Gyermeknap
Vissza

Gyermeknap

Akkor még elég kicsi voltam és a fotók alapján kissé megijedt gyereknek tűnök. Erre nem emlékszem, viszont arra igen, hogy a hajam, amit talán édesapám fésült a széle fele elválasztva, nem nagyon állt sehogy, sosem volt tartása. Elemistaként még hegedülni tanultam, mert édesanyám hegedűtanár lévén úgy döntött, hogy majd megtanít engem is játszani, ami pont olyan zátonyra futott kísérlet volt, mint a fésülés.

Amúgy is eléggé utáltam magammal cipelni a hegedűtokot, meg a táskát, pláne át a fél városon, a gyermeknapi rendezvényekre – talán más zenésztanoncok nem így élték meg, de én, én igen. A gyermeknapot azt viszont határozottan szerettem. Mintha valami dalt is énekeltünk volna, a tanítóbácsi rekedtes hangját még mindig hallom, ahogy ilyesmit dúdol, persze csalhat az emlékezetem is, mert idestova 25 éve lehetett mindez.

Nem ismertem a várost, legalább is egyes részeit, mint az Új Negyed semmikép: így igazi kaland volt iskola és matek kínlódás helyett gyermeknapi rendezvényre menni, felfedezni. Akkor még volt gyermeknap, valamiféle hivatalos változat: én úgy gondoltam, hogy a város minden gyerekének, mert teli volt velünk a kisstadion, a ricsajt már nem tudom felidézni. A kisstadion (szigorúan egyben írva, egy szó az!) afféle amfiteátrum volt, amiben félkörében hangosan szólt a zene – volt produkció gyerekeknek, nekem viszont csak az maradt meg, hogy szaladgálunk körbe, az épület mögött. Felülről közelítettük meg a helyszínt, a lépcsők irtózatosan hosszúnak tűntek. Sok-sok-sok lépcsőt másztunk meg, tereltek, mint rakoncátlan bárányokat.

Akkor is izgulós voltam, emlékszem, hogy lepkékkel a bordáim közt vártam, hogy jöjjön a gyereknap. Alighanem korábban is ébredtem ilyenkor, mint rendesen. Megmaradt az is, hogy ilyenkor járt a színespapírból hajtogatott forgó – bár az, hogy ezeknek mi lett a további sorsa nem találok semmit az emlékeimben. Talán volt fagyi is, csokis, vagy vaníliás, olyan, aminek az ostyáját is fagyasztottak, kissé mállós volt, és az olvadó édesség mindig átitatta. Rendszerint azelőtt elfogyott már, így relatív egyszerű volt elfogyasztani. A gyermeknap legszebb része mégis az ajándék volt. Mindig kaptunk valamiket, s bár az agyam füstöl, úgy próbálom felidézni, hogy mit, de nem sikeredik. Ritka lehetett az ajándékozás akkoriban, mert szülinap, meg karácsony, húsvét és mikulás volt az évben ilyen ünnep és azok is elég szerényekre sikerültek. Az én szüleim nem jártak Oroszországba, nem voltak nyugati rokonok, még Magyarország is ritkán kukkintott be hozzánk, akkor is javarészt keresztapám, a kerek rágóval és a pici májkonzervvel, szóval érdekes dolgok ritkán érkeztek.

Hát ilyen sokat várt pillanat volt a gyermeknap, ami a nagy osztogatás után kissé üressé vált, mint minden ajándékozós ünnep. Talán ezért igyekszem az ilyesmit elkerülni mostanság is: vigyázok rá amennyire tehetem, hogy az ünnep az ajándékozás pillanata után nehogy kiürüljön. Ez már nem szervezés, nem okoskodás kérdése, ez valami belső dolog. Ez is. Ejnye.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Templom, iskola, kórház
    Templom, iskola, kórház
  • Jön a pápa
    Jön a pápa
  • Kevesebb önbizalmat
    Kevesebb önbizalmat
  • Van is, nincs is
    Van is, nincs is
  • Templomot, s ne iskolát!
    Templomot, s ne iskolát!
  • Operettország
    Operettország
  • Életmentés vagy öngyilkosság?
    Életmentés vagy öngyilkosság?
  • Kedd reggeli buszozás
    Kedd reggeli buszozás
  • Iskolai porhintés
    Iskolai porhintés

ROPOGÓS ROPOGÓS

Merkel: el kell gondolkodni egy ...
A magyar nyelv napja: erdélyiként ...
VIDEÓ - Mikor fejezik be végre a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ