Grezsa Csaba az új kolozsvári magyar főkonzul

Grezsa Csaba az új kolozsvári magyar főkonzul
Sajtóreggeli keretében köszöntötte az erdélyi magyar sajtó képviselőit szerdán a főkonzulátus rendezvénytermében Grezsa Csaba, Magyarország új kolozsvári főkonzulja. „Jó előérzettel, kellemes érzésekkel kezdem el ezt a munkát. Mivel már négy éve a kolozsvári főkonzulátuson dolgozom, van tapasztalatom azt illetően, hogy mit jelent a szolgálat, amit ezen a külképviseleten végzünk. Bízom abban, hogy mindenki megelégedésére tudjuk végezni a továbbiakban a munkánkat; ennek a célnak az elérésében pedig fontos elem a mi attitűdünk is: a teljesen nyitott hozzáállás az itteni magyar közösség problémáihoz”, hangsúlyozta a diplomata. Szót ejtett arról is, hogy a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus évek óta partnerként vesz részt a Kolozsvári Magyar Napok szervezésében; a közösség felé való nyitottságot jelzi egyébként az is, hogy idén a külképviselet udvara is rendezvényhelyszínné válik.

Az új kolozsvári magyar főkonzul a sajtóbeszélgetést felvezető bemutatkozójában összegezte: ő maga hódmezővásárhelyi, felesége kárpátaljai születésű, nincsenek erdélyi gyökereik, de mindkét gyerekük Kolozsváron született. Elmondta azt is, 2018-ban érkezett a kolozsvári külképviseletre, ahol először konzulként, majd 2019-től első beosztottként tevékenykedett közelmúltbeli, főkonzuli kinevezéséig. A diplomáciai szolgálatot megelőzően nagyjából egy évtizedig a magyar közigazgatásban – a miniszterelnökségen, a kormányszóvivői irodában – dolgozott, és nemzetközi ügyekkel foglalkozott, onnan került át a külügyminisztériumba. Kolozsváron, első beosztottként a hivatal munkaszervezését irányította.

Kiemelte: a kolozsvári főkonzulátus nagy, és fontos diplomáciai misszió Magyarország számára; a klasszikus konzulátusi munka végzése mellett különféle kulturális és nemzetpolitikai ügyekben is közreműködnek. „A misszió fontossága a magyar-román reláció megbecsülésével is összefügg; ugyanakkor, nemzetpolitikai szempontból, az erdélyi magyarsággal való kapcsolattartás nemcsak fontos, hanem – a mindenkori magyar kormány számára – alaptörvényben rögzített kötelesség; felelősséget vállalunk a külhoni magyarságért”, emelte ki a diplomata.

Soft diplomacy a megértés és elfogadás erősítésére 

Grezsa Csaba említést tett arról is, hogy a magyarországi választások felszínre hoztak bizonyos, részben talán a kommunikációhiánnyal összefüggő félreértéseket, bár a konzulátus által végzett munka hátterében semmiféle mögöttes szándék, rejtegetni való ügy nincsen. Mint mondta, fontos törekvés, hogy a kihelyezett konzuli napokon is kapcsolatba kerülhessenek a – Temes, Szatmár, Szilágy, Bihar, Arad, Kolozs megyéket felölelő – konzuli kerület magyarságával. Sokaknak ugyanis nincs lehetőségük arra, hogy nagyobb távolságokról, például Aradról, Nagykárolyból eljöjjenek Kolozsvárra ügyet intézni. A közelmúltban bevezették azt is, hogy nem csak a nagyobb településekre szállnak ki a főkonzulátus munkatársai ügyintézési feladatokat ellátni, hanem – a helyi szervezőkkel együttműködve – falvakba is. „Ez is a szolgálatnak része, méghozzá jóleső része: igyekszünk segíteni mindenkinek, akinek erre igénye van”, állapította meg a főkonzul, megjegyezve: egy Szatmár megyei kis faluban egy traktornak a pótkocsiján is vettek például fel már honosítási kérelmet.

A főkonzul beszélt arról is, hogy a román-magyar viszony ápolása ugyan elsődlegesen a bukaresti magyar nagykövetség asztala, de a kolozsvári missziónak is küldetése, hogy a két ország között fennálló jó viszonyt megőrizze, erősítse. „Elsősorban kulturális, társadalmi eseményeken keresztül tudunk a többségi társadalommal kapcsolatba kerülni; szeretnénk, ha ezt a viszonyrendszert legalább a mostani állapotában megőrizhetnénk. Jó eszköz erre az úgynevezett soft diplomacy, a kulturális-, a sport-, a tudománydiplomácia, hiszen az értékeknek a bemutatásán keresztül közelebb hozhatjuk egymáshoz a két nemzetet, erősíthetjük a megértést és a kölcsönös elfogadást”, emelte ki Grezsa Csaba.

Négy napon át előjegyzés nélkül igényelhető útlevél 

Emlékeztetett: augusztus 18-tól, csütörtöktől a főkonzulátus udvara is a KMN rendezvényhelyszínévé válik: fröccsterasz is nyílik, illetve a magyarországi turisztikai régiók is bemutatkoznak majd itt. Továbbá, arra való tekintettel, hogy az ügyintézési igények az orosz-ukrán háború kitörése óta megsokasodtak, és eddigieknél jóval hosszabb várakozási idővel lehet csak időpontot előjegyeztetni útlevél-igénylésre, a kolozsvári főkonzulátus augusztus 18-tól augusztus 21-ig, négy napon át lehetővé teszi, hogy időpont-foglalás nélkül is lehessen az úti okmányok kibocsátását kérni – természetesen, a szükséges dokumentumok felmutatásával.

Jeles meghívottak a főkonzulátus által szervezett rendezvényeken

A főkonzulátus vezetője több, a külképviselet szervezésében megvalósuló, kiemelt rendezvényre is felhívta a figyelmet. Elmondta: hétfőn, augusztus 15-én, 16 órától a Szent Mihály-templom tornyában Érszegi Márk Aurél, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium vallásdiplomáciai szakértője nyitja meg a Magyar katolikus jelenlét a világban című tárlatot, amely a tavalyi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült. Ez a kiállítás többek között rámutat arra, hogy mivel gazdagította a magyarság az egyetemes katolicizmust. Ezt követően, délután 17 órától vallásturisztikai kerekasztal-beszélgetés is zajlik a főkonzulátus rendezvénytermében.

Szerdán, augusztus 17-én 16 órától Alföldi László volt kolozsvári magyar főkonzulnak a romániai diplomáciai munkásságát, visszaemlékezéseit összegző könyvet mutatja be a szerző jelenlétében a főkonzul, Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, és Gergely Balázs, a KMN főszervezője a külképviselet rendezvénytermében.  Ugyancsak szerdán délután, 18 órától Németh Zsolttal, Balogh Líviával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökével, illetve Székely Istvánnal, az RMDSZ ügyvezető alelnökével és Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnökével arról beszélget majd a főkonzul, hogyan érinti az orosz-ukrán háború a kárpát-medencei magyar közösségeket.

Grezsa Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy szerdán este, 19 órától a Vallásszabadság Házában Hajnóczy Péter író szerteágazó életművét mutatja a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott docense, Cserjés Katalin a Hajnóczy Tehetséggondozó Műhely tagjaival. „Hajnóczy Péter a legkevésbé olvasott, legjobb magyar író, akinek rövid, nehézkes élete után sok kiadatlan mű maradt. Cserjés Katalin életművének legjobb szakértője, ő vállalta hagyatékának gondozását, és sok szempontból hiánypótló dolgok is elhangzanak majd”, nyomatékosította a diplomata.

Augusztus 18-án, csütörtökön a kolozsvári főkonzulátus és az Ebihalak Úszóegyesület nyílt edzést, majd közönségtalálkozót szervez Gyurta Dániel olimpiai bajnok magyar úszóval. Az olimpikon ugyanaznap délután a Szentegyház (Iuliu Maniu utca 4. szám alatti) Ifi udvarban is beszélget majd az MCC Egyetemi és Középiskolás Programjának hallgatóival. Szintén csütörtökön délután négy órától, a Vallásszabadság Házában, Gerő András Széchenyi-díjas magyar történész, Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Schiffer András ügyvéd, az LMP egyik alapítója a világrend átalakulásáról, és ennek az Európa jövőjére gyakorolt hatásáról beszélget majd, összegezte a főkonzul.

Végül, de nem utolsósorban, augusztus 20-án a Hauszmann Program keretében, korhű módon felújított, a budai várbeli Szent István-teremről tart bemutatót Igazság Arnold, a Várkapitányság Nzrt. kommunikációs irodavezetője a főkonzulátus rendezvénytermében. Aznap este 19 órától a Kolozsvári Magyar Színházban a Csíksomlyói Passió előadást vezeti fel a főkonzul, majd augusztus 21-én, vasárnap a törökvágási falumúzeumnál szervezett örömfőzésre vár mindenkit szeretettel a magyar külképviselet, amelynek vezetője – mint elmondta – gulyáslevest fog főzni.