Hangyás őszi séta, paripás összhang
Vissza

Hangyás őszi séta, paripás összhang

Tolom a babakocsit nagybőszen a kert fenekébe, hadd aludjon a gyermekecske a friss levegőn, míg még lehet.

Hangyaszemmel

– Te vagy az idei utolsó! – kapom fel a lábam előtt ücsörgő szilvát, s látok meg mögötte egy megszeppent hangyát.

– Legyen a tied! – teszem is vissza azonnal.

Hisz én hetek óta szedhetek három-négy szemet magamnak...

Még szusszani sem mert, úgy megdöbbent. Tapintatlanság lett volna ilyen képpel lefényképezni.

(2017)

Hallom mögöttem, ismét hallom. Tudom, a szilva. (A szerző flevétele)

Őszi sétánk

Tolom a babakocsit nagybőszen a kert fenekébe, hadd aludjon a gyermekecske a friss levegőn, míg még lehet. Mesélek neked, most épp nemszépet, lépteim gyorsak, nem altatósak, perelek a múltért, a jövőért, leginkább azért, hogy miért kivételesség, ha megállunk a jelenben, s szeretünk, halkan megfigyelünk, nem várunk el, nem kérünk, követelünk... Érzem,  itt vagy, mint annyiszor, most épp  egy lépéssel közelebb. Összerezzenek, léptedet is hallani vélem, megfordulok, egy alma pottyant épp, gurul is tovább, elérem, kásásan édes levét ízlelem azonnal.

S megyek tovább, lassabbacskán, egy zöld lapiról mesélek, integetősről, mélyről, szép sorokról, s megint itt vagy. Fordulok, egy vackor esett most, jó magasból, s bár érett, nyuvasztgatós, ehetetlen, pálinkának való.

Leérek a kert fenekébe, fordulok, alszik is a gyermek, egyenesen horkol. Lassan tolom felfelé. Már nincs is mérgem. E sorok pörögnek a lelkemben. Hogy erre jártál, s mégsem.

Hallom mögöttem, ismét hallom. Tudom, a szilva, besztercei az, fordulok, pörög utánam a szoknyám.

S nincs a fűben semmi.

Köszönöm a sétát!

(2017, Kézdiszárazpatak)

Összhang

A templomnál ér utol a patkójának kopogása.

Lassan jön.

Fordulásra késztet.

Beteg-e, öreg-e, hogy ennyire gyengék a léptei?

Ráérősen kerül el. Szekere színültig töltve pityókával, rajta egy fonott kosár egy sárga veder társaságában. Gazdája köszön, én is vissza neki.

Lépdelek lassan. Tolom a magam szekerét, melynek alját egy kedves, ismeretlen néni jól megpakolta almával, hogy majd reszelgessem el a gyerekeknek, de csinálhatok belőle kompótot is.

A ló előttem vagy négy lépéssel. Egyre lassabban haladunk, az emelkedő egyre nagyobb. A gazda már rég leugrott, a gyeplőt a markába fogva mendegél a szekér mellett, a lova mögött. Egyszer csak felkap egy nagy követ, s a legmegszokottabb módon lepottyantja, pont oda, a kerék alá, pont akkor, amikor a ló úgy dönt, pihenne. Én is megállok. Mintegy varázslatot nézem az összhangot köztük. Szó nincs, de annyi minden más van jelen.

Negyedszerre jobban bírom a tempót, elkerülöm, gondolom én, mikor egyszer csak a pompás árnyékára leszek figyelmes. Gyorsította lépteit. Beért.

– De szép vagy! – szólok neki. – Szeretve is vagy! – teszem magamban hozzá az észrevételemet.

– Lefényképezhetném, a lovát és az árnyékát?– kérdem végül a gazdát.

– Tiszta nyugodtan! – érkezik a válasz.

Látható a képen, hogy milyen szép paripa kísért az utunkon fel a tetőre?

Látod, ott, mögötte, az árnyéka, ilyennek éreztem én is. Hát nem megmutatta?

(2017, Kézdiszárazpatak)

(Borítókép: Paripa, árnyékkal. A szerző felvétele)


EZ ÉRDEKELHETI
  • Káposztás batyu
    Káposztás batyu
  • Kabrió
    Kabrió
  • Lelkecskék
    Lelkecskék
  • Türelméért
    Türelméért
  • Eső – nyomok
    Eső – nyomok
  • Kék szemek
    Kék szemek
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Elindul Barcelona polgármesteri ...
Tokióban mutatják be először Pálfi ...
Mobilalkalmazással segítik a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ