Gyerekek és sátrak Nyárszón
Vissza

Gyerekek és sátrak Nyárszón

Immár hetedik alkalommal vettünk részt az Eco Camp természetismereti táborban július 31. és agusztus 4. között, amelynek helyszínéül már sokadjára a nyárszói Cibóka Kert szolgált. Az idén, mint az előző években is javarészt 5-8. osztályos gyerekek érkeztek Kőrösfőről, Magyarkapusról, Kolozsvárról és a Maros megyei Erdőszentgyörgyről.

Mi is történik a táborban? Az ismertető leírásban a következő áll: „kifürkésszük a természetet, megkeressük a vizek, mezők lakóit, mászunk, túrázunk, barlangászunk, elemezzük szemetünket, persze mindezt csakis játékos formában”.

Habár a tábori program évről évre változik, egy sor tevékenység hagyományossá vált az Eco Camp-ben: túrázás, sziklamászás, faluismereti kincskeresés, térképismereti- és tájékozódási játékok, illetve az élőlények megfigyelésével kapcsolatos tevékenységek. De hagyományossá vált az is, hogy sátrakban alszunk, a kinti, tábori tusolóknál tisztálkodunk, szelektíven gyűjtjük a szemetünket, esti mesét hallgatunk, tábortűz körül énekelünk és rendre mindenki szolgálatot vállal az étkezéseknél, vagyis asztalt terít, felszolgál és mosogat. Fontos jellemzője a tábornak az is, hogy együtt rögzítjük a tábori szabályokat és ezt egy „szerződés” aláírásával hivatalosítjuk is.

Mindezek az idén a következőkkel egészültek ki: lovagoltunk és íjjászkodtunk Sztánán, tábori naplót készítettünk, megjártuk a Túri-hasadékot, a Tordai-hasadék meredek szikláin másztunk, fürödtünk a Sebes-Körösben, Csucsán. Feldobta a tábor hangulatát az, hogy a sztánai kiránduláson talált három kidobott kiskutyát „hazavittük” Nyárszóra. Elosztottuk egymás között az ezzel járó feladatokat: akadt, aki sétáltatta, aki megtisztította és kullancstalanította (mikroszkóppal meg is vizsgáltuk a kis vérszívókat), mások az etetésről, itatásról gondoskodtak. Végül pedig mindháromnak gazdát kerestünk.

A tábor célkitűzései jól tükröződnek a fent elsoroltakból: azt szeretnénk, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a természethez, több szempontból is. Ezt a célt szolgálja a sátrazás és a kinti zuhanyzás, a sziklamászás, az állatok és növények megfigyelése is és nyílván a szelektív hulladékgyűjtés is. Fontos tanulság, hogy mit és hogyan pakolunk, ha túrázni indulunk. Az idén a hőséggel küszködtünk, de előző években nem egyszer bőrig áztunk.

Végszóként mi sem mutatja jobban a tábor hatását, mint az egyik részt vevő kislány felkiáltása a csucsai fürdőhelyen levő szemétmennyiség láttán: „Látszik, hogy ezek nem jártak ökotáborban!”

Szatmári Borbála szervező, biológiatanár


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Autó hajtott emberek közé Marseille-ben
Az államalapítás és a kincses város ...
Meghalt Jerry Lewis, a komédia királya

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ