Harminc írás a magyar opera elmúlt harminc évéről

Harminc írás a magyar opera elmúlt harminc évéről
Gyakran egy napot vagy akár egyetlen eseményt is nehéz összefoglalni úgy, hogy ne maradjanak ki belőle lényeges információk. Selmeczi György zeneszerző, karmester, rendező arra vállalkozott, hogy tevékenységének elmúlt harminc évét, harminc előadáson keresztül, harminc írásban rögzíti egyetlen kötetben, Kolozsvári napló – írások az opera világából címmel. A Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának, Szép Gyulának, illetve a Kolozsvári Magyar Operabarátok Körének a kezdeményezése révén megjelenő kiadvány nyomon követi a szerző három évtizedes művészi pályáját a Kolozsvári Magyar Operánál. A kötetet november 17-én online mutatta be Selmeczi György, akit Szép Gyula méltatott.

Selmeczi György közvetlenül a rendszerváltást követően, majdnem azzal egy időben kezdte meg működését a Kolozsvári Magyar Operában. „Szép Gyula és a kolozsvári operabarátok arra ösztönöztek, biztattak, hogy egy játékos, jókedvű képeskönyvben próbáljam összegyűjteni mindazt, amit az elmúlt harminc év alatt tettem” – fogalmazott a zeneszerző.

Szép Gyula kiemelte, hogy a Kolozsvári Operabarátok Köre, amellett, hogy a magyar opera tevékenységét és működését elősegíti, folyamatosan olyan kiadványoknak a megjelentetésével foglalkozik, amelyek a romániai magyar zenekultúra terén hiánypótlók. „Harminc év elég hosszú idő egy művészi életpálya esetében, de talán az intézmény közel 230 éves történetének is jelentős időszaka lehet” – tette hozzá az igazgató.

Éppen ezért érezték elérkezettnek az időt, hogy a múlt tanulmányozása után most a kö­zelmúlt történései, tevékenységei is maradandó formát öltsenek egy kiadványban. Az igazgató kiemelte, hogy az opera életében ez a három évtized többek között azért is jelentős, mert Selmeczi György zeneszerző, zenepedagógus, karmester és rendező ekkortól segíti a társulat munkáját, valamint fejleszti és tágítja tevékenységét.

Szép Gyula visszaemlékezett az 1990-es évekre, amikor szinte teljesen elnéptelenedett a magyar opera művészeti társulata. Ennek elsődleges oka, hogy korábban Kolozsvár zárt város volt, így csak helyi művészeket lehetett felvenni az intézménybe, ezért, amikor a kilencvenes évek elején lehetőség adódott, a művészek jelentős része nyugdíjba ment vagy külföldre távozott. Ezek után szükség volt az újraépítésre, egyúttal pedig azt is fel kellett mérni, hogy a megváltozott politikai viszonyok adta lehetőségekkel milyen módon és mértékben tudna élni a társulat, illetve mit tud hozzátenni az akkori állapotokhoz.

Kiemelte: ebben az építkezésben Selmeczi György megjelenése jelentős tényező volt, hiszen hitvallása komoly hatással volt az opera jövőjének alakulására. Selmeczi ugyanis mindig azt vallotta, hogy a nagy klasszikus operaszerzőket folyamatosan játszani, tanulni, tanítani kell, ugyanakkor legalább olyan fontos megmutatni azt is, mit tesznek le az asztalra a kortárs magyar zeneszerzők. Szép Gyula úgy fogalmazott, hogy Selmeczi György tevékenysége nagyon eredményes és gyümölcsöző volt, gyakorlatilag menedzselte a kortárs alkotók bekerülését a repertoárba, hiszen ő szállította a műveket, a címeket, ő ismerte, hogy ki mit írt a kortárs magyar zenevilágban, ideértve a nyugati emigrációban vagy az Erdélyben élő zeneszerzőket is.

Selmeczi György hangsúlyozta, hogy a Kolozsvári Magyar Opera különleges, európai értelemben is kiemelkedő társulat, amelyet meghatároz a művek iránti szenvedély, az alázat, amellyel az alkotásokhoz közelednek tagjai, illetve a törekvés, hogy a művek mély rétegeit feltárva, örömöt szerezzenek a közönségnek.

„A művészembert – különösen a színpad- és a zeneművészt – a közönség kíváncsisága élteti. Én ezt a kíváncsiságot köszönöm mindnyájuknak harminc év elteltével” – fogalmazott Selmeczi György, kiemelve: fontos volt számára, hogy ne csak saját pályáját világítsa meg ez a kötet, hanem valamilyen mértékben mindazokét, akik vele együtt haladtak ezekben az évtizedekben az úton. Célja az volt, hogy az olvasók átfogó képet kapjanak arról az olykor heroikus, olykor elfogult, olykor sikeres és néha bizony kudarcos útról, amelyet az elmúlt harminc évben megtett az opera közössége.

„Tevékenyek voltak ezek az évek és szándéka szerint az ember mindig adni kíván olyan értékeket, amelyeknek hiteléről, nemes mivoltáról meg van győződve. Én erre tettem kísérletet három évtized alatt” – fogalmazott a szerző.