Gyereknapi rendezvény Hídelvén

Gyereknapi rendezvény Hídelvén
Gyermekzsivajtól csengett a Református Kollégium Szakiskolájának udvara 2o18. május 31-én. Az immár hagyományos élménydús gyermeknapi meglepetés a RMDSZ Hídelvei kerülete, valamint a Hídelvei Református Egyházközség lelkésze, Szőllősi János és családja szervezésében több mint 13O kis óvodást örvendeztett meg.

A mókázó gyerekek a körzeti óvodákból, azaz a Hársfaillat Napköziotthonos Óvoda Horea és Decebal úti intézményéből, illetve a Vidám Vonatocska Napközi Mező utcai és Decebal úti épületeiből érkeztek. A gyermekek játszótársaként ez alkalommal is Marosán Csaba színművész pögette fel a hangulatot varázsmadárkák és vicces malackák társaságában. A mozgásos játékokat, ötletes próbákat a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub szolgáltatta, a szellemi táplálékot pedig Vincze László bábszínháztársulata.

A megnyitón Makkai László, az RMDSZ Hídelvei körzetének vezetője elmondta: „Epur si muove...” – azaz a folytatásnak helye van, folytatásra szükség van –,  amíg van magyar gyermek a Hídelvén és a környező óvodákban, addig van remény az utánpótlásra is. Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere jelenlétében a gyermekek átvehették a gyermeknap elmaradhatatlan meglepetését: az édességcsomagokat, amelyeket a szervező intézmények jóvoltából állítottak össze.

 Mindnyájunkban ott van a gyermek, aki hisz a csodákban, a játék örömében és a szeretet hatalmában. Erről tettek tanubizonyságot csütörtök délelőtt a szervezők. Köszönjük!

Gergely Erika Magdolna óvodapedagógus