Grindeanu: Euró? Majd később

Grindeanu: Euró? Majd később
Sorin Grindeanu miniszterelnök ma úgy nyilatkozott, Románia csak akkor vezetheti be az eurót, ha a hazai jövedelmek hasonlítanak a többi tagállamban regisztrálthoz, és Romániának tanulnia kell azoknak az országoknak a tapasztalatából, amelyek már csatlakoztak az euróövezethez.

„Mindannyian tudjuk, hogy az Európai Unió szintjén mindenféle viták vannak az európai konstrukció jövőjéről. Mi úgy gondoljuk, hogy ezekre a vitákra lehetőségekként kell tekinteni, nem akadályként, és lám, a többsebességes Európáról szóló vitából most, a római csúcs után többütemű Európa lett a téma, s ezeknek az ütemeknek nem kell bennünket megkülönböztetniük, hanem éppen arra kell rávilágítaniuk, hogy mi mindannyian egy irányba tartunk. Úgy gondolom, hogy a mai találkozónknak ez is volt a célja. Be kell bizonyítanunk, hogy Románia határozottan támogatja az Unión belüli kohéziós politikákat, és meg kell mutatnunk, hogy ugyanaz a célunk: egy erősebb Unió, egy olyan Unió, amelyben valamennyi tagállamnak ugyanaz a célkitűzése” – jelentette ki a kormányfő az euróövezeti csatlakozásért felelős minisztériumközi bizottság első ülése után.

„Mi úgy gondoljuk, hogy kettő feladatunk van, meg kell vizsgálnunk, hogyan tudunk úgy áttérni az euróra, hogy a polgárok számára a lehető legzökkenőmentesebb legyen az átmenet. Ezen a téren tanulnunk kell azoknak az országoknak a gyakorlatából, amelyek már bevezették az eurót, s hozzánk hasonló helyzetből indultak. Termesztésen, most egy hatalmas változásról beszélünk, ami természetesen ellenállásba ütközik, de éppen ezért vagyunk ma itt, és leszünk itt a jövőben is, hogy minél jobban előkészítsük ezt a folyamatot. Feladatunk másik dimenziója biztosítani, hogy ez a monetáris konvergencia a jövedelmek konvergenciájával párhuzamosan megy végbe. Az euróra csak azt követően lehet áttérni meglátásunk szerint, hogy a román állampolgárok fizetése hasonlít majd a más európai uniós országokban kapott bérekhez” – hangsúlyozta Sorin Grindeanu.

A Victoria-palotában zajló gyűlésen részt vesz több között Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke, valamint Viorel Ștefan pénzügyminiszter.