Hétfőtől felgyorsul az oltási folyamat

Hétfőtől felgyorsul az oltási folyamat
Hétfőtől az egészségügyi dolgozók beoltására létrehozott, összesen 370 romániai oltóközpont több mint 90 százalékában beindul a tevékenység - jelentette ki az országos oltókampány koordinátrora, Valeriu Gheorghiţă orvos ezredes.

A kampány kezdete óta 13.200 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát Romániában, de eddig csak 47 oltóközpontban kezdődött el a tevékenység – mondta az oltáskampány koordinátor tegnap este az Antena 3 televízió műsorában. Január 4-étől, hétfőtől a 370 központ szinte mindegyikében elkezdődik az oltás, és az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók többségét immunizálni fogják január közepéig – tájékoztat az Agerpres. A tervek szerint január második felében vélhetően elkezdődhet a szociális intézményekben élők beoltása. Romániában mintegy 1880 ilyen központ van, amelyekben csaknem 40 ezer személyt gondoznak.

Valeriu Gheorghiţă azt is elmondta, hogy az oltókampány második szakaszától felgyorsul az immunizáció üteme, hiszen ekkor már 900 oltóközpont fog működni. A BioNTech-Pfizer vakcinájából több mint 12 millió dózisra van szerződése Romániának, a Moderna oltóanyagából pedig - amelynek az engedélyezését január első hetére várják - 3,5 millió adag jár az országnak.

 

A COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) tegnapi tájékoztatása szerint, az elmúlt 24 órában 1586 személy kapta meg Romániában a Pfizer BioNTech koronavírus elleni vakcináját. Ezzel 13.242-re nőtt a beoltottak száma, az elmúlt egy napban beoltott személyek közül pedig egynél jelentkezett enyhe allergiás reakció. Az oltáskampány kezdetétől összesen 27 személynél jegyeztek kisebb allergiás reakciót – írja az Agerpres. Az oltóközpontok este 8 óráig tartanak nyitva, a 17 óra és 20 óra között beadott vakcinákat ezért a következő napi jelentésbe foglalják bele.