Halálos fenyegetéseket kapott egy Urbán András rendezte előadás Koszovóban

Halálos fenyegetéseket kapott egy Urbán András rendezte előadás Koszovóban
Halálosan megfenyegették az egykori Koszovói Felszabadítási Hadseregnek (UCK) és a háborús veteránok szövetségének a tagjai Jeton Neziraj koszovói drámaírót, akinek a darabját Urbán András szabadkai rendező színre vitelében mutatják be Pristinában pénteken.

A koszovói sajtó beszámolói szerint néhány, önmagát azonosítani nem kívánó férfi látogatott el csütörtökön a Pristinai Nemzeti Színházba, és azt követelte, hogy ne mutassák be a Bordel Balkan (Balkáni bordély) című előadást, mert az szerintük sérti és bemocskolja az UCK-t. Egyebek mellett azzal fenyegetőztek, hogy megakadályozzák a premier megtartását, de a drámaírót is halálosan megfenyegették. 

A háborús veteránok szövetsége közleményben erősítette meg, nem fogja engedni, hogy bemutassák az előadást. „A szövetség fellép Jeton Neziraj író és egy szerb rendező Bordel Balkán című előadása Ellen” – írták a közleményben, amely úgy folytatódott, hogy a veteránszervezet értesülései szerint az előadás rágalmakat fogalmaz meg a Koszovói Felszabadítási Hadsereg háborújával kapcsolatban, és kigúnyolja a nemzeti értékeket. Mint mondták: találkoztak az íróval, aki nem akarta megmutatni az előadás szövegét. Egyben az előadás bojkottjára szólították az embereket.

Jeton Neziraj szerint viszont éppen azért kell minél több embernek megnéznie a Bordel Balkant, hogy a fenyegetők tudják, nincs hatalmuk. Fel kell lépni a szabadságot elnyomó törekvések ellen – mondta újságíróknak. Szerinte elhamarkodott a veteránok tiltakozása, hiszen nem is látták az előadást. Az esetet a rendőrségnek is jelentették. 

Urbán András rendező az MTI tudósítójának elmondta, hogy a fenyegetéseknek nincs hatásuk, illetve befolyásuk a bemutatóra, mindent a tervek szerint folytatnak. „Nem számítunk komolyabb zavarra az előadás alatt, azonban megeshet – mint mostanában gyakran –, hogy a reakciók túllépnek a törvényesség határain, bizonyos jobboldali erők így akarnak hatást gyakorolni a gondolkodásra” – magyarázta. 

Az UCK a kilencvenes években gerillaakcióiról híresült el. Az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején a feltételezések szerint a Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai háborús bűnöket követtek el. Ezek kivizsgálására nemzetközi bíróságot állítottak fel, amely hamarosan megkezdi a munkáját. Az UCK tettei máig vitatottak, még azzal is vádolták őket, hogy szervkereskedelmi hálózatot szerveztek, amelynek keretében fogságba ejtett, elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A koszovói albánok hősöknek, a szerbek viszont háborús bűnösöknek tartják őket.

(Borítókép: Jelenet az előadásból. Fotó forrása: Urbán András Facebook profilja)