Hány danos a Dan?
Vissza

Hány danos a Dan?

Napok óta lázban tartja a kolozsvári – és nemcsak – focirajongókat a CFR 1907 háza táján most futó „szappanopera”: megy vagy marad Dan Petrescu? (a klub vezetősége egyébként tegnap délután közleményben erősítette meg posztján Dan Petrescut, ennek ellenére semmi sem kizárt… – szerzői megj.).

A vasutasok sikeredzője ugyanis vitathatatlan érdemeket szerzett az elmúlt években a csapat kispadján, jelenlegi eredményei azonban igencsak megosztóak – és ezt nem csak a szurkolók egy része látja így, hanem a klubtulajdonos is. A nemzetközi porondon az elmúlt öt idény bajnoka csak vergődik, ezzel pedig jelentős bevételtől esik el a klub, amely ráadásul emiatt (is) – sajtóértesülések szerint – egy újabb csődeljárás felé sodródik: huszonvalahány millió eurós összértékű adósságai vannak…

Ami tény: a CFR idei szereplése valóban megosztó, így a Bajnokok Ligája-selejtezőiben gyengébb csapat búcsúztatta, és éppen csak felfért a leggyengébb kupasorozat, a Konferencia-liga főtáblájára. Persze, a labda kerek s manapság már nincsenek kis csapatok – szokták mondani –, csakhogy a baj a CFR szurkolói szempontjából nem is feltétlenül a „peches” BL-búcsú, hanem az, hogy a csapat játéka elmarad az elvárásoktól. Hol vannak a „régi szép idők”, amikor a csapat Rómában nyert a BL-ben vagy a Manchester Unitedet verte a csoportkörben?! Eközben ugyanakkor a hazai bajnokságban sem meggyőző a gárda, eddigi kilenc mérkőzésén talán csak a Voluntari ellen nézett ki és játszott bajnokhoz méltóan. Másfelől az is igaz, hogy e kilenc találkozóból úgy nyert meg hatot, hogy azokon gólt sem kapott, s ha győzne a két elhalasztott mérkőzése pótlásán, akkor éllovas lenne a tabellán. Az pedig, hogy zsinórban harmadik éve főtáblás az európai kupákban, hazai berkekben igencsak irigylésre méltó teljesítmény, s mindebben a „mesternek”, azaz Dan Petrescunak elvitathatatlan érdemei vannak. Éppen emiatt azon is el lehet gondolkodni a BL-selejtezők és a Konferencia-liga csoportkörében lejátszott mérkőzések után, hogy vajon tényleg a csapattal – és főleg az edzőjével – van a baj, vagy pedig egyszerűen annyira alacsony jelenleg a hazai élvonalbeli bajnokság színvonala, hogy Európában nem lehet többet elvárni a román címvédőtől?

Minderről persze órákig lehetne vitatkozni anélkül, hogy a kérdést minden kétséget kizáróan le tudnánk zárni. Véleményem szerint az igazság valahol félúton van: a Szuperliga ugyan messze nem tartozik az európai topbajnokságok közé, ám a bajnokának igenis fentebb lenne a helye az európai kupákban, mint a „névtelen” csapatok számára is elérhető Konferencia-liga… Ezzel együtt pedig nem lehet túl magas elvárás az sem, hogy a címvédő – akár nyer, akár veszít – tiszteletet parancsolóan, szemnek tetszően játsszon még úgy is, ha amúgy tudjuk: a pragmatikus Dan Petrescu kedvenc eredménye az 1–0…

Nem tudom tehát, hogy – karatéban használatos kifejezéssel élve – hány danos a Dan (Petrescu), netán fekete öves-e vagy sem, de abban egyre biztosabb vagyok, hogy a CFR-nek jót tenne most egy edzőváltás, még akkor is – volt már erre példa –, ha az idény végén Dan Petrescu visszatérne a kispadra, hogy „behúzza” az újabb bajnoki címet. Az új trénernek pedig, fekete övvel vagy anélkül, de igencsak fel kellene kötnie a gatyáját, mert tőle – és ettől a 30 milliós eurós keretű CFR-től – bizony vannak elvárásaink: ha BL-döntőbe jutást nem is, de végre látványos focit akarunk.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Az olasz kísérlet
    Az olasz kísérlet
  • A krími példa
    A krími példa
  • Mire jó a háború?
    Mire jó a háború?
  • Iohannis az Egyesült Államokban
    Iohannis az Egyesült Államokban
  • De...
    De...
  • Elmaradt tengeri apokalipszis
    Elmaradt tengeri apokalipszis
  • Elbúcsúzó szép köszönet
    Elbúcsúzó szép köszönet
  • Véndiák találkozók
    Véndiák találkozók
  • Áhá!
    Áhá!

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kétszáz lejes utalványokkal támogatják ...
Köztéri defibrillátorokat helyeztek ki ...
DNA-mérleg: húsz év alatt 15 ezer ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ