Harmincadik születésnapját ünnepli idén a tusványosi diáktábor

Harmincadik születésnapját ünnepli  idén a tusványosi diáktábor
Ünnepi előrendezvény-sorozattal készültek márciustól kezdődően Erdélyben és Budapesten egyaránt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 30. születésnapja alkalmával. Fotópályázatot is hirdettek Tusványos a mi világunk! címmel , amelynek beküldési határideje június 30. – jelentette ki Popa Ilona, a tusványosi tábor főszervezője csütörtökön, Kolozsváron.

A sajtótájékoztatón Toró T. Tibor alapító elmondta: a hagyományt folytatva, mindent, ami jó, megőriznek idén is.  „Történelmi léptékkel mérve is teljesítmény a 30. esemény. A kerek évforduló mindig alkalom az értékelésre, de korszaknyitó is. Központi téma lesz a rendszerváltás harmincadik évfordulója, milyen értékek voltak akkor napirenden.  A román-magyar kapcsolat egyik erős eleme volt a szabadegyetemnek” – mondta.

Toró szerint egyre inkább kihívás egybe tartani a diáktábort, a fesztivált és a szabadegyetemet.  Elsősorban azokat az embereket szeretnék idén meghívni, akik az évek folyamán előfordultak a táborban, hiszen érdemes őket szembesíteni akkori önmagukkal.  Emlékeztetett arra, hogy a nemzetpolitikai kerekasztalok, illetve a magyar-magyar csúcsok is az elmúlt harminc év fontos részei voltak.  Az EP-választás is megmutatta, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva – hangsúlyozta Toró. További téma az önkormányzatok tevékenysége és a külpolitika lesz, ezen belül pedig a FUEN által kezdeményezett Minority SafePack és a Székely Nemzeti Tanácsnak a nemzeti régiók jogairól és státusáról szóló kezdeményezése. De lesz  sport, színház és népi kultúra sátra stb.  Aki eljön az idén, különleges élményben lesz része, mert jó Tusványoson lenni – ígéri Toró T. Tibor.

 „Előre haladtunk a kezdetben megfogalmazott úton, büszkék lehetünk erre a harminc évre, de még maradt feladat. Jelenleg elmondhatjuk, hogy Európa megosztott, s országainknak nagyon fontos szerepe lehet ennek felszámolásában, a keresztény-demokrácia 21. századi újrafogalmazásában.   Az erdélyi ifjúsági diákfesztivál-versenyben Tusványos kiemelkedő helyet vívott ki magának, s a magyar nemzetpolitika fontos műhelyévé nőtte ki magát” – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

A politikus elmondta: mára a nemzeti összetartozás tudata a magyarok körében a Kárpát-medencében megerősödött.   A szabadegyetem komoly magyar-román párbeszéd igénnyel indult el, ami ma is rendkívüli fontos és időszerű. Úgy vélte, a közép-kelet-európai régiónak az európai megosztottságok sorában komoly feladata van. Azt, hogy a meglévő mentális választóvonalakat Európában le tudjuk bontani, és ki tudjuk alakítani a térségben a világos kereszténydemokrata jövőképet, csupán többségi támogatással tudjuk megtenni.

Németh Zsolt szerint a pápalátogatás Tusványoson is meghatározó szerepet tölt be, hiszen az egyházak az erdélyi magyarság megmaradásának legfőbb támaszai. Az egyházak közéletben való szerepének megerősítését jelentős mértékben szolgálhatja a mostani pápalátogatás is, amelynek üzenete, miszerint győzzük le a félelmet, az előítéleteket, összhangban van Tusványos értékrendjével – hangsúlyozta.

A politikus szerint áttörés nem történt ezen az EP-választáson, de előrelépés viszont igen. A cél, hogy képesek legyünk olyan gondolatiságot a politika világában megjeleníteni, amely alapvetően a nemzeti szuverenitásra épül. E tekintetben Magyarország szövetségesként tekint a külhoni magyarságra és Romániára is az elkövetkező időszakban.  A tusványosi magyar-román pábeszéd pont ezt célozza meg, legyen Tusványos a szövetségkötés fóruma – hangsúlyozta Németh Zsolt.  

Popa Ilona még elmondta: 45 partnerrel, 28 helyszínen, 220 szervezővel dolgoznak.  Az idei diáktáborban lesz gasztro- és borudvar is, a sátorozási ár pedig nem változik. A szabadegyetem előadásai ingyenesek, 16 óra utáni programokra viszont belépőt kell fizetni.