Gyermeknap Hídelvén – 118 gyermekkel ünnepelt

Gyermeknap Hídelvén – 118 gyermekkel ünnepelt
Hétfőn ismét csengő gyermekhanggal telt meg a Hídelvei református templom tövében található iskola udvara. Az RMDSZ és Hídelvei Egyházközség közös szervezésében a sokadik, de ilyen formában a III. Hídelvei Gyermeknapra került sor. A meghívást elfogadva, a Hídelvei körzetben levő mindhárom óvoda (Hársfaillat, Vidám Vonatocska és Bambi) hat magyar csoportjának (Méhecskék, Nyuszikák, Kismackók, Bóbita, Manócskák, Hangyák) 118 gyermeke és 10 óvónője, 3 dadusa és 5 kis óvó nénije kíváncsi tekintettel, nagy mosollyal várták a kezdést.

SZŐLLŐSI ETELKA

Már a kapun beérkezve felkiáltott az egyik kisfiú: „Ez az! Ide szeretek én jönni!", és ez a hangulata megmaradt a rendezvény végéig, sőt, a gyermeksereg összessége vidám nevetéssel, komoly odafigyeléssel, ujjongással és jó kedvvel köszöntette e napot.

A gyermeknap egészének levezetését Marosán Csaba színművész, két gyönyörű fiúgyermek édesapja vállalta magára. A köszöntés és számbavétel után, közösen elénekeltük az Újra itt van, újra itt van a nagy csapat! című éneket, amelyet kinevezhetünk a Hídelvei Gyermeknap himnuszának. Ezt követően Szőllősi Etelka, a Hídelvei Református Egyházközség diakónus-vallástanára köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Bibliából olvasott Ige (Máté 19, 13-15) alapján elmondta, hogy ma a gyermekek a példaképek. Követésre méltó az az őszinte szeretet, a feltétel nélküli ragaszkodás, igazi öröm, amellyel minket felnőtteket arra ösztönöznek, hogy szebbnek lássuk ezt a világot. Isten hírnökei ők! Jézus megáldotta a gyermekeket, és ezt tettük mi is.

Makkai László, a Hídelvei RMDSZ elnöke köszöntötte a gyermekeket és felnőtteket, kifejezvén örömét abban, hogy ismét összegyűlt a nagy csapat, boldog gyermekkort kívánt a gyermekeknek és sok türelmet a felnőtteknek. Az elcsendesedés pillanatait a játék váltotta fel, a bemelegítő után a Dribli Gyerekfoci klub két munkatársa játékos versenyre hívta a gyermekeket: ügyességi, staféta és csoportos játékok alatt hangos, vidám hangulat alakult ki. Ezt követően ismét elcsendesedtünk, hisz bábelőadás következett Gál Orsolya bábszínész előadásában: Pulcsinella és az álom címmel.

A zárás pillanatait Oláh Emese alpolgármester asszony köszöntője kezdte, majd a megjelent csoportok jelenléti emléklapot, a gyermeksereg pedig tartalmas ajándékszatyrot, az óvó nénik, dadák köszönetet mondó emléklapot, virágot és ajándékot, a kis óvó nénik pedig szintén emléklapot és ajándékot vihettek magukkal e gyermeknapról.

A rendezvényt Grabán Zsolt, az országos RMDSZ munkatársa a Hídelvei szervezetének választmányi tagja menedzselte.