Harmincévnyi csendes kalendárium

Harmincévnyi csendes kalendárium
Vannak időszakok az életünkben, amikor egyszerűen képtelenek vagyunk belehelyezkedni egy regény eseménysorozatába vagy egy szövevényes történet menetébe. Ezt eredményezheti az időhiány, a zsúfolt program, de gyakran akár lelki okai is lehetnek. Márpedig az olvasásnak csak úgy van értelme, ha engedjük, hogy vigyenek magukkal a sorok. Azokra az időszakokra, amikor külső vagy belső tényezők hatására nem találjuk az összhangot a hosszadalmas olvasnivalókkal, szerencsére ott vannak a tárcák, novellák, elbeszélések. Grecsó Krisztián Harminc év napsütés* című kötete olyan, mint egy napló, tele rövid történetekkel, amelyek nem csupán az író életéről szólnak, hanem kicsit mindannyiunkéról.

Kinyitom, elolvasok egyet, leteszem, gondolkodom rajta, jön egy felismerés, utólag is felnevetek, végzem a teendőim, később újra kinyitom, most kettőt olvasok, elmélázom, közben már másnap van, de egy még belefér. Nagyjából így zajlik ennek a könyvnek az olvasása. Váratlan történetek sorozata, amelyek ugyanolyan észrevétlenül kapcsolódnak össze, mint amilyen észrevétlenül megtöltik a napját annak, aki olvassa őket. Grecsó történetei ugyanis nem érnek véget az utolsó mondat végi pontnál: felidézésre és emlékezésre késztetik az embert, mert olyan egyszerű, aprónak tűnő élet-részletekről szólnak, amelyek felett gyakran elsiklunk a felnőtté válás közben.

Nagymama és unokája közötti különleges kapcsolat, az első szerelem, a családi karácsonyok, a gyermekkor nyarai, a kollégiumi élet, a férfi és nő állandó játéka, a barátok körforgása, a csalódások vagy épp egy emlékezetes disznóvágás. Csupa olyan élmény, tapasztalat, amely kisebb-nagyobb mértékben, de hozzájárul jellemünk és szemléletmódunk alakulásához. A történetek áramlásával pedig a kötet észrevétlenül jut el a felnőtté válásig, annak apró részleteivel, keserű és jóleső felismeréseivel együtt.

Történetmesélés közben az író könnyedén cikázik múlt és jelen között. A kötet első elbeszélése is évtizedeket karol át, az elmesélt idősíkokat pedig a szilvalekvár és a könyv kulcsfontosságú szereplője, Juszti mama köti össze. Ettől lesz a szövegek felépítése olyan, mint a csendes vasárnap délutáni emlékezés, ami jön, megragadja az embert, elviszi egy körre, majd visszaengedi a jelenbe.

„Negyvenkilenc ősze volt. Jusztika egy halálos éve nem hallott a férje felől. Márton az orosz fogságban megtanult írni, görbe betűivel szerelmet vallott a nejének, meg tudta írni a lapot, ami akkor többet jelentett, mint az élet: a reményt jelentette. (…) Nem hallotta, hogy nyikordult volna az ajtó. Hogy bejött volna valaki. (…) »Össze kéne szedni a szilvát!« Ezt mondta valaki. Nem köszönt, nem ugrott a nyakába, csak állt a rongyos bakaruhájában, amiben kétszer járta meg a Dont, és ezt mondta: »Össze kéne szedni.« Mi mást lehet mondani négy év után? Akkora öröm ez, hogy nem lehet élni benne. Nem lehet kimutatni, ekkora boldogság nem talál magának nevetést, mosolygást, ekkora váratlanság csak néz bele a semmibe, hallgat.” (részlet az Össze kéne szedni című novellából, 3-8. oldal)

A múlt iránti érdeklődés, az önirónia és a kendőzetlen vallomások átszövik a kötetet. Daru – ahogyan a történetekben gyakran felbukkan az író – vállalja esetlen próbálkozásait, félelmeit, sóvárgásait, amelyek végigkísérték útján. Könnyed jellemrajzolásával úgy állítja elénk történeteinek karaktereit, mintha filmsorozatot néznénk. Legyen szó a visszatérő szereplőkről – a szülők, Juszti mama, a barátok – vagy épp az egytörténetes találkozások különféle alakjairól. A szövegek tartalma mellett pedig ott van az egyszerű, érzékletes fogalmazás, amely baráttá teszi Grecsót az olvasójával.

Grecsó Krisztián (Fotó forrása: Grecsó Krisztián írói Facebook-oldala)

„Amikor meghalt a nagyapám, anyám után én is végigolvastam az összes füzetet. Harminc év napsütése, átlaghőmérséklete, felhőátvonulása. Minden nap időjárása gondosan lejegyezve, rajzolt, dőlt betűkkel írva, milyen színű volt az ég. Olyan volt, mint egy gyönyörű, felemelő és végtelen mantra. Akárha egy csendes kalendáriumot találtam volna az életünkről, amelyben – nem kell az a hízott egó – mi nem vagyunk benne. Csak az eső szemerkél halkan, megáldva a Rozgonyi utcai kert minden titkát.” (részlet a Csendes kalendárium című novellából, 205-207. oldal)

Grecsó Krisztián „csendes kalendáriumában” benne van az élet: a kis- és nagybetűs, a könnyed és a gondterhelt, az elmúlt és a hátralevő egyaránt.

*Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés. Magvető, 2017

(Borítókép forrása: vira.hu)