Határon túli színházak is vendégszerepelnek a Városmajori Színházi Szemlén

Határon túli színházak is vendégszerepelnek a Városmajori Színházi Szemlén
Kihirdették a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramját, amelyben hat előadás kapott helyet. A vidéki és határon túli produkciókat augusztus 25-től láthatja a közönség a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A programban szerepel a nagyváradi, a budaörsi, a miskolci és a szabadkai színház előadása, az újvidéki és a szegedi színház közös produkciója, valamint a szombathelyi színház vendégjátéka. A produkciók rendezői között van Zakariás Zalán, Alföldi Róbert, Szabó Máté, Mezei Zoltán, Keresztes Attila és Mohácsi János.

Az előadások augusztus 25. és szeptember 9. között láthatók a Városmajori Szabadtéri Színpadon – áll a színház közleményében. 

A szemle a nagyváradi Szigligeti Színház előadásával kezdődik. A Matei Visniec Napnyugat Expressz című drámájából készült, a commedia dell'arte hagyományaira épülő produkciót Zakariás Zalán rendezésében láthatja a közönség augusztus 25-én. Ezt követi augusztus 30-án a Budaörsi Latinovits Színház társulatának előadása: Beaumarchais darabját, a Figaro házasságát Alföldi Róbert rendezésében mutatják be.

A szemle következő programjaként szeptember 2-án a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka, Szabó Máté rendezése látható. A Thomas Vinterberg Születésnap című Dogma-filmje alapján született Ünnep című előadás témája a családon belüli erőszak.

A Szabadkai Népszínház előadásában, Mezei Zoltán rendezésében a Fekete Péter című zenés vígjátékot láthatja a közönség szeptember 5-én.

A Szegedi Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójaként, Keresztes Attila rendezésében szeptember 7-én mutatják be Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztopera című darabját.

A programsorozatot a Ion Luca Caragiale műve alapján készült produkció zárja: a Farsangi játék című komédia a Mohácsi testvérek tolmácsolásában, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának előadásában látható szeptember 9-én.

A Szabad Tér Színház által alapított színházi szemle programját az idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség a www.szabadter.hu oldalon szavazhat az előadásokra. A szemle a nyári szezon végén díjátadóval zárul.