Golden Globe-díjak – 75. alkalommal adják át az elismeréseket

Golden Globe-díjak – 75. alkalommal adják át az elismeréseket
Hetvenötödik alkalommal adják át Los Angelesben az Oscar-díj „előfutárának” is tekintett Golden Globe-díjakat helyi idő szerint vasárnap este. A győztesek általában jó eséllyel reménykedhetnek Hollywood legrangosabb kitüntetésében, az Oscar-díjban is.

Az első gálát 1944 januárjában tartották, akkor látogattak először filmcsillagok és stúdióvezetők a 20th Century Fox stúdióba, hogy megtekintsék az előző év amerikai filmtermésének a külföldi újságírók által kiválasztott legjavát, és átvegyék a testület által öt kategóriában adományozott elismeréseket.

A sikert látva a kritikusok úgy döntöttek, hogy az eseményt minden évben megrendezik, mégpedig – függetlenségüket bizonyítandó – az Oscar-díjkiosztó előtt. 1945-ben még annyira kevés volt a pénzük, hogy az asztalra Joan Bennett színésznő kertésze szívességből szállította a virágokat. A győzteseknek járó szobrocska 1945-re készült el: a kis talapzaton álló, földgolyót mintázó aranygömböt egy filmszalag öleli körül. Országosan először 1964-ben közvetítette a televízió, a helyszín 1971 óta a Beverly Hilton Hotel, ahol a sztárok fehér asztal mellett ülve élvezik a szórakoztató gálát.

Ma már a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szervezete, a HFPA mintegy 90 tagja 25 kategóriában dönt, ezek közül 14 mozifilmes, 11 tévés produkciókat díjaz. A legjobb filmeket több műfajban is – dráma, vígjáték/musical, animációs, illetve idegen nyelvű alkotás – díjazzák, az egész estés animációs filmek kategóriáját 2007-ben vezették be.

A mozifilmek között Guillermo del Toro A víz érintése című fantasy filmje hét, a televíziós alkotások között pedig a Hatalmas kis hazugságok hat jelöléssel izgulhat az idei díjátadón.

A prezentáció 1958-ig az újságírók dolga volt, akkor azonban a „Rat Pack”, Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. whiskyvel és cigarettával a kezében a színpadra viharzott, és „ellopta a show-t”. Produkciójukat a következő évben megismételték, ekkor viszont már a szervezők kérésére, azóta minden évben hírességek vezetik a műsort, idén Seth Meyers amerikai komikus lesz a házigazda.

A Golden Globe történetében Meryl Streep a jelölések és a díjak terén is csúcstartó: idén 31. alkalommal jelölték, és színészi alakításaiért eddig nyolc díjat vihetett haza, valamint tavaly megkapta az életműdíjat is. Idén – dráma kategóriában – ismét elnyerheti a legjobb színésznő díját A Pentagon titkaiért. Szintén kilenc díjjal büszkélkedhet Barbra Streisand, aki színészi elismerései, különdíjai és életműdíja mellett a Csillag születik című film betétdaláért is megkapta a Golden Globe-ot, és akit – eddig egyedüli nőként – rendezőként is díjaztak a Yentl című filmért. 

A legfiatalabb kitüntetett 1980-ban az akkor kilencéves Ricky Schroder (A bajnok), a legidősebb győztes 1990-ben a nyolcvanéves Jessica Tandy (Miss Daisy sofőrje) volt.

2016-ban első magyar alkotásként Nemes Jeles László Saul fia című holokausztdrámája kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat.

A díjat két alkalommal nem vették át: 1970-ben a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája készítői nehezményezték, hogy a legjobb film helyett „cask” a legjobb külföldi film kategóriában indulhattak, 1973-ban pedig A Keresztapában jelölt Marlon Brando az „amerikai imperializmus és rasszizmus” ellen tiltakozott, a színész abban az évben az Oscar-gálára sem ment el. A gála eddig egy alkalommal maradt el: 2008-ban a forgatókönyvírók sztrájkja idején a sztárok szolidaritást vállaltak a munkabeszüntetéssel, nem fogadták el a meghívást, így csak díjkiosztó sajtótájékoztatót rendeztek.

A HFPA 1952-ben alapította az életműért járó díjat, amelyet az első kitüntetettről, Cecile B. DeMille amerikai rendező-producerről neveztek el, ezt az idén Oprah Winfrey televíziós személyiség kapja.