Három gyermeket és egy felnőttet gázolt el a vonat

Három gyermeket és egy felnőttet gázolt el a vonat
Életét vesztette egy kiskorú: Brănești vasútállomáson elgázolta a 800-as számú Bukarest–Konstanca fővonalon közlekedő szerelvény. Mintegy 600 méterrel a vonat mögött további három holttestet találtak a hatóságok, két gyerek is volt köztük.

A Román Rendőrség tájékoztatása szerint a 800-as számú Bukarest–Konstanca fővonalon közlekedő szerelvény halálra gázolt egy kiskorú lányt. A vonat mögött mintegy 500–600 méterre további három holttestet találtak, egy nőt és két gyereket.

„Folyamatban van a vizsgálat a holttestek azonosítására és a baleset pontos körülményeinek megállapítására” – közölte a rendőrség.

A Román Vasúttársaság (CFR) utasszállító részlegének közlése szerint a baleset csütörtökön délelőtt fél tízkor, Pasărea és Brănești megállóhelyek között következett be. A vonat óránként 160 kilométeres sebességgel haladt, a mozdonyvezető szerint öngyilkosságról lehet szó.

Az érintett szakaszon, Bukarest–Konstanca irányban a vasúti forgalom áll. A Konstanca felé haladó vonatok a CFR tájékoztatása szerint késni fognak.