Három kontinens művészei a Mozart-fesztiválon

Három kontinens művészei a Mozart-fesztiválon
A hagyományostól eltérő időpontban, december helyett novemben közepén zajlik idén a 27. Nemzetközi Mozart Fesztivál, amely egy nappal rövidebb is lesz, derült ki a szervezők által a Zeneakadémián tartott sajtótájékoztatón szerda délben. „A rövidebb idő nem változtat a fesztivál lényegén: idén is kiváló művészek és szólisták lépnek fel, akiket megéri meghallgatni”, hangsúlyozta a rendezvény új főszervezője, a Román Mozart Társaság elnöke, Silvia Sbârciu. A Mozart-fesztivál november 17–23. között zajlik, az eseményen három kontinens szólistái, formációi és karnagyai lépnek fel, olyan művészek, akik még soha nem álltak a Mozart-fesztivál színpadán. A rendezvényt Silvia Sbârciu, Béres Melinda és Adriana Bera, a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanárai, és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója ismertette.

Ahogy azt a fesztivál kedvelői már megszokhatták, idén is vokál-szimfonikus koncerttel startol a rendezvény: Mozart és Carl Maria von Weber műveit a Transilvania Állami Filmharmónia kórusa és zenekara adja elő, Vladimir Kulenovic, Amerikai Egyesült Államokbeli fiatal karnagy vezényletével, szóló: Matthias Müller, klarinét. A koncert november 17-én, pénteken este hét órától lesz, helyszíne az Auditorium Maximum (Egyetemiek háza).

Az idei zárókoncert már eltér a hagyományoktól, mondta Silvia Sbârciu a sajtó képviselőinek: a megszokott szimfonikus koncert helyett Mozart operával ér véget a fesztivál, a Don Giovannit láthatja a közönség a Kolozsvári Magyar Opera előadásában, Selmeczi György rendezésében és vezényletével. Szép Gyula, az opera igazgatója elmondta: az eredeti tervek szerint a záróesemény egy premier lett volna, viszont az idei anyagi problémák miatt erről le kellett mondjon az intézmény.

A Mozart fesztivál során 24-ik alkalommal szervezik meg az előadóversenyt, idén canto-zongora duókkal jelentkezhettek a kiírásra. A versenyzők Mozart liedekkel és áriákkal kellett készüljenek, a két részből álló megmérettetést nemzetközi zsűri bírálja, amelynek tagjai Axel Bauni, a Berlini Művészeti Egyetem professzora, Ioana Bentoiu, az Institut de Ribaupierre képviseletében, Elizabeth Askren karnagy, Bianca Manoleanu, a Bukaresti Zeneművészeti Egyetem professzora, Ramona Eremia, a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanára. Az énekeseket kísérő zongoraművészek külön kategóriában mérhetik össze tudásukat, közöttük a legjobb kísérő díjat osztják ki.

A fesztivált idéntől felfrissült szervezőcsapat rendezi, akik néhány újítást is bevezetnek, hangzott el a sajtótájékoztató végén. Silvia Sbârciu elmondta, elsősorban azokat a kolozsváriakat szeretnék megszólítani, akiket eddig nem sikerült elérniük, így egyik célkitűzésük a jobb kommunikáció. Emellett szeretnék, ha a verseny nemzetközi lenne a közeljövőben, elképzeléseik szerint egy nemzetközi Mozart-versenyre számos külföldi zenész is kíváncsi lenne, így nőhetne a versenyzők száma, jegyezte meg a Román Mozart Társaság elnöke.  

A fesztivál műsoráról és további részleteiről a www.mozart-romania.ro weboldalon lehet tájékozódni.