Hamilton hatodszor győzött Montrealban

Hamilton hatodszor győzött Montrealban
A háromszoros világbajnok, Montrealban címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája (a képen) nyerte meg a Forma–1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap. Ezzel 12 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben az ezúttal csak negyedik német Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben.

Hamilton az élről indulva rajt–cél győzelmet aratott, s karrierje hatodik sikerét ünnepelte Montrealban. Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért be a második helyen, míg a harmadikon a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo.

A szombati időmérőn a háromszoros világbajnok magabiztosan, 1:11,459 perces új pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót, Kanadában immár hatodszor. Pályafutása során Hamilton 65. alkalommal indulhatott az első rajtkockából, e tekintetben beérte az örökranglista második helyén a legendás brazil Ayrton Sennát. Az abszolút csúcsot Michael Schumacher tartja 68 időmérő-elsőséggel. Hamilton a kvalifikáció harmadik részének közepén először 1:11.791-re javította a valaha volt legjobb montreali kört, de a végén még ebből is faragni tudott. Ennél stílusosabban nem is ünnepelhette volna, hogy napra pontosan tíz évvel ezelőtt itt aratta pályafutása első Forma–1-es futamgyőzelmét. A 32 éves pilótának ajándékkal is készültek, átvehette Senna egyik eredeti sisakját a legendás brazil versenyző családjától. „Remegek, mert ahogyan sokaknak közületek, nekem is Ayrton volt a kedvenc pilótám. Óriási megtiszteltetés megkapni ezt és behozni őt” – mondta meghatódva Hamilton.

A rajt komoly izgalmakat tartogatott, ugyanis a legjobban a Red Bull ötödik helyről induló holland pilótája, Max Verstappen indult meg, s az első kanyarig Hamiltont leszámítva valamennyi riválisát megelőzte, ráadásul egy picit összeért az autója Vettelével. A listavezető német első szárnyának jobb oldala bánta a találkozót, s mint kiderült, ezzel Vettel számára elúszott a győzelem lehetősége, ugyanis a biztonsági autós szakasz utáni néhány körben egyértelművé vált, hogy be kell mennie a bokszba új orrkúpért, s az utolsó helyre tudott csak visszajönni.

A rajt után nem Vettel járt a legrosszabbul, ugyanis a középmezőnyben Carlos Sainz ráhúzta autóját Romain Grosjeanéra, aki nem tudott mit tenni, meglökte a spanyol pilótát. Sainz elveszítette uralmát gépe fölött, mely megpördülve, nagy sebességgel csapódott tovább, s előbb kilökte Felipe Massa autóját, majd a gumifalba fúródott.

A folytatásban a repülő rajtot vett, és stabilan a második pozícióban haladó Max Verstappent érte utol a végzete, miután tíz kört követően a motor megállt az autójában.

Ezek után a kerékcserék hoztak változást a Hamilton, Bottas, Ricciardo, Perez, Raikkönen sorrendbe, a Ferrari finn versenyzője elé került Sergio Perez (Force India) csapattársa, Esteban Ocon is.

Hamiltonnak már az eleje sem volt túl mozgalmas az élen, a későbbiekben pedig nagyon magányosan körözött elöl, mint ahogy Bottast sem zavarta senki, s biztosan szerezték meg az első és második helyet. A két Ferrari hátulról próbált felkapaszkodni, szinte egyedüliként a mezőnyben két kiállást csináltak, hogy a végén ultralágy gumikon támadhassák Ricciardót és a két Force Indiát. A taktika a Nagydíj első felében egészen a hetedik helyig visszakapaszkodó Vettelnél bevált, mivel az utolsó körökben előbb a hibázó Raikkönent, majd Ocont, s végül Perezt is megelőzte, s ugyan Ricciardóra, a Red Bull ausztrál versenyzőjére már nem maradt ideje, de negyedik helyével szerzett 13 pontot, így megőrzött 12 pontot előnyéből Hamiltonnal szemben.

Végeredmény, Kanadai Nagydíj: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes), 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 5. Sergio Pérez (mexikói, Force India), 6. Esteban Ocon (francia, Force India), 7. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 8. Nico Hülkenberg (német, Renault), 9. Lance Stroll (kanadai, Williams), 10. Romain Grosjean (francia, Haas).

A vb-pontverseny állása 7 futam után (még 13 van hátra):Pilóták: 1. Vettel 141 pont, 2. Hamilton 129, 3. Bottas 93, 4. Räikkönen 73, 5. Ricciardo 67, 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 45, 7. Pérez 44, 8. Ocon 27, 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 25, 10. Felipe Massa (brazil, Williams) 20, 11. Hülkenberg 18, 12. Grosjean 10, 13. Kevin Magnussen (dán, Haas) 5, 14. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 4, 15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 4, 16. Stroll 2.

Csapatok: 1. Mercedes 222 pont, 2. Ferrari 214, 3. Red Bull 112, 4. Force India 71, 5. Toro Rosso 29, 6. Williams 22, 7. Renault 18, 8. Haas 15, 9. Sauber 4.

A világbajnokság két hét múlva a Bakıban folytatódik.

A rovat cikkei

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt–cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma–1-es Brit Nagydíjon, ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Sport