Ha kevesebb, drágább: buszozásra „ösztönöz” a város­vezetés

A lakónegyedekben tervezett változások még nincsenek napirenden

Ha kevesebb, drágább: buszozásra „ösztönöz” a város­vezetés
A kereslet–kínálat szabályai szerint ha valamiből kevés van, de igény lenne rá, akkor az többe kerül. Úgy tűnik, rájött erre a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is, amely azt tervezi, hogy a belvárosi parkolási díjat jövőtől megduplázza, vagyis óránkénti 2 lejről 4 lejre emeli. Az elképzelés abban a tervezetben szerepel, amelyről csütörtökön szerveznek közvitát a hivatal főépüle­tében, s amely több más fontos változást is javasol a legutóbb 2013-ban módosított parkolási szabályzatot illetően. A gyökeres változásokat többek között az elmúlt években készült mobilitási stratégiák javasolják, de az európai trendek is ebbe az irányba mutatnak: törekedni kell a belvárosi autós forgalom csökkentésére, kiiktatására. Ez rendben is lenne, a gond csak az, hogy a kolozsvári városvezetés egyszerűen nem ad választási lehetőséget a gépkocsivezetőknek: a közszállítási eszközöknek fenntartott különsáv még álom, a kerékpárutak nem összefüggőek…

Az elmúlt időszakban már-már drasztikus mértékben csökkent a belvárosi parkolóhelyek száma, és a tendencia a közeljövőben sem fog változni. Miután ugyanis néhány éve a városvezetőség még azzal dicsekedett közleményeiben, hogy új parkolóhelyeket hozott létre például utcák egyirányúvá tételével, addig az utóbbi hónapokban szótlanul szüntette meg parkolóhelyek tucatjait – ha nem százait. A jelenség a belvárosi fő útvonalak felújításával kezdődött, például a Petőfi/Avram Iancu utca rehabilitációja során mintegy 30 parkolóhellyel lett kevesebb. Az idén nyáron az alig 300 méteres, a tömegszállításnak fenntartott, kétes hatásfokú különsáv érdekében a Hunyadi/Şt. cel Mare tér keleti oldalán számolták fel a parkolási lehetőségeket, majd ősszel következtek a Főtér keleti oldalán lévő parkolóhelyek, s nemsokára lezárják a tér nyugati oldalát is.
A belvárosi forgalom növekedése így nem csak véletlenszerű, hanem minden bizonnyal állítható, hogy a forgalomban lévő autók nem elhanyagolandó hányada parkolóhelyet keresve – a haladásinál kisebb sebességgel – „köröz”. Más útszaka­szokon pedig azért lassul a közlekedés, mert kerülgetni kell a jobb lehetőség híján szabálytalanul parkoló autókat, amelyek nem egyszer egész forgalmi sávokat is elfoglalnak.
A gépkocsivezetők egy része természetesen hazai mentalitás szerint ott áll meg, ahol éppen kedve szottyan, és ezen az sem változtatna, ha éppenséggel lenne elég parkolóhely. De ha azt nézzük, hogy hányan várakoznak csúcsidőben a főtéri sorompós parkolóba való bejutásra – közben egy teljes sávot elfoglalva a tér felújítása során megmaradt háromból –, akkor egyértelművé válik, hogy a belvárosban akkut parkolóhelyhiány van. És nem csak a belvárosban, hanem a lakónegyedekben is: próbáljon meg valaki ismerőséhez látogatni és megállni, biztos, hogy másfél óra múlva felemelt ablaktörlővel találja autóját.  Vagy megkarcolva…

Gyökeres változások nem csak a belvárosban

A belvárosi parkolási rendszer megreformálását Horváth Anna alpolgármester javasolta először, de a tavaly év végén politikai egyeztetések nélkül beterjesztett erre vonatkozó határozattervezete nem ment át a tanácsülésen. A mostani, közvitára bocsátott szabálymódosítás azonban nagyjából ugyanazon irányelvekre épül. A városháza honlapján is közzétett tervezet például úgy kívánja „bátorítani” a közszállítási eszköszök használatát, hogy a belvárosi parkolási díjakat a jelenlegi duplájára emeli: az óránkénti 2 lejről 4 lejre. További lényeges módosítás, hogy ezentúl csak a belvárosban lakó magánszemélyek válthatnak ki parkolási bérletet „potom áron”, cégek nem. Így aki dolgozni jár, annak nemigen éri majd meg autóval menni, hiszen egy 8 órás munkanapon 32 lejbe kerülne a parkolás. Sőt, az elképzelés szerint ennyit nem is maradhatna egy helyben az autó, hiszen legtöbb 3 órán át lehetne elfoglalni egy parkolóhelyet.

Mi következik?

A parkolások kérdése a lakónegyedekben sincs megoldva, hiszen a tömbháznegyedekben tervezett parkolóházak zöme még csak papíron létezik. A mobilitási stratégiában javasoltak szerint a negyedekben meg kellene szüntetni a számozott parkolókat, így a bérletek egy-egy környékre vonatkozának, ugyanis minden bizonnyal vannak olyan személyek, akik épp elutaztak vagy bizonyos időintervallumban nincsenek otthon, így az általuk bérelt parkolóhelyek szabadok, és használhatnák azokat a „látogatók”. A mobilitási terv arra is rávilágít, hogy 14 helyi rendőr képes lehet kordában tartani a szabálytalanul parkolókat, illetve ellenőrizni tudná a parkolódíjak kifizetését – a kiszabott büntetéseket pedig ilyen jellegű infrastrukturális befektetésekre lehetne fordítani.
Ez azonban már a jövő: egyelőre csak a belvárosi parkolási rendszer változna, amint az a városháza honlapjának Közviták (Dezbateri publice) menüpontja alatt előterjesztettek alapján borítékolható.