Hanuka 5777. ünnepség volt Kolozsváron

Hanuka 5777. ünnepség volt Kolozsváron
A kolozsvári Deportáltak emléktemplomában tegnap délután tartották meg az 5777. évi hagyományos hanuka ünnepséget.

A részvevőket Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, majd a jelenlévők Romániáért és Izraelért imádkoztak, Rónai Mihály pedig a hanuka és a karácsony ünnepét méltatta. Az ünnepség fénypontjaként Rónai Muhály és Miscovici Maia meggyújtotta a hanukagyertyákat, és átadták a Romániai Zsidó Hitközségek Barátja kitüntetéseket, mely elismerésben Andrei Birciurescu és Dezső Éva részesült. A hitközség elnöke lapunknak elmondta, hogy az előbbi vállalkozó, az utóbbi pedig építészmérnök, és mindketten sokat támogatták a közösséget. Az eseményen részt vett Eduard Kupferberg, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára; az ünnepi eseményt a Halmos Katalin vezette Shira Hadasha kórus műsora színezte.