Harminc éves a Kőváry László Honismereti Kör

Harminc éves a Kőváry László Honismereti Kör
Alapítása harmincadik évfordulóját ünnepelte az elmúlt hétvégén a kolozsvári Kőváry László Honismereti Kör.

Borítókép: Kiss Margit, a Honismereti Kör alapítója, és segítője, Ács Zsolt, az EMKE irodavezetője  az ünnepi rendezvényen (FOTÓ: HORVÁTH LÁSZLÓ)

Az ünnepség elején az 1992-ben alakult, a kilencvenes években elismert és közkedvelt idegenvezetői tanfolyamokat szervező, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szárnyai alá vett egyesület megálmodója és vezetője, Kiss Margit beszélt az elmúlt 30 évről, felelevenítve többek között a rengeteg erdélyi és határon túli tanulmányutat, egyben megköszönve mindazon egyesületi tagok fáradozását, akik munkájukkal az egyesület fennállását, szakmai sikereit segítették. Mint hangsúlyozta: a harminc év alatt a kör tevékenysége egy percre sem szakadt meg.

Ezt követően a magyarországi honismeretei szakkörök köszöntői hangzottak el, majd Szőllősi János hidelvei lelkipásztor áldása után két igen érdekes előadást hallgathattak meg a jelenlévők. Kovács Zsolt egyetemi adjuntkus előbb Kolozsvár településtörténetének korai újkori változásairól beszélt felvételekkel gazdagon illusztrált előadásában – amiből az is kiderült, hány forintot értek annak idején a Főtér ingatlanjai, s hogy már akkor is voltak olyanok, akik inkább kiköltöztek a „poros” belvárosból –, majd Toth Szilárd egyetemi adjunktus a kolozsvári egyetem újraalapításának (1868–1872) korántsem zökkenőmentes folyamatáról értekezett.

A születésnapnak a találkozónak otthont adó Hugo étterem által készített csokis meggyes torta adta meg a módját. Az ünnepség pohárköszöntőkkel, kötetlen beszélgetéssel folytatódott, majd a résztvevők másnap, vasárnap délben a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták névadójuk, Kőváry László (Torda, 1819–Kolozsvár, 1907) történész, statisztikus, 1849-es hadi tudósító, Kolozsvár tiszteletbeli főjegyzője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának sírját.