Gránit Oroszlán díj – példaképek kellenek

Gránit Oroszlán díj – példaképek kellenek
Míg világszerte november 19-én ünneplik a férfiakat, Magyarországon e nap május 19-én van, és ebből az alkalomból, a jeles nap előestéjén osztották ki a Férfiak Klubja által létrehozott Gránit Oroszlán díjakat - a járványügyi helyzet miatt online formában.

A Gundel-Takács Gábor által vezetett színvonalas műsor alatt sok olyan gondolat hangzott el, amelyet talán sokan át sem gondoltunk mostanig. Köszöntőjében Bedő Imre, a klub alapítója elmondta, hogy a mai kort nevezhetjük a "hiányzó apák társadalmának" is, hiszen úgy tűnik, nemcsak a családokból, hanem az élet egyéb területeiről is elfogytak a férfiak: a pedagógusi pályáról például, ahol pedig mintát adhatnának a férfias viselkedésre a felnövekvő generációknak. De ugyanígy eltűntek a férfiak a felsőoktatásból is: idén közel kétszer annyi nő veszi majd át a diplomáját, mint férfi. Ez pedig sem a nőknek, sem a férfiaknak nem jó.

A Férfiak Klubja idén negyedik alkalommal osztotta ki e díjakat, évente középpontba állítva a szeretteikért, családjaikért, tágabb közösségükért önfeláldozóan küzdő, fáradtságot nem ismerve dolgozó, gondoskodó, példamutató férfiakat. A díjjal elsősorban a hétköznapok hőseit szeretnék kitüntetni, azokat a férfiakat, akik tetteikkel, példamutatásukkal, hitükkel, lelkesedésükkel mindannyiunk javát szolgálják. Öt kategóriában 3-3 jelölt kapta meg a díjat, ezek a kategóriák: az apa, férfi pedagógus, mester, közéleti példakép, felelős üzletember példakép.

A szamosújvári Téka Alapítvány számára külön öröm és büszkeség, hogy az alapítvány elnökét is díjazták a közéleti személyiség példakép kategóriában. E kategóriában olyan független közéleti személyiségek, írók, művészek, sportolók, vagy más, a közéletben értékformáló területen tevékenykedők vannak kitüntetve, akik már valami jelentőset „letettek az asztalra” és követhető példaképek lehetnek. Balázs-Bécsi Attila mellett Dolhai Attila és dr. Mihalec Gábor voltak a kategória győztesei.

Balázs-Bécsi Attila az 1993-ban alapított Téka Alapítvány elnöke, a Téka Szórványkollégium és oktatási program alapítója, illetve a magyar iskola megálmodója. A csapatmunka híve, munkatársai legtöbben volt diákjai, akik a mindennapokban is, ünnepekkor is közösséget alkotnak. Talán ebben is rejlik a szervezőerejük, hogy mindenkinek az erősségét helyezik előtérbe. A legtöbb munkatárs több mint tíz éve dolgozik az alapítványnál, és többségükben erős lelkű, szellemű nők, akikkel központi támaszként és határozott vezetőként minden nap hatékonyan együttműködik az alapítvány elnöke, Balázs-Bécsi Attila. A bentlakó diákok egy része rendezetlen családból érkezik, számukra Attila, a férfi munkatársakkal együtt, hiánypótló az apaképet illetően.

Munkásságának legnagyobb megvalósítása a Szamosújváron működő mezőségi iskolaközpont felépítése és megalapítása. Az oktatási intézmény létrehozásának gondolata 2006-ban született, de az építkezés csak 2010-ben kezdődött meg, amikor a szamosújvári önkormányzat által biztosított telken, a magyar állam és az RMDSZ támogatásával elkezdődött az építkezés. Az új iskolát 2016 őszén avatták fel. Az avatáson a támogató magyar kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár képviselte, aki méltatta az iskolát megálmodó Balázs-Bécsi Attila elszántságát és munkabírását. Az intézmény létrehozásával befejeződött a nyugat-belső mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése. 2018 szeptemberétől javaslatára az iskola a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum nevet viseli.

A Téka Alapítvány az iskola háttérintézményeként, a kollégium működetőjeként illetve a hamarosan felépülő új bentlakás építtetőjeként, Szamosújvár magyar oktatását magas szintre emelte. Művelődési programjai által nemcsak a város, hanem a térség kulturális életét is meghatározza. Mindezek mögött Balázs-Bécsi Attila munkabírása, jövőbe és csapatába vetett hite van.

A díjhoz gratulálunk, további sikereket és munkabírást kívánva.

Borítókép: Balázs-Bécsi Attila a díjjal, Balázs-Bécsi Katalin-Enikő társaságában