Hétvégi rendezvényajánló

A Legszebb Erdélyi Magyar Dal gálaestjét szervezik szombaton

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete ötödik alkalommal szervezi meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal zenei pályázat gálaestjét november 9-én, szombaton a Bulgakov Kávéház – Macskaház nagypincéjében. A verseny célja a magyar nyelvű, saját szerzemények szerzésének és bemutatásának bátorítása. Az érdeklődők szombaton részt vehetnek a döntőbe jutott zenekarok koncertjén, majd az azt követő díjkiosztón és persze a győztes előadók nagykoncertjén is. A 25 év fölötti kategóriában már korábban győztest hirdetett a zsűri, a Térerő zenekart választották a Legszebb Erdélyi Dal előadójának. A 25 év alatti kategória mezőnye viszont nagyon erős volt, ezért engedték őket versenyezni a döntőben. A zenakarok minikoncertjei kora délután kezdődnek, 16 órakor Imecs Anita, 16.30 órakor a Kentaursoul, 17 órakor a Rafters, 17.30 órakor a Szintaxis lép fel. 20 órakor kezdődik a díjkiosztó 21 órakor a 25 év alatti kategória győztesének nagykoncertjén, 22.15 órakor pedig a 25 év alatti kategória második helyezettjének nagykoncertjén lehet részt venni. A gálát a 23 órakor kezdődő afterparty zárja DJ Sharlexel.

Kórus- és családos találkozó a Református Kollégiumban

Véndiákok által vezetett kórusok és kollégisták családos találkozóját szervezi Kolozsváron 2019. november 9-én a Kolozsvári Református Kollégium Farkas utca 16. szám alatti székhelyén a 30. éve újraindult tanintézmény első tematikus rendezvényeként. A program 10 órakor regisztrációval, 11 órakor nyitóáhítattal indul, 11.30 órakor pedig tematikus programok kezdődnek. A képernyő bűvöletében címmel Zörgő Éva tart előadást, a kézműves foglalkozásokon Fimo ékszerkészítés, gyöngyfűzés, origami, fonalmunka és kosárkészítés zajlik, Akarsz-e játszani mindent, mi élet? címmel pedig  X-XII-es diákok játékos vetélkedőjét szervezik.12.30 órakor író-olvasó találkozó kezdődik Cseh Katalinnal, 14 órakor a találkozón résztvevő kórusok lépnek fel, és táncház is zajlik Csatári Erikával. 15 órakor társas- és közösségi játékok lesznek, 16 órakor pedig karnagyoknak szóló szakmai megbeszélés zárja a rendezvényt. 

Megtudhatod, hogyan készül a természet a télre

Hogyan készülnek a növények, gombák, rovarok, csigák, denevérek, sünök vagy a madarak a télre? Ha ezekre a kérdésekre keresed a választ, ott a helyed november 9-én a kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kertben! 10-16 óra között játékos tevékenységekkel várnak a szervezők – BBTE Biológia és Geológia Kar keretében működő Taxonómia és Ökológia Intézet, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, a Vivárium és a Román Madártani Egyesület munkatársai –, amelyből kiderül, hogyan készülődik a természet a télre. A botanikus kert, illetve a botanikai múzeum hét helyszínén interaktív tevékenységeken, valamint a vándorlásról és téli álomról szóló román nyelvű (11 órakor), illetve magyar nyelvű (12 órakor) előadáson is részt lehet venni a botanikus kerti belépővel.

Amikor a falak leomlanak – fényképvetítés élő kommentárral a berlini falról

1989. november 9-én este leomlott a berlini fal, a kelet-nyugati megosztottság és igazságtalanság sötét szimbóluma. Azóta pontosan 30 év telt el, így 2019. november 9-én, szombaton 19 órakor a Hunyadi Mátyás díszteremben élő kommentárral összekötött fényképvetítésre hívja az érdeklődőket a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. A fényképvetítés házigazdája Cristian Ivaneș tanár és újságíró, aki a berlini fal történelmébe nyújt betekintést. A vetítést ugyanis román nyelvű élő kommentárral egészíti ki, 1961. augusztus 13-tól, a fal létezésének első napjától indulva egészen az utolsó estéjéig, 1989. november 9-ig. Az esemény mindenki számára nyitott és ingyenes.

Magyar Házak képviselői találkoznak Kolozsváron

Romániai Magyar Házak VII. Találkozóját szervezi az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE)  2019. november 8-9-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. A rendezvényen részt vesz Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, valamint előadást tart Barna Gergő (Erdélystat), Hegedűs Katalin (Nemzeti Művelődési Intézet), Bordás István (Magyar Népművelők Egyesülete), Kardos Ilona (TEMI), és Széman Péter, az EMKE elnöke. Az előadások 10 órakor kezdődnek és egymást követik, majd 16 órakor műhelymunka kezdődik.