A Sapientia EMTE és az MCC hallgatója, Len Balázs által moderált beszélgetésen Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő a folyamatot meghatározó eseményeket összegezve kifejtette: több narratíva is van a háború kirobbanásához vezető okokat illetően, de meggyőződése szerint ez mindenekelőtt egy nemzeti indíttatású konfliktus, mint ahogyan 1990 óta valamennyi európai háború mindegyike az volt. Ez azt jelenti, hogy két ellentétes víziójú nacionalizmus, nemzeti érzés csap össze – magyarázta a szakember. Egymással ellentétes narratívák léteznek nem csak Oroszország és Ukrajna között, hanem Ukrajnán belül is: nagyon nagy a különbség a kelet-ukrán és a nyugat-ukrán megközelítések között, amit választásról-választásra lehetett látni. Az erőszak, illetve a konfliktus elfajulása lehetőségként már rég benne volt úgymond a pakliban: előfordultak megmozdulások, összetűzések a Donbaszban, azaz a Donyec-medencében jóval korábban is, mint ahogyan a Krím-félsziget kapcsán az orosz-ukrán, illetve a krími és nyugat-ukrán népesség között régebben is fennállt az ellentét. Minderre épült rá aztán a nagyhatalmi konfliktus, amikor Oroszország 2008-ban úgy döntött, hogy megállítja az általa folyamatosnak tartott amerikai előtörést az érdekszférák vonatkozásában, fejtette ki Demkó Attila. Grúzia és Ukrajna a 2008-as bukaresti NATO-csúcs után kapott egy nem túl erős, de mégis ígéretnek vélhető bátorítást arra, hogy egy napon NATO-tagok lehetnek. Oroszország számára ez vörös vonalnak bizonyult, továbbá 2008-ban kitört a grúziai, 2014-ben az orosz puccsnak is nevezett Majdan-tüntetéssorozat Ukrajnában. Ezek után 2014-2015-ben már igencsak intenzív harcok dúltak, több mint tízezer halottal, és az erőszak 2015 után sem szűnt meg, csak az intenzitása csökkent a konfliktusnak, részletezte a szakértő. Megállapítása szerint Oroszországot különösebben semmi nem kényszerítette, hogy a már évek óta fennálló konfliktust kiélesítse, egyszerűen magabiztos lépésnek tekintették most a katonai akció elindítását, amely aztán nem bizonyult olyan könnyűnek, mint vélték.
Kiss Rajmundot a moderátor arra kérte, hogy diplomataként értékelje a helyzetet. A volt nagykövet mindenekelőtt kiemelte: a háború kitörése óta egy valóságos diplomáciai nagyüzem működik, még akkor is, ha nem látjuk egyelőre az eredményét. „Békében is nagyon fontos a diplomácia, háborúban viszont még inkább. A diplomáciai tárgyalás elkerülhetetlen kapu a békéhez vezető úton”, hangsúlyozta. Nagyon sok konfliktust rendezett kizárólag a békés diplomáciai tárgyalás, és az is biztos, hogy egyáltalán nem oldotta meg az ehhez hasonló helyzeteket a plusz fegyver- vagy anyagi támogatás. Az is látható, hogy a háború párti, szankciós politika nem volt sikeres, folytatta az MCC diplomáciai műhelyének vezetője, hozzátéve: a 2008–2009-es válság után elindult egy új világrend kialakulása, az orosz-ukrán háború pedig összerántotta úgymond a nyugati kultúra országait szemben a nem nyugati keresztény kultúrkör államaival. Márpedig ebben a világrendben – a jelek szerint – versenyképesebbek azok az országok, gazdaságok, amelyek nem álltak a „szankciós licitbe”, magyarázta a volt nagykövet.
A béke kellene legyen a fő narratíva
Kiemelte azt is, hogy a béketárgyalásnál nincsen nehezebb diplomáciai feladat, pontosan azért, mert emberek vagyunk, és nagy kihívás leválasztani a személyt a problémáról. „Ez még magánéleti szinten sem igen sikerül, s el lehet képzelni, hogy mekkora fájdalom, düh, bosszúvágy, önérvényesítési vágy lappang az emberekben egy háborús helyzetben. Ezért kell ilyen esetekben egy harmadik, bizalmi fél, aki segít a konfliktus megoldásában, mint ahogyan a délszláv háború esetében is történt”, folytatta Kiss Rajmund. A diplomácia folyamatosan dolgozik azon, hogy béke legyen, de amíg a politikai vezetők számára nem a béke a legnagyobb cél, s a szankciós politika a fő narratíva, addig nem lesz gazdasági felemelkedés és nem lesz nyugalom, vélte. „A háború egyes gazdasági csoportoknak kedvez, de egészséges nemzetgazdaság csak békében tud fejlődni. Optimista hozzáállású ember vagyok, de elképzelhetőnek tartok egy olyan európai szintű gazdasági turbulencia, társadalmi elégedetlenség bekövetkezését is, ami politikai válságot, új politikai vezetéseket szülhet”, jegyezte meg. Szerinte mindenképpen olyan béke-megállapodásnak kell születnie, amely fenntartható konszenzusra épül.
Demkó Attila szerint felelőtlenség a nyugati politikai szféra részéről, hogy magas szinteken többször elhangzott, hogy Ukrajna ezt a háborút meg tudja nyerni. Mint mondta, érthető, hogy Ukrajna harcolni akar, és saját területüknek tartják a vitatott kelet-ukrán részeket, sőt a Krímet is. A valóság viszont az, hogy a nukleáris szuperhatalom Oroszország elhatározta, hogy rendezi az ukrán kérdést, ez esetben ennek a brutális háborúnak a módján, magyarázta a szakértő. Európa és az Egyesült Államok pedig valójában keveset tud tenni Ukrajnáért ebben a helyzetben; nincs annyi európai és még amerikai fegyver sem, hogy a háború állását megfordítsa.
Ilyenképpen az lenne fontos, hogy az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok afelé tereljék úgymond Ukrajnát, hogy minél kisebb veszteséggel próbálja ezt a konfliktust lezárni. Ugyanakkor – Demkó Attila szerint –olyan ideológiai erők vannak Európában és az Egyesült Államokban, amelyek úgy gondolják, hogy Oroszországot meg kell állítani, le kell vele számolni. Megállapította: Oroszország egyébként, éppen most tesz tanúságot arról, hogy nem jelent valós fenyegetést a NATO-ra nézve, hiszen jól láthatóak a nehézségek a haderő előrehaladásában. Ez az Oroszország egy gyengülő hatalom, amelyet nem lenne jó, ha túlságosan a sarokba szorítanának. Főleg Ukrajna számára lenne ez veszélyes, hiszen Ukrajnából nem marad semmi, ha ez a háború tovább fajul, emelte ki a biztonságpolitikai szakember.
Beszélt arról is, hogy az orosz szárazföldi haderő megítélése jelentősen megbicsaklott, de azt is látni kell, hogy első naptól kezdve számbeli kisebbségben, emberhiányban, szerződéses katonákkal harcolnak, s így is haladnak előre. „Vannak erős oldalaik is, például a nagymennyiségű precíziós rakéta, amelyekből több ezret lőttek már ki, a tüzérségük is jól működik, de a világverő hadsereg mítosza azért megbukott”, jegyezte meg Demkó. A nagyhatalomnak valami eredményt mindenesetre el kell érnie; lehet, ha az első hónapban sikerült volna leállítani a konfliktust, kevesebbel is megelégedtek volna. Ha a Donbasz elfoglalása után sem lesz tűzszünet, az sem lenne meglepő, ha Ukrajna teljes energiahálózatának leállítására összpontosítanának, vélte.
Ideológiák helyett pragmatizmus szükséges
Az Európai Tanács által megszavazott, többrétű szankciós csomagokat illető kérdésre vonatkozóan Kiss Rajmund megállapította: a magyar kormány beállt az uniós álláspont mögé, de már áprilisban felhívta a figyelmet arra, hogy nem kellene olyan gödröt ásni, amelybe magunk esünk bele. Oroszországnak a szankciócsomagok mellett, májusig nagyobb volt az exportbevétele, mint 2021-ben – ezt független kutatóintézetek is megállapították. Egy olyan geopolitikai, gazdaságpolitikai összefogás indult el, amely pontosan Oroszország kedve szerint való. India például közölte, egyáltalán nem zavarja a rubelben való elszámolás, továbbá csaknem hetente egy újabb ország jelentkezik a BRICS-hez (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság gazdasági társulásához), ami a világ gazdaságát tekintve lassan eléri a GDP 50 százalékát, lakosságában pedig sokkal többet. Az is tény, hogy az EU-t nem lehet olcsó energiaforrások nélkül versenyképessé tenni, folytatta a diplomata. Kína, India, Brazília, akár Törökország nem vezetett be szankciókat, és olcsóbb nyersanyaghoz jut. Márpedig, ha nincs olcsó energia, senki nem fog befektetni az uniós gazdaságokban. Demkó Attila szerint, azzal viszont eredményesen lehet Oroszországot büntetni, hogy nem kapja meg azt a nyugati technológiát, amelyet fel tud használni precíziós rakétagyártásában vagy egyéb területen is.
Oroszországot és Kínát pontosan egymás fele terelik
Fontos lenne, hogy az európai vezetők pragmatikusabban viszonyuljanak a helyzethez. „Kell a vízió, az ideológia, de amikor a megélhetésről, az energiáról, a fűtésről, a gabonáról van szó, akkor meg kellene próbálni a tényekből kiindulni. Az élelmiszerválság valós veszély. Sokkal könnyebb megoldani, hogy a gabona kijusson exportra a súlyos hiányok elkerülésére, mint a tűzszünetet egyébként”, jegyezte meg Kiss Rajmund. Meglátása szerint Oroszország egy olyan „reputációs válságba” került nemzetközi szinten, amit nem tudni hány év alatt lehet majd kiküszöbölni, attól függetlenül, hogy milyen politikai vezetés lesz, s ezzel az államnak és a társadalomnak egyaránt szembe kell néznie. Még a hidegháború idején is volt az Egyesült Államok és a Szovjetunió között valamelyes kapcsolat, úgynevezett back-channel diplomácia, s a polgárok sem utálták ennyire egymást: Akkor volt egyfajta olyan egzotikus megítélés az amerikaiakban, hogy „de jó lenne megismerni egy szovjet embert”, most pedig „az utáljuk az oroszokat” hozzáállás uralkodik. A soft power, a hírnéven esett csorba nagyon súlyos kérdés, emelte ki a diplomata.
Kialakulhat-e romlásunkra egy Oroszország-Kína tengely?, vetette fel a moderátor a kérdést. Demkó Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg az Egyesült Államok viszonya Kínával is rossz, Oroszországgal pedig mondhatni, teljes mélyponton van. India sem állt be az amerikai táborba, visszautasítva, hogy ne vegyen orosz olajat. „Geopolitikailag a tökéletes vihar fele haladunk, amiben a két hatalmas eurázsiai ország összeállhat: az ásványkincsekkel, energiaforrásokkal teli Oroszország, a világ egyik legtehetségesebb, legdinamikusabban fejlődő, fejlett technológiákkal rendelkező államával, Kínával...”, folytatta Demkó Attila.
Borítókép:
Az MCC – Depot színpadán: Demkó Attila, Kiss Rajmund és Len Balázs
Facebook/Tusványos
