt. A többi áldozat családja elutasította az állami szertartást, az államot is felelősnek tartva a tragédiáért.  

A koporsókra a rokonok és barátok fényképeket, üzeneteket, labdarúgó-csapatok mezeit, a gyermekáldozatok koporsóira plüssállatokat is helyeztek. 

Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke beszédében kijelentette, hogy a Morandi-híd összeomlása mély sebet ejtett Genova városán. Köszönetet mondott a világ minden részéből tanúsított szolidaritásért, és méltatta a genovaiak segítőkészségét, emberségét. Hangsúlyozta, hogy az áldozatoknak kötelesség igazságot szolgáltatni, bár ez se fogja őket visszaadni családtagjaiknak. Az érsek a híd környékéről kilakoltatott több mint hatszáz lakos minél gyorsabb elhelyezését sürgette.

A hídomlás négy másik áldozatát pénteken a Nápolyhoz közeli Torre del Grecóban temették el: négy fiatalembert, akik autóval Genován át Portugáliába tartottak nyaralni.

Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa és az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte a leomlott szerkezetet üzemeltető autósztráda-társaság vezérigazgatója szombaton tartott sajtótájékoztatóján. Giovanni Castellucci, az Autostrade per l'Italia vezérigazgatója és a társaság elnöke, Fabio Cerchiai bejelentette: a vállalat készen áll arra, hogy teljesen lebontsa a leomlott hidat és helyére acélhidat emeljen. Hangsúlyozták, hogy ismereteik szerint a híd rendszeres ellenőrzés alatt állt, és "jó egészségnek" örvendett. Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes közösségi oldalára azt írta, az állam "nem fogad el alamizsnát" a sztrádatársaságtól.     

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol