Hárman pályáznak a szászfenesi körgyűrű megalapozó tanulmányának elkészítésére

Hárman pályáznak a szászfenesi körgyűrű megalapozó tanulmányának elkészítésére
Három ajánlat érkezett a Szászfenes község polgármesteri hivatala által meghirdetett versenytárgyalásra, amely a község déli körgyűrűjének megvalósításához szükséges állami-magán partnerséget megalapozó tanulmány kidolgozására vonatkozott. Az együttműködésre vonatkozó szerződés (PPP) összértéke közel 980 ezer lej.

Ajánlatot nyújtott be az SMM invest CO, a VMB Partners és a Mocanu és társai vállalat. A nyertes cégnek a kiemelt beruházási projekt tervét kell elkészítenie, amelyben elemzi és meghatározza, hogy a projekt hogyan finanszírozható állami-magán partnerségben, illetve, hogy az együttműködési szerződés hogyan ítélhető oda. Továbbá a nyertes cégnek szaktanácsadást kell nyújtania az együttműködési szerződés odaítélésére vonatkozólag.

A munka elkezdésére vonatkozó rendelet kibocsátásától 24 hónap áll a nyertes cég rendelkezésére, hogy teljesítse a szerződésbe foglaltakat. A rendelet kibocsátásától számított legtöbb három hónapon belül el kell készülnie a jelentésnek, amely elemzi a helyzetet és alátámasztja a projekt megvalósításának szükségességét; a jelenlegi szolgáltatást és a jövőre vonatkozó prognózist; az állami-magán együttműködés és a hagyományos közbeszerzés közötti különbségeket; a projekt fedezhetőségének mértékét, és összehasonlítja az együttműködési szerződést más, alternatív szerződéses opciókkal, egyezményekkel. Az első tíz hónapban el kell készülnie a befektetést megalapozó tanulmánynak, majd a következő öt hónapban a beszerzési stratégiának, amely a szolgáltatások teljesítmény-kritériumaira alapoz. Ezt követően hirdetik meg a lehetséges befektetők bevonzását célzó kampányt.

A megalapozó tanulmányt követő két hónapban el kell készülnie az odaítélési dokumentációnak, és meg kell hirdetni az állami-magán együttműködésre való felhívást Szászfenes község újabb körgyűrűjének megvalósítására. Legkésőbb június 29-ig a versenytárgyalás műszaki elbírálás alatt áll.

Eredetileg a körgyűrűt saját költségvetésből kellett volna megvalósítania a községnek. Az akkori versenytárgyalást 2016-ban a kolozsvári Diferit cég nyerte, a terelőútnak 2017-ben el kellett volna készülnie, de a polgármesteri hivatal felbontotta a szerződést, miután a cég nagyobb összeget kért a korábban megállapodottnál. A múlt hónapban a terelőút környéki utcákat leaszfaltozták. A polgármesteri hivatal 44 millió lejes hitelkeretet nyitott a körgyűrű megépítése érdekében.

Borítókép: Facebook/Horia Sulea