Hamarosan újraindul a vasúti közlekedés Magyarország és Románia között

Hamarosan újraindul  a vasúti közlekedés Magyarország és Románia között
Július elsejétől számos környező országgal újraindítja nemzetközi vasúti közlekedését a MÁV-START, köztük Romániával is.

„A nemzetközi vonatok csökkentett járatszámmal Magyarországról csak Ausztriába, valamint Ausztrián keresztül Németországba közlekednek jelenleg. Július 1-jétől már több környező ország felé és felől újraindul a nemzetközi vasúti személyszállítás, a menetjegyeket elővételben már megvásárolhatják az utasok a nemzetközi járatokra” – közölte kedden a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.Egyebek mellett július elsejétől ismét közlekedik Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán át Brassóba a Corona IC, háló-, fekvőhelyes- és ülőkocsikkal, de étkezőkocsi nélkül. Újraindulnak a vonatok a Békéscsaba–Arad útirányon keresztül is, így Bukarest, Brassó, Nagyszeben, Temesvár is elérhetővé válik. A vasúttársaság azt írta, a járványhelyzet idején 90 százalékkal csökkent a MÁV-START nemzetközi utasforgalma, azonban fokozatosan visszatér az utazási kedv, és ezzel együtt egyre többen érdeklődnek a nemzetközi járatok iránt. Egyelőre azonban a korábbi évekhez képest kevesebb utasra számítanak.
Felhívták a figyelmet arra is: az arcmaszk viselésének szabályai egyes országokban eltérhetnek, a magyarországi szakaszon a kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező a szájat eltakaró maszk vagy sál viselése.