Hétvégén zajlik a hatodik Herbsfest

Hétvégén zajlik a hatodik Herbsfest

Több mint 4000 liter, 100%-ik német sör érkezik Kolozsvárra Stuttgartból a Herbstfest 2017 elnevezésű rendezvényre, azaz a hatodik alkalommal megrendezett Német Gazdasági Őszi Fesztiváljára, amely szeptember 29-e és október 1-je között látogatható Kolozsvár Főterén. A sör mellett 1100 kg, 3300 méter virslit is elfogyaszthatnak a résztvevők.

A német sörgyártó sörkülönlegességgel várja a sörkedvelőket, amely főleg fesztiválokon örvend nagy népszerűségnek Németországban. Az egyliteres söröskancsókat tiroli népviseletbe öltözött lányok szolgálják fel a vendégeknek félméteres kolbászok kíséretében. Ezen kívül még sült csülköt, barna szószos velőscsontot, zsiványpecsenyét és hagyományos mézes süteményeket fogyaszthatunk a hétvégén.

Kulcsár Attila, az Avalon Events cég menedzsere és a fesztivál társszervezője szerint a Herbsfest évről évre terjeszkedik. – Három évvel ezelőtt 600 négyzetméteren szerveztük meg a fesztivált, idén pedig több mint 1000 négyzetméteres felületre terjeszkedtünk. Ehhez még hozzáadódik az a 600 négyzetméteres terület, ahol német filmeket lehet majd megnézni, de itt kap helyet a Business Lounge NTT DATA névre kereszelt VIP-rész is, ahol kapcsolatépítő tevékenységeket, képzéseket és sörkóstolást is szerveznek – mondta Kulcsár.

A fesztivál egyetlen sátorral kezdődött, ahol főleg szórakozásra nyílt lehetőség, aztán egyre több német hagyományt mutattak be a rendezvényen. Most már kulturális, gazdasági, egyetemi és politikai viták is a program részei. Szeptember 30-án, szombaton, 12 órától az oktatás és a gazdaság közötti kapcsolatról, 15 órától pedig a német gazdaság erejéről tartanak előadást.